Best of Anime 2015

Kicsit talán túl sok lett az átsiklás az előző évből, de mivel én ide veszem őket, mert én csak a sorozat végén szeretek ítélkezni, ezért elmondhatom, hogy idén is egy elég jó évet tudhatok magam után. Bár nem túl sok kimagasló anime volt, de szerencsére ez a másik végletről is elmondható, ami elég nagy pozitívum a részemről. Eddig mindig sok unalmas cuccba belefutottam, emiatt dobnom is kellett néhányat, amit nem szeretek csinálni, de van az, hogy egyszerűen nem. Na idén ilyen sem volt. A középmezőny erősen vitte a stafétát.

Top openings & endings | 2015

Sokat gondolkoztam, hogy megcsináljam-e egyáltalán, ha igen akkor pontosan hogyan, próbáljam megvágni kicsit, vagy inkább hagyjam egybe, mert úgy az igazi... Aztán végre elöntöttem, hogy megcsinálom, mert nem olyan nagy cucc, meg is vagdostam őket picit, de csak movie makerrel, és ez látszik is, többre nem futotta tőlem. Próbáltam keresni egy kicsit jobb videoszerkesztőt, találtam is egyet, de vízjelet égetett a videóba... Gondolhatjátok. De a célnak szerintem ez is tökéletesen megfelel, nem vagyok én nagy videómágus, és így is próbáltam a maximumot kihozni az egészből :)

Amiket meg szeretnék nézni...

Kyoukai no Rinne (TV)

 

Nem titkolom, nagyon szeretem Rumiko sensei műveit, kezdve az Inuyashától, amit szerintem nagyon sokan ismernek, már csak a tévé miatt is. Bár az igazi áttörést nálam az Urusei Yatsura hozta, azóta imádom teljesen, de igazából még a Ranmát is szerettem azért, minden hibája ellenére is.

Maga a történet epizódcentrikus, ahogyan azt már megszokhattuk az elődeinél, emiatt nem is kell nagy durranásra számítani, és én pontosan ezt szeretem benne. Szerintem ez tipikusan az a sorozat, ahol leülsz és élvezed. Bár azt is számításba kell venni, hogy a humora elég egyszerű, elég mindennapi dolgokból fakad, és hogy valószínűleg ez nem is fog mindenkinek tetszeni. Bár, ahogy mondtam többnyire epizód centrikus a sztori, ennek ellenér elég fix pontnak mondható Rinne és az apja közti viszály, ezzel pedig a két halálisten tábor közötti viszály is. Bár ez is annyira viccesre volt megcsinálva, amennyire csak lehetett, nekem ezek a pillanatok többnyire rossz szájízt hagytak maguk után. Mert én valahogy nem feltétlenül a viccet láttam benne, vagy nem csak azt, hanem azt is, hogy egy apa, hogy szívathatja meg ennyire a saját gyerekét kismillió alkalommal. De amúgy talán ez volt a legnagyobb problémám a sorozattal. Szerettem benne azt is, hogy nem csak egy sima slice of life, hanem csempésznek bele egy kis természetfelettit, egy kis csavart, itt éppen a halálisteneket, de hogy ezt abszolút nem viszik túlzásba. Amit még láttam, hogy több embert is zavart, az Sakura képessége, hogy látja és tud beszélni a szellemekkel. Az ember azt hinné, hogy a sors akarta így meg ilyen magasztos dolgok, erre a sorozat a képedbe tolta azt, hogy Sakura egyszerűen csak evett egy 

cukorkát a  túlvilágon, és ezért. Na meg azt, hogy igazából nincs ennek nincs is túl nagy szerepe, tehát nincs nagyobb funkciója annál, mint hogy tud beszélni pár szellemmel. Ha belegondolok ez így tényleg tök szar, de a sorozat és annak humora teljesen elbírja ezt a tré háttérsztorit, és engem ez csöppet sem zavart, két perc múlva már el is felejtettem. És, hogy mindenre kitérjünk: egy Rumiko féle történet nem is lenne az igazi, ha nem lenne benne úgy körülbelül egy szerelmi kismillió szög. Amúgy nem tudom eldönteni, hogy ennyire ötlettelen, hogy mindig ugyan azokat a sémákat használja vagy rendkívül okos, hogy azt használja, ami eddig mindig bevált. Tényleg nem tudom. Bár én még mindig nem unom ezt, de nyílván nem lehet ezt sem a végtelenségig húzni, de szerintem amúgy is ez lesz az utolsó nagyobb műve. De visszakanyarodva a szerelmi szálakhoz. Egyszerűen zseniális az, hogy el tudja érni azt, hogy kicsit se zavarjon minket, hogy egy millimétert nem mozdult előre a kettejük kapcsolata, pedig mindketten egyértelműen kezdenek érezni egymás iránt valamit. Ettől meg tudok őrülni, itt pedig tök cuki és vicces, ahogy féltékenykednek egymásra. Lehet azért vagyok így, mert kiszámítható, hogy mi lesz a végén úgy is... kitudja. Lezárva nem lett, nem is lett volna mit, de már be is jelentették a második évadot, amit már nagyon várok.

Rinne nagyszerűsége talán az egyszerűségében rejlik, szerintem nagyon bele illik a történetbe, de pont, hogy az egyszerű történet miatt kicsit tucatkarakter, nem ugrik ki semmivel a tömegből, talán csak a csóróságával, amivel egy az egyben Yatora emlékeztet a Noragamiból, s talán ezért is kedveltem annyira. Sakura egy nagyon érdekes főhősnő, abszolút nem a megszokott fajtából, szerintem például többször segített ő Rinnén, mint fordítva :D Emellett meghaltam azon milyen fapofával végigtolt mindent, meg ahogy adta, hogy nem érdekli pedig de. Tsubasa az a karakter, akit tipikusan utálnánk, Agehával együtt, mert próbálnak beférkőzni, de látva, hogy mennyire nincs esélyük és, hogy ez miatt mennyi vicces szituációba kerülnek ez teljesen megbocsájtható bűn nekik, és persze a történet elengedhetetlen részei. Rinne apja egy mocsok, nincs jobb szó rá, és akármennyire bírom nem bírom, nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy így bánni a saját gyerekeddel kegyetlenség. Rokumon nagyon kis cukor, bírtam, hogy pillanatok alatt felvette a csóró stílust és ő is skót lett :D

 A Brains Base itt nem vitte túlzásba, elég csúnyácska lett az anime, de kifejezettem örülök, hogy fel lehetett fedezni a manga vonalait a karakterrajzokban. Külön ki szeretnék emelni pár seiyuut, akiket nagyon jó volt hallani. Rinne apját például az szinkronizálta, aki anno Ranma hangját is adta, Sakura anyukáját pedig az, aki anno Lum-nak adta a hangját és még a ruhájuk is hasonló volt, egyből kiszúrtam :D A narrátor hangját az adta, aki Rei hangját is az Urusei Yatsurában, Rinne nagymamájának szinkronja pedig Kagome is volt anno. Nekem ezek hihetetlen nagy örömöt okoztak, bár nem tudom, hogy direkt, vagy csak véletlen-e, de tök jó nem? :D Az első opening nagyon tetszett, de a második borzalmas volt a nyávogással, plusz annyiban lett más, hogy az első op képsorait megkeverték. Ez kicsit szánalmas volt... Az endingek pedig egyszer sem jöttek be igazán.

Mindent összevetve én imádtam, a jól megszokott formulájával együtt, ahol teljesen hétköznapi minden, de mégis van benne egy kis természetfeletti csavar. A humoráért is megvesztem, nálam ez 9/10 és nagyon várom a következő évadot :)

Animés kérdőív #3 | 2015

Még tavaly elhatároztam, hogy minden évben kitöltöm ezt a kérdéssort év végén, just for fun, aktuális animékkel, de nem feltétlen kedvencekkel, úgyhogy itt is van :) A második részben pedig ismét kivettem pár kérdést, mivel nem változtak rájuk a válaszok. Amúgy megnézve a tavalyit, tök hasonló válaszok sikeredtek :D

Kaze Tachinu

 

Le vent se lève... il faut tenter de vivre!

Most őszintén tud valami jobb lenni, mint egy hamisítatlan Ghibli film? Engem annyira le tud nyűgözni egy-egy ilyen film, hogy hihetetlen. Például A vándorló palotát kismilliószor láttam, de még mindig nem tudom megunni. Legnagyobb bánatomra Hayazaki visszavonult, khm, sokadszorra, de most valószínűleg végérvényesen és ismét egy igazi kis gyöngyszemet hagyott maga után.

Persze, tudom, már két éves a film, de "mentségemre" legyen, hogy amúgy már egy éve itt volt a gépemen, csal valahogy sosem akadt a kezem közé. És milyen kár is ez. Kezdjük ott, hogy valamiért nagyobb komolyságot vártam a műtől és elmondhatom ezt teljes mértékben meg is kaptam. Miyazaki a legtöbb filmjét, saját bevallása szerint is, gyerekeknek készíti, amivel azért egyet értek, mivel a legtöbbnél simán leülnék egy gyerekkel és megnézetném vele, de itt erről szó sincs. Ugyan csak 12-es karika van a filmen, mivel durvaság nincs benne, de a 16-ost is elbírná, mert egyszerűen szerintem nem való minden korosztálynak. 14 évesen, mikor elkezdtem animézni, még biztos nem tetszett volna, viszont most már tudom értékelni az egészet. Az egyik dolog, ami a legjobban tetszett az egészben, hogy Hirokoshi Jirou, a főszereplő igen is valós alak volt, a film pedig az ő tiszteletére is készült. Magyarországon mikor lesz ilyen, hogy bármi ilyesmi is készül valakinek a tiszteletére? Szóval a történet egy életrajzi film volt, megannyi dologgal kiszínezve. A történetét tekintve a 20-as 30-as évek japánjába csöppentünk, ami biztos vagyok, hogy

sokaknak furcsa volt, hiszen általában valamilyen mesebeli világba szoktunk csöppenni, nem a kőkemény valóságba. Helyet kapott a 1923-as nagy kantói földrengés, az első gazdasági válság és a közelgő nagy háborúk is. Mit ne mondjak én is meglepődtem, de Jirou személyisége általában hamar túllendített minket a dolgokon. Bár a gazdasági válságról és a háborúkról igazából sosem beszéltek konkrétan, de erősen éreztették, és meg kell jegyeznem, hogy a földrengés jelenete valami hihetetlenül jó volt. Az anime elsősorban az önmegvalósítást, az álmok szerepét taglalta, és bemutatta, hogy az élet bizony nem fenékig tejfel. Közeben meg végig teljesen meg tudta tartani azt, amitől egy Ghibli film egy Ghibli lesz. Gondolok itt arra, hogy Jirou álmai hogyan jelentek meg, milyen játékosan, ahogy azt megszoktuk a többi filmben már, és közben pedig milyen jól közvetítette, hogy az álmok milyen fontosak, és, hogy akár mindenünket rá kell áldoznunk ahhoz, hogy beteljesüljenek. Itt főleg a piramis elméletre gondolok, hogy ahhoz is mennyi embert kellett feláldozni, hogy elkészüljön, itt pedig Jirou pontosan tudja mire fogják használni majd az "álmát" mégsem tudott lemondani róla. Bár nagyon finoman, de érzékeltetve volt, hogy őt is megviseli, mivel egyre többet cigizett a végére. 

De, hogy ne legyen minden ennyire jó... a szerelmi részt nem biztos, hogy erőltetni kellett volna vagy legalábbis nem így. Rendben van, hogy a kőkemény valóságot mutatja, de kár volt, hogy a szerelmet is elvették tőle. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nem is igazán lehetett komolyan venni a kapcsolatukat, mert nekem túl gyors és spontán volt. Nyilván a kapkodás miatt is, de kettőt pislantottam és már házasok meg ilyenek... és ahhoz képest pedig úgy érzem fontos szerepe volt ennek is, de valahogy nem tudtam ezt érezni. És akkor ott van még, hogy tuberkulózisos volt Naoko, ami már rég előre vetített mindent. Viszont hiába minden szomorúság nagyon jól meg volt rendezve az egész, szomorú voltál, de nem nyomasztott el, nem érezted magad rosszul tőle és ez főleg Naoko személyiségének volt köszönhető, aki szerinntem egy igazi kis tündér volt, hogy bármit elviselt és tényleg szerette Jirout. Magáról a műről, úgy egyben a legnagyobb bajom, hogy olyan volt, mintha csak dirib- darabokat néznék egy visszaemlékezésből és ez zavart. Semmit nem kezdtek el, semmit nem fejeztek be, csak bele a közepébe. Persze utalás 

rengeteg volt, de de nekem így is hiányérzetem volt. A legnagyobb ezen a téren pedig Naoko levele volt. Még most is fúrja az oldalam mit írhatott, ezt igazán bevághatták volna. Valaki pedig azt írta, hogy a két óra sok volt neki... szerintem meg rettentően kevés.
A grfika, mint minden Ghiblinél csodádmesés, én imádom, hogy még mindig kézzel rajzolják őket, hogy mindig mozgás van, nyüzsgés, egy percre nem áll meg semmi. Meg azt is szeretem, hogy Hayazaki egy kicsit mindig "túlzásba" esik, és például a repülőket mindig "extrábbra" készíti.
Összességében viszont nem mondanám kihagyhatatlannak, de ettől függetlenül meg mégis érdemes megnézni, de szerintem nem minden korosztálynak. Személy szerint én egy újabb csodás művel gazdagodtam :) 8/10

Akagami no Shirayukihime

 

Nagyon vártam ezt az animét, mivel már volt vele egy kis ismerettségen: el akartam olvasni a mangáját még régebben, de nem volt hozzá túl sok magyarítás, aztán még annyira sem ment az angol, mint most.

Viszont, ha jellemezni akarom az egészet, akkor kicsit középszerű volt. Rettentő kellemes hangulata volt, a világ is érdekes volt, amibe elkalauzolt minket, de valahogy ennyi. A történet haladgatott előre, kicsit talán epizód centrikusnak is mondanám, a szereplők, akik között amúgy az első pillanattól kezdve megvolt a kémia, egyre jobban megismerték egymást, és így mi is őket. És talán ez is volt a célja ennek az évadnak, mivel eleve két évadosra jelentették be. A mindennapi történések és az ezekben lévő problémákat  az dobta fel egy kicsit, hogy az egésznek volt egy kis középkorias hangulata, a királyosdi miatt. És innen is fakadt az a pár probléma, ami akadt a történetben. Hiszen egy király meg egy gyógyszerész lány, hogy a viharba is keveredhetne össze. De például tök jól megoldották szerintem az első találkozást is, a továbbiakban pedig nagyon szimpatikus volt, hogy Shirayuki a saját erejéből kapaszkodott egyre feljebb. Mondjuk megjegyezném, hogy Zen azért így vagy úgy, de mindig segített neki, ami néha már picit zavart. Mert így pont, hogy nem tudott Shirayuki egyre önállóbb lenni. Mikor kezdtek alakulni köztük a  dolgok, nyilván nem örült mindenki, de legalább a fiatal kori szerelem elmaradt, mint megszokott klisé és a testvérektől és más méltóságoktól pedig hihetőbb a nemtetszés, még ha ez is azért elég megszokott. Itt kezdődött a "majdénmegmutatom" effektus, amit pélsául a Soredemo Sekaii wa Utsukushiiban is láthattunk, itt annyi különbséggel, hogy Zen részéről már beszélhettük szerelemről, de Shirayuki még elég gondolkozó félben volt, mivel maga sem tudta mit akar, szeretne. És ez is inkább a végére volt jellemző. Plusz pont, hogy a legtöbb animében azt sem igazán lépik meg, hogy bevallják az érzéseiket, itt több csók is elcsattant, és mondhatni össze is jöttek... és ez csak az első évad volt! :D Konkrét lezárása is ez lett, viszonylag meg is állná a helyét, de kíváncsian várom a következő évadot is.

A karakterek annak ellenére, hogy viszonylag jók és érdekesek voltak, mégsem voltak többek egy- egy tucatkarakternél. Itt van Shirayuki, akit már csak a hajszíne miatt is kikiáltották az új Yonának, pedig nem. Kétségtelenül jó jelleme volt, lázadozott, cselekedett magától is, határozott is volt azért, de egyedül még mindig életképtelennek tartom. Messze nem lett olyan erős karakter, mint amennyire vártam, hogy majd lesz belőle. Zen azért is volt kedvelhető, mert, ahogy Shirayuki is többször elmondta, igazán törődött a népével, jót akart mindenkinek. Ezzel ellentétben lázadó is volt, fel akarta fedezni a világot meg ilyenek. Ilyen csupajóság. DE, mégis úgy éreztem, hogy kezdett görcsösen függeni Shirayukitól. Már túlságosan is. Ez meg szinte azt éreztette, hogy hiába akar ő magának szabadságot, Zen már a jelenlétével befolyásolta a történéseket, amik kihatottak rá. Kicsit too much volt. Ettől függetlenül, amúgy mindketten jó karakterek voltak, csak ezek úgy szúrták picit a szemem. Ahogy elnéztem a MAL-t Obi nőtte még ki magát main karakterré, bár most még inkább harmadik kerék volt, gondolom a kövi évadban picit több galibát okoz, de lehet, hogy tévedek. Kiki és Mitsuhide külön- külön is remek szereplők voltak és együtt is nagyon adták, ők amolyan humorforrások voltak, ahogy szinte szülői szigorral próbálták terelgetni Zent az életben, de közben pedig remek barátai és csatlósai is voltak neki. Szeretem az ilyen karaktereket.

A Bones szerintem igazán kitett magáért, nagyon szépek voltak a rajzok és az a sok sok szín. Tetszett. Az op-ed páros terén viszont nem vagyok már ilyen pozitív, kicsit sem tetszettek, nekem túl nyálas volt. Pedig aztán néha én is hallgatok ám olyanokat, hogy más csak nézi, hogy ezt hogy :'D
Összességében: cuki, nyugis, shoujos slice of life, ahol nem kellett aggódni igazán semmin, csak élvezni. A karakterek is éppen csak kerülgették egymást, de ettől függetlenül már most az első évadban meglépték azt, hogy összejöttek. 7/10-et simán megérdemel és köszönthetjük ismét őket a 2016-os téli szezonban.

Ao Haru Ride [manga]

Megvan az az érzés, hogy az egyik kedvenc mangádból animét csinálnak? Ráadásul az anime annyira tökéletesen adaptálja a mangát, hogy már szinte hihetetlen? Aztán folytatod a mangát, hogy kiderüljön mi lesz a vége?

Na én pont így jártam. Az Ao Haru Ride-ot már 2012-ben elkezdtem olvasni, de angol tudás és magyar fordítás híján egy jó időre abbamaradt az olvasása, míg nem elkezdték sűrűn kiadni a fejezeteit, én meg csak faltam őket, bár az utolsó pár fejezetet már angolul olvastam el.

A történetet szerintem most többen ismerik az anime miatt is, de röviden: Futaba mindig is a szebb lányok közé tartozott, és ez hamar feltűnt a fiúknak is, aminek a lányok nem nagyon örültek, ezért hamar kiközösítették őt. Emiatt Futaba megutálta a fiúkat, kivételt képezve ez alól Kou, aki más volt, mint a többiek. Hamar kiderült, hogy nem is közömbösek egymás számára, ám a fiú elköltözött, mielőtt még bármi is történhetett volna, pedig épp történt volna. Itt ugrunk a jelenbe, Futaba már középiskolás, és mindent megtesz, hogy a fiúk elkerüljék, a lányok pedig befogadják. Ekkor újra összefut Kou-val.
Ez körülbelül összefoglalja a prológust és az első fejezetet jó tömören. Nem tudom kinek, hogy jön le, de itt igazából elég komoly a hangvétele az egész történetnek. Nem mondom, hogy nem klisés egy kicsit, de igazából teljesen valós problémákkal találjuk szembe magunkat, ahol Kou részben magát okolja az anyja haláláért, Futaba pedig egyszerűen be akar illeszkedni bármi áron. Talán Kou problémája az, ami nem megszokott a hétköznapokban, de az ezzel járó problémái már annál inkább. Hogyan is kellene visszamennie az apjához és a testvéréhez évekkel később a válás után? Szerintem nagyon jó alapokkal dolgozott, és nagyon jól is csinálta. Érzelemdús volt, érdekes s közben szerintem cseppet sem unalmas. Jó volt nézni, ahogy a két főszereplő hol közelebb, hol távolabb találták magukat egymáshoz, amire többször is kitér Futaba és hogy
hogyan segítették egymást a maguk módján. Kou már az elején leszögezi, hogy semmi nem akar Futabától, hiszen már senki sem ugyan az, mint, aki régen volt. Persze a történet előrehaladtával nem tudják kikerülni egymást, ahogy azt sem, hogy új, és legfőképp igaz barátokat találnak mindketten, akik meg amúgy még közösek is. Ezáltal erősen képet kapunk az ő problémáikról is, amik elmaradhatatlanok lennének egy shoujo mangában, tehát mindenki szerelmes a másikba, csak éppen a másik nem viszonozza. Ezeket a mellékszálon futó sztorikat is nagyon jól kezeli a manga, s később már szinte csak ezek viszik el a sztorit. Történik ugyanis, hogy a 22-23. fejezettől olyan dolgokat hoznak be, amik konkrétan kinyírták a történetet. Annyira, hogy a kedvencekből is ki kellett vennem, mert annyira elvesztette miatta a varázsát az egész. Ilyen talán még sosem fordult elő. Eddig a pontig, amúgy simán 10/10es az egész. Behoznak új szerelmi riválisokat is, amik közül Kou-é a mocskosabbik, Narumi személyében,  mert mondhatni érzelmi zsarolással kényszeríti Kout magára, aki nem akarja megbántani Futabát sem, ezért a személyisége 180 fokos fordulatot vesz és elkezd bunkózni, kerülni a másikat, a végén pedig kinyögi, hogy most megint mégsem akar semmit Futabától. Bár innen pedig már őt sem kell félteni. Megpróbál felejteni, hogy? Na hogy? Hogy másik fiúhoz fut, Toumához. Akivel először teljesen úgy vagy hogy "ménnyémá Futaba közeléből, ő csak is Kou-é lehet", aztán annyira szívatja, igen szerintem konkrétan szívatta szegény srácot, hogy már komolyan kezdtem sajnálni őt. Mert miközben

Kou és Futaba játszadoztak, addig ő tényleg szerette őt. És tényleg már sajnáltam. Aztán Kou rájött a válaszára, és hagyta a másik lányt, ami ennyiben legalább jó. Nade, Futaba már Toumával jár. De szinte végig flörtöli az egészet Kouval. Ezért mondom, hogy szívatja. Ráadásul a srác még tud is róla, hogy nem igaz szerelem az övék, de próbálják meg, meg folytassák hátha. Ehhhhh.... Erre lassan a végéhez érünk, ami siralmas lett. Nemes egyszerűséggel szar. Rájöttünk, hogy szeretjük egymást és összejövük. Ennyi. Szaaaar. Komolytalan, ahhoz képest ahonnan kezdte a történetet a végére egy hatalmas zuhanás lett a vége. Mentségére szóljon, hogy a melléktörténetek még így is elég jól elvitték az egészet és azok legalább elég jó lezárást is kaptak.
Szóval a szereplők. A fentebb írtakból rájöhettetek, hogy a főszereplők konkrétan csődöt mondtak most. Először Kou zuhan meg, aztán azért viszonylag gyorsan összerakja magát, de utána tutyimutyi lesz. Elég hosszú ideig. Pedig rendben lenne, mert tök cuki, meg igazából rendes, nem azért csinálja mert teljesen kőbunkó,
de inkább rossz karakter, mint jó. És ez igaz Futabára is. Az elején nagyon kedveltem, mert rendes lány, és elég erős jellemnek is gondoltam, erre a végére éppen csak egy kétszínű lotyó nem lett. Toumáról meg vegyesek az érzelmeim. Buta és szánalomra méltó karakter, de a történet szerintem egészen megkedvelteti velünk. Legalábbis velem igen. Murao, Kominato és Yuuri egytől egyik kiváló mellékszereplők voltak. Saját gondjaikat is megoldották, aztán még terelgették ezerrel a főszereplőket. Tényleg ők vitték el a felétől az egészet.
A rajzolás szerintem szemmel láthatóan változott és fejlődött. Az elején sokkal borongósabb volt az egész megrajzolása, majd egyre, átlagosabb tucatcucc szerű vidám izé lett.
Összességében? Csalódtam. Pedig nem hittem volna, hogy fogok és hogy még a kedvencekből is ki kell szednem. Az a legnagyobb szerencséje, hogy a feléig nagyonjó, azt a részét nagyon szeretem és emiatt lepontozni sem volt szívem. Mert egyszerűen nem volt. 8/10, de messze nem ennyi a valóságban.

Love Stage!!

 

Az Anime watching challenge miatt ki kellett lépni a komfortzónánkból, amit nagy huzavona után meg is tettem. Tényleg eléggé kiléptem belőle...

Persze eszem ágában sem volt, valami nagyágyú művel kezdeni, mert tényleg ódzkodom ettől a témától. Ezeket egyszerűen nem tudom komolyan venni, nekem már túlontúl erőltetettek. Persze nem ítélek én el senkit, de egyszerűen nem nézek ilyesmit szívesen. Volt anno egy próbálkozásom a Sakura Trick-el, ami yuri volt, de annyira erőltették az egészet, hogy egy picit sem tudtam élvezni, meg ne akarják már elhitetni velem, hogy egy iskolában mindenki leszbikus. De vissza a Love Stage-hez. Mikor futott, már akkor kiszemeltem magamnak, hogy egyszer biztosan adok neki egy esélyt, mert nagyon tetszett a grafikája. Aztán el is kezdtem nézni és baromi kellemeset csalódtam benne. Elsősorban a humorával fogott meg, ami igazából el is vitte a hátán az egészet, mivel történet terén én nem mondanám túl erősnek, de a 10 részét kimaxolta, több már sok is lett volna neki. Maga a történet nem volt egy nagy was ist das, sőt én kis paródiát is láttam benne. Tipikus shoujo elemekkel játszott az elején, de már ott is négyszer belerúgtak a dolgokba. Kezdésként a gyerekkori szerelem, ami talán a legszebb, de amikor kiderül, hogy, akiért vagy 10 éve

 odavagy valójában fiú... Aztán próbálod kiheverni, de nem megy. Rámászol, hogy elundorodj tőle, de nem megy. Mind ezt vígjátékba burkolva. Zseniális. Én olyan jókat nevettem rajta. Azt is jónak találtam, hogy Izumi próbált normális maradni, ezzel még több vicces jelenetet szülve. Aztán kezdett komolyodni az egész, de még mindig nagyon fun maradt, csak felvett egy kis komolyságot magára. Előkerült az önmegvalósítás is, a szülői befolyás, amik igazából tetszettek, jól beleszőtték a történetbe, ezzel hihetővé téve azt egy kicsit. Mivel itt is előkerült, hogy kezdtünk túlzásba esni, hogy Izumi szülein kívül körülbelül megint mindenki meleg. Itt elsősorban pont Izumi testvérére, Shougora és Rei-re a család menedzserére gondolok. Bár csak utalásokat kaptunk róluk, de nekem már ez is sok volt. Nem kell túlzásokba esni. Persze inkább volt ez reklám a Back Stage!!-hez, de ez már akkor is a meh kategória. A végére a sok "udvarlásnak" és segítségnek Ryouma részéről, mivel meglett az eredménye. Nyilván nem egy hatalmas vallomás/felismerés lett a vége, de annyiban viszont csalódtam, hogy Izumi szinte csak felajánlotta magát végső elkeseredettségében. Persze, rájött, hogy szereti, de nagyon rosszul jött ki a szitu. Megtörtént AZ is, de legnagyobb 

meglepetésemre még ezt is megtoldották egy kis humorral :) Az epizódszámot, mint írtam kimaxolta, nem hagyott elvarratlan szálakat, szóval nem hinném, hogy kellene vagy, hogy egyáltalán lesz folytatás, de ha lenne szerintem simán nézném.
Nem sok szereplőt kaptunk, sőt legtöbbjük még csak fontos sem volt. Viszont ki szeretném emelni a Sena szülőket mert szerintem baromi jó fejek voltak, azon kívül, erőltették Izumit. Hihetetlen jó párbeszédeik voltak :D Izumi karakterét azért szerettem mert maga is vitatkozott magával, hogy most mit is érez valójában, de nekem itt ki is múlik a karaktere. Csak a bajt hozta, senki sem értette. Hát tombótak a hormunjai :v Ryouma igazából nagyon kedvelhető karakter, a jelleméből fakadóan tipikusan az, akibe belezúgnál. De igazából ő is csak ennyi. Shougo karakterét nagyon szerettem, tök jó volt a szinkronjának a története, a testvérkomplexusa. Imádtam. Rei is csupaszív volt, ami a mogorva külső mögött bújt meg, kedveltem is, de őt néha kicsit soknak éreztem.

Az animációt a J.C. Staff követte el, szerintem jó munkát végeztek, nekem kifejezetten tetszett az egész. Látványos volt, tele volt színekkel, jó volt nézni. Az op-ed viszont nagyon nem maradt meg. Sőt szerintem egyszer sem hallgattam végig egyiket sem.

Összességében? Tetszett. Messze felülmúlta a várakozásaimat, szerettem nézni és nagyon gyorsan meg is néztem ezt a röpke 10 részt. Talán a sok mahou shoujos flashback szerű izémizéket inkább hanyagolni kellett volna, de alapjáraton cuki és vicces volt az egész. Részemről 7/10

Nothing's Carved in Stone - Out of Control

Anime: Psycho-Pass OP2
Megjelenés: 2013/03/06

Aoharu x Kikanjuu

 Megint bebizonyítottam, hogy jól tudok angolul, mert megint félreértelmeztem az egész szituációt... Igazából valami Btooom féle rendes túlélőjátékot vártam, erre kaptam egy sport animét. De no problem.

Láttam benne a potenciált, hogy egy jó kis vígjáték lesz, remélhetőleg izgalmas harcokkal, történettel. Nos az utóbbi nem igazán teljesült, mégis egy viszonylag szórakoztató animét kaptam. Magyarul nem a történet vitte el az egészet. Sőt az elég gyérre sikerült, köszönhetően a kapkodásnak és a kevés epizódszámnak, na meg nem volt túl kreatív sem. Persze a bosszú sosem rossz indok, jó dolgok is kisülhetnek belőle, de például engem az érzékenyen érintett, hogy nem csak a főszereplőt, Hotarut, hanem minket is jól átvertek a "bajtársaink". Mocskosul felhasználták Hotaru igazságosságát, vagy mijét, már elfelejtettem :( , amit persze mindenki tudott, csak fájt, mert közben ő igazi jó barátokként gondolt rájuk. Szerencsére a végére azért sikerült helyrehozni, de elég zötyögősre sikerült az út odáig... meg néha már elég idegesítő is volt a sokrésznyi sírással meg nyekegéssel. Aztán meg az ellenség sem lett túl kidolgozva, olyan nesze neked semmi, fogd meg jól, azt örüljé. Mert engem jobban érdekelt volna az ellenség vagy a velük való pontos kapcsolatuk, mintsem a sírás. Maga a koncepció, hogy egy elég deep filozófiát akarnak ráhúzni egyszerű lövöldözős játékra... hát hogy is mondjam, furcsa. Annyira 

komolyan vették az egészet, pedig körülbelül semmi nem múlik a dolgokon. Legalábbis magyarázat nélkül tényleg nem. Én nem veszem ennyire komolyan a töri tételeimet, pedig azok most fontosak lennének :D Viszont a harcok szerintem nagyon jól meg voltak csinálva, ezért is kár, hogy kevés volt belőlük. Hotaru "vérszomj" alakján sokan kiakadtak, de nekem rohadtul bejött. Szerintem tök sokat dobott az egészen, kár, hogy még így sem sikerült sokmindent elérnie... Bár azt én is elismerem, hogy valahogy az egész koncepcióba nem illett bele, egyszerűen kilógott a sorból. Nem volt elég komoly hozzá a történet, mert sokszor inkább a vígjáték vonal ment. Ami tök egyszerű volt, sima mindennapi hülyeségekkel, amikre a szereplők interakciói vagy még két lapáttal rátettek. A történet vezetését sem értettem, és talán ez volt a legnagyobb buktatója az egésznek. Az elején tök gyorsan haladtak, aztán a hetedik részben már el is kezdődött a nagy összecsapás. Mondom úristn 6 részen keresztül menni fog a harc? Meg a fenéket... Hotaru harca talán négy percig tartott? A többieket meg elég gyorsan szarrá alázták és jött a nagy semmi, a "megakarlak védeni, nehogy te is megsérülj, mint a többi előző tag". Nemár. Ultragaaay. Ennyire nem nyomi egyik ember sem. Sírás, rívás, kibékülés. Ezáltal lezárva nem lett, de engem elszórakoztatott bőven annyira, hogy egy második évadot szívesen látnék belőle.  Meg, hogy legalább valami normális vége legyen, ne ez... Mert igazából ez egy nagy nulla volt.

Túl sok szereplő nem volt, és ők sem igazán lettek bemutatva. A fókusz egyértelműen Hotaru bandáján volt, de szerintem még így is bőven keveset mutattak belőlük, hát akkor még az ellenséges csapatról ne is beszéljünk. Arról meg aztán pláne ne, hogy mi a vitájuk valódi tárgya. Hotaru olyan is- is karakter volt nekem. Szerettem, mert nagyon jókat röhögtem rajta, ahogy félreértett mindent és őt is mindenki félreértette. A becsületességéből viszont visszavehetett volna. Mert képes lett volna rá, erre mi sem jobb példa, mint, hogy nem bírta kinyögni, hogy ő lány. És ez volt a legnagyobb negatívuma nekem. Nagyon idegesítő volt, hogy folyton ezen pörgött, mégsem tett ellene semmit. De, amúgy meg helyén van a szíve meg minden, de túl sok szélsőséges jellemet adtak neki, Szerintem. Matsuoka volt az a karakter, akiben a legjobban bízhattunk az elején. Menő, határozott, kedves és még sorolhatnám milyen karakter. És bár alapjáraton a legtöbb jó tulajdonságát megtartotta, az ellenség előtt egy gyáva senki lett. Konkrétan. Szerintem ez borzasztó kiábrándító volt azok után, hogy milyen karizmatikus személyiségnek mutatkozott be. Ezek után meg 

teljesen elveszett. Yukimura volt az a karakter, akitől nem vártam istenigazából sokat. Oké, hogy main karakter, de a jellemétől akkor sem vártam sokat. Ennek ellenére ő az egyetlen, aki szerintem átment bármiféle fejlődésen is. Belátta, hogy nem jól csinálták a dolgokat, megpróbálta megoldani, ellenszegült annak, akit körülbelül egész életében követett. Ez szerintem tök jó volt. Azt meg meg sem említem, hogy a seiyuu-ja, Matsuoka Yoshitsugu kiválóan hozta a perverz karakterét. Már a Mangaka-san to Assistant-san to -ban is mangaka volt, meg perverz és ott is imádtam.Az ellenségekről az a baj, hogy konkrétan nem tudok mit mondani. Csak ilyen full átlagos vagy éppen semmitmondó dolgokat. Az meg senkit nem érdekel.

Az animét a Brains Base követte el, akikkel maximálisan elégedettek lehetünk. Az animáció jó volt, a hátterek elég jól kidolgozottak, a harcok kellőképpen látványosak valamint Hotaru fenetudja, hogy minek nevezzem, de maradjon

akkor "vérszomj" alakja is nagyon jóra sikeredett. Az opening először nem tetszett, de minél többször hallottam, annál jobban megtetszett. Plusz tök jó volt, hogy a szinkronszínészek énekelték el. Kicsit mondjuk sajnálom, hogy a betét számokra nem figyelek eléggé, de sajna ez van. Az ending viszont abszolút nem fogott meg.
Összességében, igazából tetszett, vártam a részeket, hamar véget ért az a heti húsz perc, szóval nagyon jól szórakoztam rajta. De maga a történet felépítése nagyon gány volt. Nem igazán dolgozták ki a történetet, de még a karaktereket sem. 7 és 8 pont között gondolkoztam, végül támogató jellegű 8/10 lett. Viszont ezzel a nyolc ponttal konkrétan elvárom, hogy legyen második évad, mert anélkül nem érdemli meg ezt a pontot.

Bokura wa Minna Kawaisou

 

Velem talán még sosem fordult elő az, hogy a címe miatt nézzek meg egy animét, de pont itt volt az ideje, hogy ezen is változtassak, mivel kegyetlenül tetszik a címe. Az meg plusz poén lett, hogy kevesebb, mint egy nap elég volt, hogy megnézzem. Ami azért nálam ritkaságnak számít manapság.

Igazából nem vártam sok mindent, mégis egy kicsit csalódott vagyok. Még anno láttam egy magyar amv-t belőle, ami zseniális volt és egy picit komolyabb, összetettebb történet vártam tőle. Az alapfelállás jó volt, ha a gyerek készül egyedül élni abból többnyire jó dolgok szoktak kisülni. Itt is ez történt. Viszont vártam tőle egy kis történetet, amit nem igazán kaptam meg és ez azért egy picit zavart. A történet igazából az lenne, hogy Usa költözni készül és szerelmes lesz Ritsuba, akivel milyen véletlen együtt fog élni. Hmmm... Seinen és vígjáték révén nem vártam el egy hatalmas szerelmet a főszereplők között, de Ritsu nagyon nem akarja észre venni a szitut, mikor már mindenki réges rég levágta a dolgokat. Persze idővel javult a helyzet és már Ritsunál is alakultak a dolgok, dee azért ez egy picit meh. Bár az ilyen dolgok mindig meh-ek... dat szó :'D És bár mondhatni, hogy ez az egész anime alapja mégsem ez sem a fő téma, úgy overall. Igazából ez is csak egy volt a Kawai ház lakóinak a problémái közül. Többnyire elég random volt az egész, a lakók mindennapi életébe, néha külön a saját kis világukba néha pedig a múltjukba kaptunk egy kis betekintést. Szóval történet az így ennyi lenne többnyire mindenféle hülyeséggel ment el egy- egy rész, de NAGYON szórakoztató volt. Vicces volt, random volt, érdekes volt, és még képes is volt fenntartani a figyelmet és ez egy hatalmas előnye volt, mert amúgy meg nem nagy szám az egész. Mert be kell látni történni nem nagyon történt benne sok említésre méltó dolog, és lezárva sem lett, egy kicsi olyan nesze neked semmi fogd meg jól érzést hagyott.

Az animét egyszóval nem a történet vitte el igazán, hanem a karakterek. Akik zseniálisak. Megint. Mostanában nagyon sok jó karakterrel találkozom. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy egyenként nem voltak olyan nagy számok, sőt viszonylag átlagosnak mondanám őket, akiket már láthattunk itt- ott, szóval nem túl nagy meglepetések, de volt mindenkinek valami fura beütése, amitől egyszerre vicces és komoly is tudott lenni az egész. Bár inkább vicces. Konkrétan kiegészítették egymást, foglalkoztak, törődtek egymással, s többnyire ezek adták az anime remek hangulatát. Usa volt igazából a történet egyetlen normális szereplője, aki a "normális életet akarok élni, de nem jött össze" kategória jeles képviselője. Ritsu igazából nagyon kis cuki, szerintem nem lehet utálni, még azt sem vontam kétségbe, hogy olvasni jó, mert tőle elhittem. Pedig én nem igazán vagyok oda érte és néha már úgy éreztem, hogy nagyon túlzásokba esik antiszockodás terén. Mayumi volt az ügyeletes hősszerelmes (?) Talán ez egy jó megfogalmazás rá. Hamar szerelmes lesz, sőt állandóan visszatér a régi pasijaihoz, akik mindig átverik. Nem túl jó az ítélőképessége férfiak terén, emiatt sokszor bedepizik és iszik. Bár nekünk ez csak jó, mert sokszor innen jönnek a legjobb poénok. Aztán egy ilyen furcsa bagázsból ki nem maradhat ki? Na, ki? Persze, hogy egy perverz mazochista :D Ezt Shiro személyében kapjuk meg, aki amúgy szerintem tök rendes, csak a társadalom nem igazán érett még meg rá :'D Sayaka nekem elég megosztó volt, valahogy nem szerepelt sokat, de amikor szerepelt akkor is inkább 

ellenszenvesnek láttam. Bár sokat dobott rajta, hogy egy régi barátja által bemutatásra került, hogy milyen is. Sumiko-san, a házmester, pedig a kora ellenére kis huncut, mindig keresi, hogy tudna kicsit belekötni az emberekbe, hogyan cukkolhatná őket, de abszolút profin csinálja. Én nagyon szerettem őt is.
A Brains Base követte el az animét, és meg kell mondjam, szerintem egy rossz szó nem lehet rájuk, nagyon jól megcsinálták, öröm volt nézni. Az opening, ha zeneileg nem is látványvilágban megfogott, de ez már nem mondható el az endingről, sajnos.
Összességében? Nagyon jó kis slice of life, kellemes hangulattal, remek szereplőkkel. A történet ugyan nem volt túlságosan erőssége, de a szereplők interakciói teljesen elvitték a sztorit. Én nagyon élveztem, bár mondom, picit azért többet vártam volna tőle. 7/10. Ha egyszer pedig folytatnák, biztos nézném :)

Mondo magazin 2015 október

 

• Shingeki no Kyojin élőszereplős mozik
• Bakemono no Ko
• Hibike! Euphonium
• Cross Game
• Chūnibyō
• Gangsta.
• THE LAST: Naruto the Movie
• Ushio to Tora
• Kemono no Sōja Erin
• Ranpo Kitan: Game of Laplace
• Yamikin Ushijima-kun
• Best of oneshot mangák 5.
• Őszi szezonajánló
• Gekijōban Naruto: The Last – Uzumaki Naruto – G.E.M. – 1/8 figura
• Anime Weekend Atlanta 2015 exkluzív conbeszámoló
• Project Anime & FACTS 2015 Belgium conbeszámoló
• Nyelvlecke – harc a folyamatos igeidővel
• Japán ama búvárok
• Edogawa Ranpo munkássága
• Japán esküvői szokások és hagyományok
• Geek esküvők
• Cosplay:  így készült Nyuffy-kun
• Cosplay:  rajzos cosplayesek, cosplayelő rajzolók
• Cosplay:  nemzetközi cosplay celebek
• Studio Mondo: perspektívák használata
• Metal Gear Solid V: The Phantom Pain
• Mad Max
• One Piece: Pirate Warriors 3
• Sword Art Online Re: Hollow Fragment
• League of Legends bemutató
• J-Rock:  FLOW
• K-Poprock: F. T. Island
• K-Poprock: CNBLUE
• Home Made Asia Hírmondó 1. 
• Okonomiyaki recept
• Könyvajánlók 

A posztereken: Attack on Titan/ Momoiro Clover Z

Volt pár cikk, ami kifejezetten izgatta a fantáziámat, meg betegesen gyűjtöm a posztereket is, még ha ki nem is rakom őket :'D