2013. július 29., hétfő

Shishunki Miman Okotowari

Higuchi Asuka édesanyja meghal így a Tokióba utazik, hogy megkeresse apját. Mindössze annyit tud, hogy a Sudou családod kell keresnie. Egy véletlen folytán (muhaha, ha értitek az iróniát) pont a Sudou gyerekebe botlik. Mint kiderül a gyerekek sem látták soha az apjukat, de még az iskolában sem látta senki, pedig ő az igazgató. Asuka beköltözik Manatohoz és Kazusához, a féltestvéreihez, hogy találkozhasson apjával.
Számomra nagyon érdekes volt ez a manga, még azon túl is, hogy egy kicsit erőltetettnek éreztem. A főszál természetesen az, hogy találkozzon az apjával, mégis inkább Asuka jövőjével foglalkozik a manga, amit én sokszor már soknak éreztem, ezért is mondtam, hogy már-már erőltetett. Ezt leszámítva pedig egy aranyos cucc az egész, szép rajzolással. Többször is megnevettetett és Asuka nem mindig túl tipikus shoujo viselkedése is fokozta. Szerencsére okozott kisebb-nagyobb meglepetéseket is. Megérte elolvasni.
7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése