Shingeki no Kyojin S2

Nem is kicsit váratták meg vele az embereket, már ott tartottam, hogy én is nagyon kíváncsi voltam rá, hogy miként fog folytatódni a történet.

Aztán pedig azóta sem kezdtem el olvasni a mangát, shame on me. Bár bevallom az első évad után egy kicsit szkeptikus voltam az egésszel. A történet szerintem elég jó, sokan is koppintották le azóta, de a megvalósítás már nem sikeredett annyira, az első évad felét konkrétan untam. Nem kellett volna neki annyi rész, teljesen felesleges volt. Erre itt a második évad és minden számításomat felrúgta. Fele annyi rész, de körülbelül ötször annyira pörgött az egész. És én ezt hihetetlenül élveztem. Nem is értem valaki hogy mondhatta erre az évadra, hogy nem haladnak egyről a kettőre. Najó, egy nagyon picit megértem, de hát mennyi minden kiderült. Már majdhogynem túl gyors volt az egész. Olyanokat néztem, hogy hihetetlen és volt, hogy kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy most mi a franc. Például azon az óriásmajomizén is pislogtam kettőt, ahogy azon is, mikor kiderült a Páncélos és a Kolosszális kiléte. Én anno sem néztem utána, ahogyan nem is törtem a fejem rajta, sokkal jobb, ha meglepetésként tud érni. Egy percre nem állt meg a sztori, nem éreztem azt, hogy ez most tök felesleges volt ide vagy hogy tele lenne üresjáratokkal. Talán Ymir múltjának bemutatása kicsit random volt és hirtelen. De ha jól tudom azt tényleg előrébb is hozták a mangához képest. Nyilván, aki olvassa a mangát annak semmi sem volt meglepetés, viszont, ahogy elnéztem nekik nem igazán tetszett ez az évad amúgy sem és ahogy láttam, azért sem, mert ezt a szálat eleve nem kedvelték a mangában. 

Szereplők tekintetében nem sok változás lett, viszont Reiner kettős személyisége nagyon betalált és nagyon hiányoltam Levit. A grafika még mindig nagyon üt és azok a szemek még mindig halálosak, ha érted mire célzok 😂 Az Eren vs Páncélos valamint a végén a csata valami kibaszott jól lett meganimálva, tagadhatatlanul. Jó volt nézni. Meg most az egészbe kicsit több gondolkodás is volt, ami megint tetszett. Amiről pedig semmiképp sem feledkezhetünk meg az az opening. Első hallásra úgy voltam vele, hogy jóó, de azért a legelső op-ot semmi sem tudja felülmúlni. Aztán ahogy egyre többet hallgattam, rájöttem, hogy ez még annál is sokkal jobb, és kijelenthetem, hogy neked eddig ez a kedvenc AoT openingem. Az ending nagyon fura volt, rajtam a hideg futkosott tőle...

Igazából nincs nagyon mit mondanom erről az évadról, csak hogy sikerült baromi jóra megcsinálniuk, engem teljesen levettek a lábamról és már nagyon várom a harmadik évadot! 9/10

Kyou no Kira-kun

 

Még régebben említettem, hogy manga oldalról is szeretném egy kicsit erősíteni az oldalt, szóval itt is a következő "áldozat" :)

 Belegondoltál már valaha, milyen lehet úgy élni az életedet, hogy tisztában vagy vele: Már csak egy éved van hátra? 

Okamura Nino, a mindig hallgatag „madaras lány” (aki a vállán egy papagájt tart, így kapva ezt a gúnynevet) sem gondolt még soha erre egészen addig, amíg édesanyja elkeseredve el nem meséli neki, hogy egyik osztálytársa és egyben szomszédjuk, Kira Yuiji olyan betegségben szenved, amit nem tudnak meggyógyítani. A 16. életévét még be sem töltő fiúnak az orvosok már csak egy évet jósolnak. A lány nem akar hinni édesanyjának, és véleménye az iskolában sem változik meg, Kira marad a régi, mások baján szórakozó és állandóan lógó rosszfiú. A sors kegyetlen fintorával egy lépéssel mégis közelebb kerülnek egymáshoz. Minden megváltozik azonban, mikor Okamura madara, Sensei, el nem meséli neki, mit mondott a fiú szobájában feküdve. A lány kezdetben nem tudja mit is kéne tennie, de miután Kira megvédi az egész osztály szeme láttára, ráadásul a saját "barátaitól", szeretne segíteni neki. Az iskolából verekedés miatt hazaküldik Yuiji-t, Nino pedig, megunva tehetetlenségét, ott hagyja az órát és a keresésére indul. A Tokyo Towerben talál rá, ahol Kira végre őszintén bevallja, hogy mennyire fél, ezért nincsenek igazi barátai és sírva mondogatja: Nem akarok meghalni. Nino meghatódva és együtt érezve segítő kezet nyújt a kétségbe esett fiúnak. /AA/

Nos ez alapján és az első fejezet alapján, egy nagyon deep mangát vártam, de, ügyesen megoldva, a komor világot csak elrejtve kaptuk meg. Főleg az első pár fejezetre volt ez igaz, ahol Nino próbált minél jobb barátja lenni Kirának. Itt volt egy nagyobb ügy, ami őszintén megszólva eléggé bökte a csőrömet, de sikeresen megoldódott. Innentől mondhatni, hogy mindenkinek "rendbe jött" minden és megkezdődtek a boldog békeidők. Felvett egy nagyon kis fun légkört az egész, amit hihetetlen cukisággal toldottak meg. Persze volt itt minden, randizgatás, ilyen olyan ügyes bajos dolgok, és több szerelmi háromszög is. Őszintén már ott tartok, hogy egy shoujo szerelmi háromszög nélkül már nem is tud shoujo lenni. Első körben Ninonak kellett megküzdenie a féltékenység csúnya szörnyével, mint kiderült alaptalanul, annyira, hogy meg is szerezte vele a legjobb barátnőjét, Rei-t, aki innentől kezdve igencsak szerves része lett a történetnek. Innentől elég fun lett az egész, temérdek cukisággal megfűszerezve, próbálták velünk és magukkal is feledtetni, hogy Kira a halálán van. Ezzel együtt elmondható, hogy mindenféle shoujo-s klisét is beletettek, de abszolút nem állt rosszul neki a szereplők miatt. Bár a szerelmi háromszöget most lehet, hogy nem erőltettem volna Yabe részéről. Ez tényleg kezd már unalmas lenni, de ezzel meg szül egy kis egészséges rivalizálást is, szal ja. De én kezdem már unni ezeket. Innen már kicsit célirányosan megy tovább a manga, hirtelen vált nagyon komolyra, ami nagyon nem állt jól neki. Főleg azért nem, mert hülyén lett megoldva. Mert az a bebunkózik mindenki és nem beszél a másikkal, csak azért, hogy így óvja a másikat, megint csak felbosszant, mert annyira meg tudja utáltatni magát vele a karakter, akit előtte imádtál. A vége abszolút nem kiszámítható, tényleg csak az utolsó pár fejeztetnél éreztem azt, hogy most már biztosra tudom mi lesz a vége, de a felénél még tényleg izgultam rendesen. Viszont nagyon korrekt és aranyos lezárást kapott.

Mivel a maga módján egy elég mély és viszonylag tanulságos mangáról beszélünk, ezért a karakterek ehhez mérten szerintem nagyon jók voltak. Bár külön külön nem voltak túlságosan érdekesek, de a Shigatsu wa Kimi no Uso-nál rájöttem, hogy szeretem, már amennyire lehet szeretni, ha a gyerekek tudnak igazán komolyak lenni és tudják értékelni az életet. Most nyilván ehhez meg a halál kell témának, de hát valamit valamiért. Amúgy külön külön nem is igazán tudok kiemelni semmit, előbb utóbb mindenkit nagyon megszeret az ember, valójában mindenki csupaszív meg ilyenek. Persze nem mondom, hogy nem volt egy kis hátulütőjük. Kira ugyebár nagyon felbosszantott azzal, hogy bunkósággal akarja, hogy Nino minél előbb túltegye magát rajta, de Nino-t sem kell félteni, mert benne azért csalódtam, mert nagyon sokáig tűrte, hogy Kira bunkózik vele, és egy hatalmas löket kellett ahhoz, hogy észhez térjen. Rei és Yabe nagyon jó mellékszereplők voltak, mondhatni félig ők vitték el a sztorit, s talán Yabe fejlődött a legtöbbet. És az egyik, ha nem a legjobb karakter, Sensei. Haláli, hogy egy papagájt ilyen magas szerepkörbe tegyenek. Nagyon jó ötlet volt és nagyon bírtam őt, mert az a "mindenkinek megmondom a tutit" karakter volt, közben pedig mindenkinek jót akart, de elsősorban persze Ninónak. Amit még nagyon szerettem itt, meg igazából mindenhol szeretném, ha így lenne, hogy a karakterek egymást fejlesztik, kölcsönösen. Kirának igaz kapcsolatai lesznek Nino miatt, Ninonak pedig egy egész világ nyílik meg Kira miatt. Yabe elég ösztönzően hat Kirára azután, hogy egyszer még ő segített neki. Imádom az ilyeneket. Olyan szívmelengető meg aranyos, nem?

A mangát Mikimoto Rin követte el, akit eddig nem ismertem, de megnézve a listáját nincs is sok mangája. A rajzolás gyönyörű, nekem nagyon tetszett, és elmondható, hogy végig tartotta a szintet. Elég sok háttér volt, viszont azok egytől egyik csodásan kidolgozva. Valamint talán már picit sok chibi fej is előfordúlt, de ez is teljesen illett hozzá.
Összességében? Nem volt közönséges történet, de többnyire egy átlagos shoujo elemeivel dolgozott, mikor a népszerűtlen lány és a rosszfiú találkozik, szerelmesek lesznek, majd megjelenik egy másik fiú. De ezek ellenére nagyon szórakoztató volt, tudott hatni az emberre, mikor épp olyan kérdéseket feszegetett, lehetett rajt izgulni is, szóval nekem tetszett. Hét és nyolc pont között vacilláltam, de végül megkapta a jobbat. 8/10

Psycho-Pass 2

Fúú emberek, hogy én erre mióta vártam... És végre eljött ez az idő és ledaráltam a részeket.

Igaz, nagyon félve kezdtem bele, mivel elég sokan írták, hogy nem túl jó, meg hogy csak több bőrt akarnak lehúzni róla. Ebben részben igazat adok, de nekem hihetetlenül tetszett ez az évad is. Nem kellett 24 óra ahhoz, hogy befejezzem, szóval szerintem ez elmond mindent. A történet cirka másfél évvel az első évad után kezdődik, ahol az akkori újoncok már jól összeszoktak. Rögtön az elején belecsaptak a lecsóba, nem voltak és nem is feltétlenül volt szükség felvezető részekre és rögtön elkezdődött a fő szál. Én bevallom az első pillanattól kezdve imádtam ezt az évadod is, de tagadhatatlanul több sebből is vérzett. Egyrészt a komolyság és a mélység helyett inkább a rengeteg véres, sokkoló jelenetre mentek rá, amik néhanapján még engemet is elborzasztottak. Másrészről pedig az ellenség egésze is valahogy olyan kétes maradt számomra. Elmondtak róla mindent, de valahogyan nem tudtam beleélni
magam a karakterébe, nem úgy mint például Makishimánál. Más szóval nem igazán tudtam egészen komolyan venni őt. Egy egyszerű bosszú szeretett volna lenni az övé, de nem tudott 100%-ig meggyőzni. Sok volt benne a hosszú és értelmetlen monológ, aminek a végénél már azt se tudtam, hogy mi van. Néhanapján még rendesen össze is zavartak. Aztán volt benn még pár logikai hiba, amit szintén nem tudtam hova rakni. Például az elrabolt ügynöknél nem szüntették meg a dominátor használati jogát, mert a színképe tiszta volt, pedig egyértelműen rossz célokra használta, míg Akanénál egyszerre megvonták a jogot, mikor egy kicsit ellenmondott a Sybilnek. Persze értelemszerűen enélkül nem mehetett volna a sztori, de akárhogy nézzük ez egy óriási marhaság, ami egyszerűen szúrta a szememet. A vége egy kicsit kiábrándító lett, valahogy megint olyan puff bele és kész. Ezek ellenére is nagyon imádtam ezt az évadot is, és szerintem nagyjából hozta az előző színvonalát, csak hát talán a rövidsége miatt nagyon siettek vagy nem tudom...
Akane egyrészről rengeteget fejlődött, már az első évadban is és itt is, másrészről meg még mindig kicsit tesze tosza maradt, de még mindig nagyon imádom a karakterét. Valahogy az is kicsit melengető volt, hogy elkezdett cigizni és így próbált egy kicsit Kougamtól segítséget kérni. Ez olyan kis aranyos volt :'D Mika karaktere már az első pillanattól irritált, mindig csak nyavalygott, keverte a szart, bár mindhiába. Mikor neki is megmutatták azt, amit Akanénak konkrétan kiakadtam, hogy neki most mééééér, de a reakciója nagyon meglepett. Őt amúgy egy teljesen felesleges és irritáló karakternek gondoltam. Sakuya volt a legnagyobb meglepetés. Először egy kicsit Kougami kettőt láttam benne, már nagyjából meg is kedveltem a titokzatossága és a kicsit fura szokásai ellenére is, és akkor hirtelen kiderült az igazság róla és fúúú. ÉS utána meg teljes gyűlölet. Kirito mint főellenség szerintem kicsit "hibás". Persze jó volt jogos! oka a felháborodásra, de mégis inkább csak egy kis piti kis bűnözőnek hatott szerintem. Igazából ők lennének, akiket fontos kiemelni, a többiek vagy nem lényegesek annyira vagy nem igazán változtak.
A grafika szerintem érezhetően romlott, nem fordítottak rá annyi időt, de még így is teljesen korrekt és szép lett. Az op és az ed terén hangzásilag megmaradtak a beváltnál. Az opening nagyon emlékeztetett még a legelsőre és a végére nagyon megtetszett. Az endinget ismételten az EGOIST adta elő, a fanok és köztük az én legnagyobb örömömre. Sajnos mikor először meghallottam nagyon nem tetszett, de Egoist meg minden, úgyhogy elkerülhetetlen volt, hogy előbb- utóbb ne imádjam meg és ne legyen óriási szerelem ez is.
Összességében én ezt az évadot is legalább ugyanannyira élveztem, mint az elsőt, annak ellenére, hogy nem ezt vártam és több sebből is vérzett. Ezt valószínűleg már csak a film fogja orvosolni, amit hihetetlenül várok már! De részemről ez is 10/10.

Mahou Sensou

Az első rész után még érdekesnek is találtam, láttam benne potenciált, hogy ez jó lesz, de nem lett az.

A történet abszolút jól indított, még ha klisésen is, de nagyon tetszett. Gondoltam majd szépen megismerjük a varázslatokat, mert szerintem érdekesek voltak, de nem nagyon tértek ki rájuk. Ettől kicsit elszontyolodtam, de gondoltam majd Mui bátyjának a megmentése lesz nagyon érdekes és izgalmas. Nem. A felénél visszaszerezték őt és mintha mi sem történt volna. Ennyi volt a szerepe az egészben. A háttérben persze lehetett érezni, hogy lesz valami, de annyira nem tolták az ember képébe, végig csak sejtelmesen potyogtatták el az infókat. Takeshi testvéréről Gekkouról végig lesült, hogy több köze van a történethez mint az állítólagos főszereplőknek. Vele kijátszották a tesós klisét miszerint ő Takeshi miatt szenved, miatta veszített el mindent. Eeeeez nekem nagyon nem jött be. Végig csak a szememet forgattam, végig csak olyan mondvacsinált indoknak hatott. Aztán körülbelül a 11 résznyi semmi után mondhatni beindult a sztori, már majdnem érdekes volt és erre egy óriási cliffhanger. Wááááá -.- Szóval igen, kevés volt neki a 12 rész. Több résszel talán jobban tudták volna adaptálni.
Karakterek terén is nagyon gyenge volt az egész. Takeshi az év legrosszabb főszereplője címre is nyugodtan pályázhat. Nála hiszékenyebb és táposabb karaktert már régen láttam. Egyszerűen már fájt amit csinált. Nagyon kedvelem Miyano Mamorut mint seiyuu és nem is mondom, hogy nem illet Takeshi puhány karakteréhez, de igazából csak szította a szememben tovább a tűzet, hogy Takeshi igenis gyökér. Legalább némi fejlődést ért el, erősebb is akart lenni, de hát akkor sem jött be. Ez van. Muit én úgy ahogy kedveltem. Lehet csak a pisztolya miatt, lehet, hogy csak a cukisága miatt, nem tudom. Meg végül is inkább ő, mint Kurumi. Szívem szerint kislapáttal ütöttem volna. Semmire való nyávogó karakter, aki nagyon pronak hiszi magát, de csak a bajt okozza. MINDIG. Olyan kis gonosznak meg erősnek néz ki a főképen is holott egy nagy szar. Idával együtt. Vagyis ő egy fokkal jobb volt, de már annyira lazának állította be magát, hogy nem is értem mért nem hullott darabokra. Meg neki is annyira kis gonosz arcocskája van a képen pedig kb a légynek se tud ártani. De legalább a varázslata látványos volt. Gekkou ha azt veszem jó ellenség volt, a kinézetétől, a viselkedésétől és a beszédétől is undorodtam, szóval ilyen téren tényleg ért valamit. Persze már korábban is írtam, hogy baromi klisés amit csinál.
DE legalább zenei téren mutatott valami jót is. Az opening egész kellemes volt számomra, többször is meghallgattam. Viszont az endind az ami nagyon felhúzza az animét. Eddig simán az év endingje. A grafika, hol szép, hol csúnyább. Egy kicsit szedett vetett. Többet vártam volna.
Összességében? Csalódtam. Akár jó is lehetett volna, de egyszerűen nem lett az. Nagyon kapkodtak, össze vissza volt minden. Ha őszinte leszek második évad gyanús, de ha kérhetem a felsőbb hatalmakat akkor ne legyen neki. 2/10

Diabolik Lovers

 

Nos az év utolsó otome game adaptációjának is elérkezett az ideje.

Meglepő módon ez tetszett nekem. Na azért jó nem volt, attól még messze állt, de kifejezetten lehetett élvezni. Nem is értem azokat a lányokat facebookon akik ettől az animétől véreztek el, hogy milyen szar.  Nos igaz, hogy a történet nem volt megint egy nagy was ist das, de valahogy a folyamatos vérszívás azzal az erotikával, amivel kiszívták esküszöm elvitte a hátán. Meg persze végig körüllengte egy misztikus kérdés, ami azért pöppet érdekessé tette. Lezárását tekintve elég semmilyen, és meg lehet állapítani mindegy hány évad jönne ki belőle, meg lenne nézve, mindegy milyen szar, akárcsak az UtaPüré.

Yui kifejezetten kedvelhető volt az elején, de sajnos a részek előrehaladtával eléggé elbutult, akárcsak hasonló cipőben járó társai, de még így is bőven egy jobbik kategóriában volt. A fiúk nem feltétlen sablonkarakterek, de azért nem kiemelkedőek. Kivételesen személyes kedvencem is lett Ayato személyében. Ő valahogy cuki volt. Kanatoról csak Mr. Bean jutott eszembe a folyamatos Teddy-zésével :'D Laito meg csak simán perverz kistücsök volt.  Talán ők hárman szerepeltek a legtöbbet. A másik három Subaru, Reiji és Shu volt. Róluk két mondatot nem tudnék összesen elnyökögni.

A grafika szép volt, csak Subaru "eltakarjaahajamaszemem,deazértátlátszódikaszemem" dolgát nem értettem. Meg azt se, hogy oké, hogy manapság menő az ombre haj, de mért volt mindenkinek az? Mondjuk jól mutatott, ez kétségtelen. Az op-ed páros pedig kicsit sem tudott lenyűgözni.

Összességében nem volt rossz, főleg a többi hasonló animével szemben és plusz pont neki, hogy ez csak 15 percen át "kínozta" az embereket. 5/10