2015. december 31., csütörtök

Best of Anime 2015


Kicsit talán túl sok lett az átsiklás az előző évből, de mivel én ide veszem őket, mert én csak a sorozat végén szeretek ítélkezni, ezért elmondhatom, hogy idén is egy elég jó évet tudhatok magam után. Bár nem túl sok kimagasló anime volt, de szerencsére ez a másik végletről is elmondható, ami elég nagy pozitívum a részemről. Eddig mindig sok unalmas cuccba belefutottam, emiatt dobnom is kellett néhányat, amit nem szeretek csinálni, de van az, hogy egyszerűen nem. Na idén ilyen sem volt. A középmezőny erősen vitte a stafétát.


Legjobb anime 
Noragami Aragoto
Ez az a bizonyos "nem tehetek róla" eset. És tényleg nem. Volt még pár anime, amit esélyesnek tartottam, de nem én lennék, ha nem ezt tenném ide. Egyszerűen fantasztikus volt, talán még az első évadnál is jobban tetszett, pedig azért is meg voltam és vagyok veszve. A legjobb pedig az lenne, ha jövőre ugyanitt, ugyanekkor a harmadik évada állhatna :3

Legrosszabb anime
Diabolik Lovers More,Blood
Igazából jobb híján került ő ide. Szerencsére az idei évben  vajmi kevés rossz sorozatot néztem, és hát ő kapta a legkevesebb, mindösszesen két pontot. Bár kicsit csalás, hogy egy otogét teszek ide, mert hát eleve nem várok tőle sokat és nem is számítok rá, hogy jó lesz, de tényleg nincs jobb, amit ide tehetnék.

Legnagyobb csalódás 
Tokyo Ghoul √A
Nem mondom azt, hogy az első évad feltétel nélkül jó lett volna, sőt, de a vége engem kis bizalommal töltött el, hogy igen, ez még jó is lehet. De nem lett.

Legnagyobb meglepetés
Ushio to Tora
Az első rész nagyon nem jött be, utána sokáig halasztottam az egészet, de mintha csak tényleg valami régi oldschool cuccot néztem volna, rá kellett kapnom az ízére :D

Legjobb akció sorozat
World Trigger
Bár már a tavalyi őszi szezonban kezdődött, sőt most is fut, igaz fillerekkel, nekem mégis ez volt a legjobb akció sorozat. Alapjaiban inkább nyugodtnak mondanám az egészet, sosem pörög úgy istenigazából, de én rettenetesen élveztem a rang csatákat, és az előtte és a közben lévő taktikázásokat.

Legjobb vígjáték
Monster Musume no Iru Nichijou
Én nagyon jól el tudtam szórakozni rajta, tetszett, hogy sokszor teljesen átlagos dolgok miatt történtek vicces dolgok.
 
Legjobb dráma
Death Parade
Nagyon elgondolkoztató anime volt, de főleg a vége miatt érdemelte ki ezt a címet.
 
Legjobb animáció
Koufuku Graffiti
Ha történetben nem is, de animációban sikerült elvinnie a díjat, merthát mégiscsak Shaft én meg imádom. Amúgy kiemelkedő szépséget én idén nem igazán láttam.
 
 Legrosszabb animáció
 Ushio to Tora
Bármennyire is megszerettem a sorozatot se a grafikától, sem a csúnya CGI-től nem vagyok elragadtatva.

Legjobb folytatás
Gintama°
Nem szeretném ragozni :D

A “leginkább szüksége van egy folytatásra” sorozat
Dungeon ni Deai wo Motomeru no wa Machigatteiru Darou ka
Bár mindenki SAO koppintásnak titulálja nekem ez klasszisokkal jobb volt, mint az. Talán az istenes vonala fogott meg, kitudja, de azért élveztem, még ha a történet pont olyan volt, hogy semmi. Mert egy semmi volt, ami tényleg csak arra volt jó, hogy elkezdd a mangát, ha nagyon megtetszett. 

Legjobb opening
Gintama° OP 2 - Pride Kakumei

 
Legjobb ending
Noragami Aragoto ED - Nirvana


Legjobb női főszereplő
 Yona - Akatsuki no Yona
Száz szálalékosan tudom azt állítani, hogy ő rengeteget fejlődött ahhoz képest ahonnan elindult. És bár a maga módján kicsit butácska, nagyon kedvelhető, csupa szív lány, talán kicsit túlságosan is.

Legjobb férfi főszereplő
 Kuroba Kaito - Magic Kaito 1412
Érdekes, mert világ életemben nem vonzott a Detective Conan világa, ez a spin-off mégis megfogott valamiért. Kaitot pedig rendkívül megszerettem, mert kis huncutka, de teljesen a helyén van az esze és a szíve. Persze még esélyes lehetett volna Toujo Basara is, a Shinmai Maou no Testamentből, de nekem ő már too much volt egy kicsit, még ha kiemelkedően jó háremfőhős is volt.

Legjobb női mellékszereplő
Tamura Reiko

Az ő karaktere is jó példa arra, hogy ne ítélj meg semmit elsőre. Talán ő volt az egyetlen, aki igazán változott és fejlődött úgy igazán a sorozatban, és én hihetetlenül megkedveltem ez miatt. Plusz volt az a bizinyos jelenete, ami szerintem gyönyörű volt, persze csak a maga módján.

Legjobb férfi mellékszereplő
Sunakawa Makoto
Hát ki más, ha nem Suna? A világ legeslegjobb barátja, nagyon fun karakter, aki látta az animét, az úgy is tudja miről beszélek <3 nbsp="" p="">
 
Legaranyosabb szereplő
  Suu - Monster Musume no Iru Nichijou
Nos cukiság terén az összes Husbando jelöltem jöhetne ide. De nem, ismételten egy kislány lett idén a kedvencem, mert itró cuki, hogy nem tudott beszélni és hogy butácska volt.

 Mit várok a legjobban 2016-ban?
Hogy legyen egy Noragami harmadik évad is... :P Viccet félretéve a kövi szezonból egyértelműen a Nijiiro Days-t, azon felül meg igazából a fene tudja, az Attack on Titant, talán.. például...

Boldog új évet kívánok mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése