2014. július 10., csütörtök

Date A Live II

 Az első évad meglepően jóra sikeredett és már akkor bejentették, hogy valamikor lesz ez a második évad.
Személy szerint nagyon örültem, hogy lesz meg minden, de azt kell mondanom csalódnom kellet. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi az ami zavart, de egyszerűen ez már nem az volt, mint előtte. Próbálták ugyan azt a sémát követni, mint az előző sorozatban, de se vicces, se érdekes, se jó nem volt. Az új szereplők sem nyerték el a tetszésemet és a körülöttük kialakuló sztori sem volt érdekes. Közben meg szépen kibontakozott az egész lényege az animének (legalább is azt hiszem, hogy ez a fő sztorija az animének), amit utána meg hirtelen a képünkbe toltak bármiféle magyarázat nélkül, majd ugyanezzel a lendülettel vége is lett az animének. Nem értem mért csak 10 részt kapott. Egyetlen pozitívumként azt tudom felhozni, hogy Kurumi visszatért. Azt a lányt még mindig imádom. Még szerencse, hogy terveznek egy filmet, ami felkarolja az utolsó rész eseményeit, különben extrán csalódott lennék. Szóval a lezárás egy rakás semmi és majd jön a film.
Össz vissz három új szereplő lett Kagura, Yuzuru és Miku szeméylében. Kagura és Yuzuru párosát úgy ahogy kedveltem csak meg. Semmit nem tudok róluk és ez zavar. Valahogy az előző szériában az ilyesmi nem volt gond, de így hogy kevesebb szereplő már zavaró és nem érhető. Amúgy Yuzuru beszédstílusa tetszett, de ennyi. Mikut meg kislapáttal ütöttem volna halálra. Nagyon irritált a személyisége, egy szemét, hisztis vinnyogó picsa volt. De rá legalább kitértek és elmondták miért is lett ilyen, de ettől függetlenül akkor sem kedveltem meg, pedig a végére ő is beállt a hárembe. A többiekről még mindig ugyan az a véleményem: imádom őket.
A grafika még mindig kifogástalan, semmivel sem lett rosszabb. Az op-ed párosok szintén csalódást okoztak. Noha korábban sem volt túl jó op-ed-je, de az legalább cuki volt. Ez még az sem. Borzasztó volt mind a kettő.
Sajnáltam, hogy ez lett a vége, én tényleg nagyon vártam. Bár nagy csalódottságról beszélek a pontom mégsem ezt sugallja, ugyanis 6/10-et kapott a korábbi 7/10-hez képest, de ezt a régi szereplőknek poénoknak és hasonlóknak köszönheti és annak, hogy ezzel el tudott szórakoztatni. Mindenesetre a filmet várom, remélem abban nem csalódok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése