2013. július 8., hétfő

Suisei no Gargantia


Az emberiség és a Hideauzák között már régóta háború zajlik. Az egyik csata alkalmával főhősünk Ledo valamilyen úton-módon a Fölre keveredik. Teljesen ismeretlen neki minden. Meg kell ismerkednie az ott élő emberekkel, meg kell értenie a szokásaikat, de a legfontosabb, hogy be kell illeszkednie.

Az első rész nagyon tetszett. Már akkor "imádkoztam", hogy nehogy valami slice of life-al szúrják ki a szemünket. Aztán mégis így tettek. De nem bántam. Azoknak volt egy kellemes hangulatuk, ami mitatt minden héten szívesen követtem a történéseket és vigyorogva néztem, hogyan szocializálódik Ledo. 
Aztán megtörtént a váltás és elment egy komolyabb hangulatba, aminek nem örültem. Nem azért mert rossz volt, de valahogy a kezdeti "lazaság" után már valahogy nem ütött nekem akkorát. Vagy végig lett volna olyan mint az elején vagy rendesen mutatták voltna be a Gargantiát és nem ilyen egyszerű módon. Magát a történetet nem mondanám laposnak, de néha vontatott volt. Voltak benne kisebb nagyobb meglepetések, csavarok, de azért nem volt olyan hű, de nagy durranások.Néha azért meg tudott lepni. Nagy figyelmet fordított az anime Ledo vívódásaira (mondjuk mire kellet volna fordítania, ha nem erre), hogy mit csinálna egy katona és mit egy ember. Ami még plusz pont felőlem, hogy volt benn egy csepp romantika is, még ha konkrétan nem is mondták ki, de egyértelművé tették :3
A történet a maga módján egész jó lett, de a szereplőkkel megint nem vagyok kibékülve. Ledo tüneményes volt, ahogy igyekezett beilleszkeedni.  Olyan kis édes volt ahogy tanulta a nyelvet meg hasonlók :3 A másik szereplő akit mondhatni kedveltem az Pinion volt. Igaz, hogy semmi egyediség nem szorult belé és a háttere is borzasztó sablonos, de valamiért szimpatizáltam vele. Aztán ott van Amy aki nagyon mellékszereplő lett. Azt hittem nagyobb feladata lesz, főleg a végén. 
A grafika szép volt, de lehetett volna egy picikét szebb is. Az opening nem igazáb jött be, de az ending hatalmas kedvenc lett a szezonból ♥
Ha úgy összességében nézem tetszett a sorozat, de sokmindent erőltetettnek éreztem, de legalább korrekt lezárást kapott, amit nem vártam.
7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése