2015. november 18., szerda

Love Stage!!

Az Anime watching challenge miatt ki kellett lépni a komfortzónánkból, amit nagy huzavona után meg is tettem. Tényleg eléggé kiléptem belőle...
Persze eszem ágában sem volt, valami nagyágyú művel kezdeni, mert tényleg ódzkodom ettől a témától. Ezeket egyszerűen nem tudom komolyan venni, nekem már túlontúl erőltetettek. Persze nem ítélek én el senkit, de egyszerűen nem nézek ilyesmit szívesen. Volt anno egy próbálkozásom a Sakura Trick-el, ami yuri volt, de annyira erőltették az egészet, hogy egy picit sem tudtam élvezni, meg ne akarják már elhitetni velem, hogy egy iskolában mindenki leszbikus. De vissza a Love Stage-hez. Mikor futott, már akkor kiszemeltem magamnak, hogy egyszer biztosan adok neki egy esélyt, mert nagyon tetszett a grafikája. Aztán el is kezdtem nézni és baromi kellemeset csalódtam benne. Elsősorban a humorával fogott meg, ami igazából el is vitte a hátán az egészet, mivel történet terén én nem mondanám túl erősnek, de a 10 részét kimaxolta, több már sok is lett volna neki. Maga a történet nem volt egy nagy was ist das, sőt én kis paródiát is láttam benne. Tipikus shoujo elemekkel játszott az elején, de már ott is négyszer belerúgtak a dolgokba. Kezdésként a gyerekkori szerelem, ami talán a legszebb, de amikor kiderül, hogy, akiért vagy 10 éve
 odavagy valójában fiú... Aztán próbálod kiheverni, de nem megy. Rámászol, hogy elundorodj tőle, de nem megy. Mind ezt vígjátékba burkolva. Zseniális. Én olyan jókat nevettem rajta. Azt is jónak találtam, hogy Izumi próbált normális maradni, ezzel még több vicces jelenetet szülve. Aztán kezdett komolyodni az egész, de még mindig nagyon fun maradt, csak felvett egy kis komolyságot magára. Előkerült az önmegvalósítás is, a szülői befolyás, amik igazából tetszettek, jól beleszőtték a történetbe, ezzel hihetővé téve azt egy kicsit. Mivel itt is előkerült, hogy kezdtünk túlzásba esni, hogy Izumi szülein kívül körülbelül megint mindenki meleg. Itt elsősorban pont Izumi testvérére, Shougora és Rei-re a család menedzserére gondolok. Bár csak utalásokat kaptunk róluk, de nekem már ez is sok volt. Nem kell túlzásokba esni. Persze inkább volt ez reklám a Back Stage!!-hez, de ez már akkor is a meh kategória. A végére a sok "udvarlásnak" és segítségnek Ryouma részéről, mivel meglett az eredménye. Nyilván nem egy hatalmas vallomás/felismerés lett a vége, de annyiban viszont csalódtam, hogy Izumi szinte csak felajánlotta magát végső elkeseredettségében. Persze, rájött, hogy szereti, de nagyon rosszul jött ki a szitu. Megtörtént AZ is, de legnagyobb 
meglepetésemre még ezt is megtoldották egy kis humorral :) Az epizódszámot, mint írtam kimaxolta, nem hagyott elvarratlan szálakat, szóval nem hinném, hogy kellene vagy, hogy egyáltalán lesz folytatás, de ha lenne szerintem simán nézném.
Nem sok szereplőt kaptunk, sőt legtöbbjük még csak fontos sem volt. Viszont ki szeretném emelni a Sena szülőket mert szerintem baromi jó fejek voltak, azon kívül, erőltették Izumit. Hihetetlen jó párbeszédeik voltak :D Izumi karakterét azért szerettem mert maga is vitatkozott magával, hogy most mit is érez valójában, de nekem itt ki is múlik a karaktere. Csak a bajt hozta, senki sem értette. Hát tombótak a hormunjai :v Ryouma igazából nagyon kedvelhető karakter, a jelleméből fakadóan tipikusan az, akibe belezúgnál. De igazából ő is csak ennyi. Shougo karakterét nagyon szerettem, tök jó volt a szinkronjának a története, a testvérkomplexusa. Imádtam. Rei is csupaszív volt, ami a mogorva külső mögött bújt meg, kedveltem is, de őt néha kicsit soknak éreztem.
Az animációt a J.C. Staff követte el, szerintem jó munkát végeztek, nekem kifejezetten tetszett az egész. Látványos volt, tele volt színekkel, jó volt nézni. Az op-ed viszont nagyon nem maradt meg. Sőt szerintem egyszer sem hallgattam végig egyiket sem.
Összességében? Tetszett. Messze felülmúlta a várakozásaimat, szerettem nézni és nagyon gyorsan meg is néztem ezt a röpke 10 részt. Talán a sok mahou shoujos flashback szerű izémizéket inkább hanyagolni kellett volna, de alapjáraton cuki és vicces volt az egész. Részemről 7/10

2015. november 9., hétfő

Aoharu x Kikanjuu



 Megint bebizonyítottam, hogy jól tudok angolul, mert megint félreértelmeztem az egész szituációt... Igazából valami Btooom féle rendes túlélőjátékot vártam, erre kaptam egy sport animét. De no problem.
Láttam benne a potenciált, hogy egy jó kis vígjáték lesz, remélhetőleg izgalmas harcokkal, történettel. Nos az utóbbi nem igazán teljesült, mégis egy viszonylag szórakoztató animét kaptam. Magyarul nem a történet vitte el az egészet. Sőt az elég gyérre sikerült, köszönhetően a kapkodásnak és a kevés epizódszámnak, na meg nem volt túl kreatív sem. Persze a bosszú sosem rossz indok, jó dolgok is kisülhetnek belőle, de például engem az érzékenyen érintett, hogy nem csak a főszereplőt, Hotarut, hanem minket is jól átvertek a "bajtársaink". Mocskosul felhasználták Hotaru igazságosságát, vagy mijét, már elfelejtettem :( , amit persze mindenki tudott, csak fájt, mert közben ő igazi jó barátokként gondolt rájuk. Szerencsére a végére azért sikerült helyrehozni, de elég zötyögősre sikerült az út odáig... meg néha már elég idegesítő is volt a sokrésznyi sírással meg nyekegéssel. Aztán meg az ellenség sem lett túl kidolgozva, olyan nesze neked semmi, fogd meg jól, azt örüljé. Mert engem jobban érdekelt volna az ellenség vagy a velük való pontos kapcsolatuk, mintsem a sírás. Maga a koncepció, hogy egy elég deep filozófiát akarnak ráhúzni egyszerű lövöldözős játékra... hát hogy is mondjam, furcsa. Annyira 
komolyan vették az egészet, pedig körülbelül semmi nem múlik a dolgokon. Legalábbis magyarázat nélkül tényleg nem. Én nem veszem ennyire komolyan a töri tételeimet, pedig azok most fontosak lennének :D Viszont a harcok szerintem nagyon jól meg voltak csinálva, ezért is kár, hogy kevés volt belőlük. Hotaru "vérszomj" alakján sokan kiakadtak, de nekem rohadtul bejött. Szerintem tök sokat dobott az egészen, kár, hogy még így sem sikerült sokmindent elérnie... Bár azt én is elismerem, hogy valahogy az egész koncepcióba nem illett bele, egyszerűen kilógott a sorból. Nem volt elég komoly hozzá a történet, mert sokszor inkább a vígjáték vonal ment. Ami tök egyszerű volt, sima mindennapi hülyeségekkel, amikre a szereplők interakciói vagy még két lapáttal rátettek. A történet vezetését sem értettem, és talán ez volt a legnagyobb buktatója az egésznek. Az elején tök gyorsan haladtak, aztán a hetedik részben már el is kezdődött a nagy összecsapás. Mondom úristn 6 részen keresztül menni fog a harc? Meg a fenéket... Hotaru harca talán négy percig tartott? A többieket meg elég gyorsan szarrá alázták és jött a nagy semmi, a "megakarlak védeni, nehogy te is megsérülj, mint a többi előző tag". Nemár. Ultragaaay. Ennyire nem nyomi egyik ember sem. Sírás, rívás, kibékülés. Ezáltal lezárva nem lett, de engem elszórakoztatott bőven annyira, hogy egy második évadot szívesen látnék belőle.  Meg, hogy legalább valami normális vége legyen, ne ez... Mert igazából ez egy nagy nulla volt.
Túl sok szereplő nem volt, és ők sem igazán lettek bemutatva. A fókusz egyértelműen Hotaru bandáján volt, de szerintem még így is bőven keveset mutattak belőlük, hát akkor még az ellenséges csapatról ne is beszéljünk. Arról meg aztán pláne ne, hogy mi a vitájuk valódi tárgya. Hotaru olyan is- is karakter volt nekem. Szerettem, mert nagyon jókat röhögtem rajta, ahogy félreértett mindent és őt is mindenki félreértette. A becsületességéből viszont visszavehetett volna. Mert képes lett volna rá, erre mi sem jobb példa, mint, hogy nem bírta kinyögni, hogy ő lány. És ez volt a legnagyobb negatívuma nekem. Nagyon idegesítő volt, hogy folyton ezen pörgött, mégsem tett ellene semmit. De, amúgy meg helyén van a szíve meg minden, de túl sok szélsőséges jellemet adtak neki, Szerintem. Matsuoka volt az a karakter, akiben a legjobban bízhattunk az elején. Menő, határozott, kedves és még sorolhatnám milyen karakter. És bár alapjáraton a legtöbb jó tulajdonságát megtartotta, az ellenség előtt egy gyáva senki lett. Konkrétan. Szerintem ez borzasztó kiábrándító volt azok után, hogy milyen karizmatikus személyiségnek mutatkozott be. Ezek után meg 
teljesen elveszett. Yukimura volt az a karakter, akitől nem vártam istenigazából sokat. Oké, hogy main karakter, de a jellemétől akkor sem vártam sokat. Ennek ellenére ő az egyetlen, aki szerintem átment bármiféle fejlődésen is. Belátta, hogy nem jól csinálták a dolgokat, megpróbálta megoldani, ellenszegült annak, akit körülbelül egész életében követett. Ez szerintem tök jó volt. Azt meg meg sem említem, hogy a seiyuu-ja, Matsuoka Yoshitsugu kiválóan hozta a perverz karakterét. Már a Mangaka-san to Assistant-san to -ban is mangaka volt, meg perverz és ott is imádtam.Az ellenségekről az a baj, hogy konkrétan nem tudok mit mondani. Csak ilyen full átlagos vagy éppen semmitmondó dolgokat. Az meg senkit nem érdekel.
Az animét a Brains Base követte el, akikkel maximálisan elégedettek lehetünk. Az animáció jó volt, a hátterek elég jól kidolgozottak, a harcok kellőképpen látványosak valamint Hotaru fenetudja, hogy minek nevezzem, de maradjon
akkor "vérszomj" alakja is nagyon jóra sikeredett. Az opening először nem tetszett, de minél többször hallottam, annál jobban megtetszett. Plusz tök jó volt, hogy a szinkronszínészek énekelték el. Kicsit mondjuk sajnálom, hogy a betét számokra nem figyelek eléggé, de sajna ez van. Az ending viszont abszolút nem fogott meg.
Összességében, igazából tetszett, vártam a részeket, hamar véget ért az a heti húsz perc, szóval nagyon jól szórakoztam rajta. De maga a történet felépítése nagyon gány volt. Nem igazán dolgozták ki a történetet, de még a karaktereket sem. 7 és 8 pont között gondolkoztam, végül támogató jellegű 8/10 lett. Viszont ezzel a nyolc ponttal konkrétan elvárom, hogy legyen második évad, mert anélkül nem érdemli meg ezt a pontot.