2012. július 22., vasárnap

Tasogare Otome x Amnesia

Első tavaszi szezonos animém amiről írok.
Ha nem láttad ne olvasd el!
Kép
Befejezés: 2012.07.22.
Gyönyörű. Más szóval le se tudnám írni.
Egyszerűen tökéletes. Nem találtam benne semmi hibát.
A története teljesen magával ragadó. Míg az első 6 részt trollkodással jellemeznék:
Kép
Kép
 Addig a második része a való komolyság.
Kép
Nagyon érdekes volt a kérdés, miszerint mi történt Yuuko-val. Erre természetesen választ kapunk az utolsó 3 részben. Az igazság engem teljesen ledöbbentett. Már- már szinte én is átéreztem Yuuko fájdalmát a kínok közt lelt halálakor.
Kép
Ezek után jött a nagy egymásra találás a másik énjével, ami nagyon bejött, hiszen ezek után lett Yuuko az „igazi”.
Kép
A vége teljesen korrekt lett. Bár az nem értem mért kellet megsiratni az embert és utána meg happy end-et csinálni, de ettől függetlenül örültem neki.
Kép
Kép
 Grafika
Szépséges *-* Mostanában sok 2011-12 –es animét nézek és kevésnek volt ilyen szép, mint ennek. Számomra egy kicsit néha elvont volt a rajzolás, ami csak még jobbá tette.
Kép
Kép
Kép
 Szereplők
Mindegyik szereplő imádnivaló volt valamiért. Igaz nem volt benne túl sok, de akik voltak mind megkedveltették magukat velem.
Yuuko meg külön kedvenc lett :D Mind a viselkedése, mind a külseje, és a hangja valami eszméletlen aranyos. Még mindig csen a fülembe ahogy Teiichi- kun nevét mondja. :)
OP & ED + OST
Mindegyik fantasztikus volt *-*
OP
ED
Én reménykedem egy folytatásban, hisz megadták rá az okot mikor Yuuko visszatért :D 10/10- Mestermunka
Kép
Ez a kép meg olyan cuki, hogy be kellet tennem :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése