2013. június 1., szombat

Uta~Kata


Amúgy rosszul emlékszem, vagy ezt valamikor tényleg vetítették itthon is? Mert én máshonnan nem ismerném és nem akartam volna megnézni...

Ichika egy nap az iskolában hagyja a telefonját. Mikor visszamegy érte a teremben lévő tükörből egy furcsa lány bújik elő. Manatsu (ez a neve a lánynak) elmagyarázza neki, hogy a telefondísze által 12 dzsinn erejét tudja felhasználni. Innentől kezdődik a történet.
Maga az anime a nem könnyen emészthető kategóriába esik. Az élet viszontagságait, nehézségeit boncolja. A történet szerintem nagyon döcögős, unalmas. Sokszor kellet rávennem magam, hogy nézzem, de valamilyen szintem megérte.
A történet a Kiddy Grade szerzőjétől származik, ami a grafikán látszik meg a legjobban. Kicsit sok volt a fölösleges fanservice és mint már mondtam nagyon lassú a történetvezetés. Az elején semmi aztán hirtelen kezdték adagolni az infót úgy mindenről. Legalábbis nekem úgy tűnt.
Sajnos a karakterek baszott idegesítőek voltak. Az egyik ezért sír a másik azért nyekeg Falba veri a fejét A történet megismerésével ez érthető, de engem akkor is zavart, de a legjobban Sei-t utáltam.
Nem ez az első animém ami azonos neműek közötti szerelemről szól, de szerencsére itt sem volt zavaró.  Itt inkább nem is szerelemről, hanem inkább nagyon jó barátságról volt szó. Próbálok mindig valami lightosabbat megnézni ezek közül és eddig hál Isten mindig sikerült.
Az OP-ED páros nekem nagyon tetszett. Nagyon hangulatosak.
Vegyes érzelmekkel állok fel az anime után. Valahol tényleg nagyon jó és érdekes az egész,valahol meg tök unalmas és oltári nagy hülyeség. Nem tudom... A legtöbb karakter idegesített, de az összkép mégis egész jó lett. A vége fele pedig jobb már egész jó lett.Gyenge 6/10 mert azért kicsit csalódtam.Valamint készült hozzá egy egyrészes OVA, ami konkrétan lezárja a történetet, de az sem érdemel 6/10-nél többet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése