2014. március 31., hétfő

Inari, Konkon, Koi Iroha

 Mikor nézelődtem a tavaszi animék között és megláttam, hogy lesz egy ilyen rögtön tudtam, hogy látni akarom.
A kezdése elég erős volt, ezek után sokat vártam az animétől, de egy kicsit csalódtam. Ultracuki volt az egész és jó volt, hogy hiába szólt iskolásokról nem abba az irányba vitték el a témát, hanem az istenes szállal. Ezzel csak az volt a bajom, hogy Fushimi eredetileg azért kapta meg az erőt, mert az első kívánsága balul sült el és ezzel akarták rendbe hozni. Miután ez kiderült, mindenki azt akarta, hogy adja vissza Ukának az erejét, de senki nem tudta hogyan is lehetne. Erre az utolsó részben vissza adta az erőt, mindenféle nehézség nélkül és még az első kívánság hatása is eltűnt. Nekem azért ez kicsit zavaró volt. Sajnos a szerelmi részekkel sem vagyok kibékülve. Mint kiderül én nem is shoujot hanem seinent néztem, így már nem zavar annyira, de ettől függetlenül még nagyon bánt, hogy Fushimi és Tanbabashi szálra nem mentek rá. Teljesen a háttérbe szorult. Ugyanúgy, ahogy az Uka és Touka páros is. És akkor még elkezdtek yurizni is. LOL. De azért nem volt annyira vészes, szerencsére. A sima slice of life szál meg jó volt, de egy kicsit soknak éreztem már benne a drámázást, és az istenes szálat is kicsit túlfacsarták szerintem. A lezárására megint csak mérges lettem, valahogy úgy éreztem, hogy itt még nem lehet vége, egy csomó mindent még jó lett volna látni.
A karaktereket viszont nagyon megkedveltem. Fushimi szerintem nagyon sokat fejlődött, kifejezetten szerettem, mert minden barátjának jót akart és egy cseppet sem találtam idegesítőnek, pedig az volt :D Uka valami tünemény volt, az otakuságán pedig vígadtam egy jót :D Touka tagadhatatlan tsundere volt, imádtam a karakterét, a szókimondóságát,  meg úgy a külsejét. Khm. :D Uka testvére, Oothoshi a testvérkomplexumával hatalmasat alakított szerintem. Akiket még kiemelnék az Amaterasu és a testvére Susanoo (Naruto feeling xD). Marha nagyokat szakadtam azon a kettőn. Inari barátain nincs sok taglalni való, cukik voltak meg szerethetők, de annyit nem foglalkoztak velük, még Tanbabashival sem, akit éppen csak, hogy megismertünk egy részben.
Az openingjét nagyon megszerettem, bár beismerem nem elsőre. Az ending szintúgy kellemes volt, de semmi egetrengető. A grafika szerintem mesés volt. A hátterek és a karakterek is meseszépek voltak. Aki szebbnek kellet, hogy legyen az szebb volt, aki pedig átlagos kellet, hogy legyen átlagos lett.
Összességében kellemes kikapcsolódás volt, megérte megnézni, de olyan semmilyen lett az egész, sok mindent nem úgy csináltak, ahogy egy átlag néző elvárta volna. Mindenesetre egy folyatást a sorozat és én is elbírnék, de elég kicsi a valószínűsége, hogy lesz belőle bármi is. Erős 6/10.

2014. március 28., péntek

High School DxD & DxD NEW

Már régen néztem ecchi-t, így múltkor mikor szétnéztem a letöltött animéim között erre esett a választásom.
Ami elsőre meglepett, hogy egy egész értelmes és érdekes történetet sikerült összehozniuk, mert bevallom, egy hasonló animétől messze nem szoktam sokat várni, így ilyen téren meglepett. Viszont az, hogy orrba szájba nyomták a melleket, szó szerint, már sok volt nekem. Ez meg azért lepett meg, mert régen meg se kottyant volna, de itt már a szememet forgattam. Kezdek felnőni. SE :D A történet nem volt elsietett, kellemes tempóban haladt, nem unatkoztam egyetlen részen sem. Úgy érzem minden fontos momentumra kitért, jól bemutatták a démonok sakk rendszerét is. Viszont Issei gyökérségétől egy idő után meg a falat kapartam. Na meg a szinkronja... Kaji Yuuki everywhere... És bár a végkifejlet elég nagy marhaság lett és Issei fegyvere is elég röhejes volt számomra, mégis kellemesen nyugtáztam a sorozatot. A második évad is elég érdekes volt. Bár nem tetszett annyira, valahogy sokkal langyibbnak és egyszerűbbnek tűnt, mégis volt pár olyan momentuma, ami miatt mégis csak volt olyan jó mint az első. Elég érdekesen hangzik, de akkor is ez az igazság.
A karakterek számomra érdekesek, mert különösképp senkit sem kedveltem meg. Mint mondtam, Issei elég 
sokszor felhúzott, de mégsem utáltam. Talán az zavart benne, hogy semmit nem fejlődött a részek során, mindössze a legínségesebb időben szedte össze magát és villogtatta meg tudását. Rias féle karaktereket általában kedvelem, megfontolt hűvös, erős, mégis csak a szép vörös haja tetszett. Asia kis aranyos volt, egész hasznos képességel, és az is tetszett még benne, hogy apáca létére nem félt lépni :D Akeno volt a másik fő humorforrás, imádtam a megnyilvánulásait és a perverzióit, de semmi különleges sem volt benne sem. Koneko volt a sorozat lolija, kis aranyos volt ő is, de megint csak ennyi. Talán az egyik legösszetettebb karakter Yuuto volt. Neki ismerhettük meg részletesen a múltját a második évadban és nem tagadom utána egy kicsit máshogyan tekintettem rá, viszont különösebben ő sem váltott ki semmit. Xenovia csak a második évadban jött be, de hamar csatlakozott a gyereket Isseitől mozgalomhoz. Rá nem volt túl sok idő, így nem volt túl meggyőző, amit meg láttam nem volt túl pozitív. A további karakterek inkább a nagyobb démonok és angyalok voltak, rajtuk sokszor besírtam.
Az opening tetszett volna, ha nem az énekli aki, mert feljavítva is szar hangja volt, de az alap tetszett. Az endinget kifejezetten megkedveltem, a múltkori kedvences posztomban is megjelent. A garafika teljesen korrekt volt, a színek szerintem egész szépek voltak.
Hogy úgy őszinte legyek az első évad jobban tetszett, de a másiknak is megvolt a maga varázsa. A történet egész pofás lett, nem vártam tőle ennyit, így az tetszett, viszont a karaktereket meg nem nagyon váltottak ki semmit. Mindkettőre egy támogató jellegű 8/10-et adtam és szívesen megnéznék további évadokat.

2014. március 21., péntek

Amiket meg szeretnék nézni...

 
Ebből a szezonból szerettem volna kicsit jobban kimaradni, nem sikerült :D Elsőre nem győztek meg az animék, de egy kis utánaolvasgatással, stúdió lecsekkolással és hasonlókkal 9 animének sikerült első körben meggyőznie.

2014. március 9., vasárnap

Gintama

Figyelem! Ömlengésveszély!

Nos igazából nem is tudom hol kezdjem. Még anno, körülbelül két éve félelemmel kezdtem neki, mert hát még is csak 200 részes én meg mostanság 12 résznél aligha bírok ki többet egy animéből. Kivéve ha jó. És ez jó volt, nem is akármennyire. És akkor mégis miért néztem két évig? A válasz egyszerű. Tömény.  Legalább is számomra az volt. Hihetetlenül élveztem, de egy idő után kezdtem megunni, hogy csak ezt néznem. Szóval én olyan 50 részenként tartottam szünetet. Ezt már csak azért is megtehettem mert többségében elmondható, hogy epizód centrikus, de mégis van egy főszál, ami néhanapján előtérbe kerül, de csak lassan bontogatja a szárnyait.
Úgyhogy pont emiatt fölösleges a történetet akár egy kicsit is boncolgatni. Mégis jóval bármelyik shounen fölött van. Többnyire a viccekre és a paródiákra épül az egész, de akkor imádtam igazán mikor egy- egy komolyabb és kicsit hosszabb történetív következett. A kedvencem a két Yoshiwara arc volt. Igazából az az egy problémám van vele, hogy nem tudom, hogy viccesebb vagy komolyabb történetekkel lenne-e jobb. Mert mikor vége lett egy komolyabb ívnek és visszatértek az ökörségekhez, kicsit hiányérzetem volt. De alapvetően úgy volt jó ahogy volt. Sokkal jobban vegyítette a humort és a drámát, az meg külön öröm amikor már majdnem sírsz és a pofádba tolnak egy akkora ökörséget, amin nem bírsz nem nevetni :D Viszont az egész randomságnak is megvan a maga hátulütője. Mivel nincs konkrét sztori, nem is nagyon haladunk előre a történetben, mert ugye nincs is. Igazából szerintem ez olyan kettős dolog, mert egyrészt ettől lesz pont jó, de van akit ez biztos zavar. És ugye van az a megbúvó sztori, ami mindig jelen van, de mégis ritkán kerül elő. (Ezt megaszontam. Mondtam, hogy ömlengés lesz :D) És ettől meg tök titokzatos lesz az egész, mert Gintoki múltját is ezen keresztül ismerhetnénk meg, de az író szépen, lassan csepegteti az infókat. 
De ha történetben nem is olyan erős, karakterekben mindenképp. Kismillió karaktert felhoz az anime, többségük egy részt ha megél, de egyet nem tudok mondani akit nem lehet valamiért kedvelni.Gintoki abszolút legjobb shounen hős számomra. Nem akar semmit sem elérni az életben, csak azt, hogy hogy a haja egyenes legyen :D Sodródik az árral, és bár semmihez nincs kedve és nem is akar tenni semmit, de mégis mindig belekeveredik a dolgokba és ha már belekeveredett, szívét lelkét beleteszi. Kagura a másik fő kedvencem. Nem egy kiemelkedő szereplő, de jól kiparodizálja a nagy étvágyú többi shounen hőst. Emellett birtam, hogy ilyen kis verekedős meg mindent erővel akart megoldani. Shinpachi az egyetlen normális karakter az animében, aki mindig megpróbál a reális dolgok közelében maradni, és már csak sajnálni tudja az ember, hogy ilyen emberekkel került össze xD Aztán ott van Otose, Zura, a Shinsengumisok és mint már mondtam kismillió karakter akit csak imádni tudok.
A garafikán meglátszik, hogy nem mostanság kezdődött a sorozat, de ahogy egyre több rész lesz, egyre jobb lesz. Amúgy az egyszerű karakterdizájn és hasonlók teljesen passzolnak egy ilyen troll animéhez, na meg azt sem felejthetjük, hogy egy never ending szerű shounen. És most térjünk rá a másik kedvencemre az animével kapcsolatban: a zenék. Hát én annyira imádom őket, hogy hihetetlen. Rengeten nagyon jó openingje és endingje van. Fantasztikusak.
És végezetül, lehet hogy csak a fangörcs énem bújt elő belőlem, de messze jobb mint az eddig látot shounenjeim. Igaz, kár velük összehasonlítani, mert ez nem arról szól, hogy én akarok a hokage meg a kalózkirály lenni és pont ettől sokkal nézhetőbb. Nem mondom, hogy nem voltak benne unalmas részek vagy olyanok amiken áttekertem, de egyszerűen jobb volt. Külön öröm számomra, hogy lehet idén folytatják, igaz addig még a maradék 63 részt le kell nyomnom :D
10/10

2014. március 1., szombat

Zene füleimnek! Február

Sziasztok!
Múlt hónapban nem volt ilyen poszt, most lesz :D



Már egyszer nagyon rá voltam állva, de most, hogy megnéztem a Maria Holic-ot visszatért az imádatom :D

Thx osu! Bővült a repertoárom egy paraszti aratózenével xD Én csak ahhoz tudom hasonlítani :D

Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy szar az ízlésem vagy különleges. Vagy mindkettő...

Egyértelműen a legjobb ed számomra a téli szezonban: