Az első rész nem hagyott osztatlan sikert maga után nálam. De úgy voltam vele, hogy mennyi, de mennyi ember szereti, meg mondja, hogy jó, így nem is aggódtam, gondoltam beindul és kapok valami jó kis sírós animut. A sírás az elmaradt, ezt már most lelövöm. Pedig aztán már én is ott tartok, hogy bármin be tudok könnyezni, de ezen nem tudtam. De kezdjük az elejénél. Az időutazásos téma nagyon megfogott, ezt úgy értem más sorozatokban már megszerettem, és itt is mindenképp ad egy plusz pontot az egészhez, na meg hát elég jó kis történeteket lehet kihozni belőle. Ebből fakadóan nagyon ötletesnek tartottam azt, hogy két szálon is futott az anime, a múltban és a jövőben, mekkora már. Maga a leveles téma is tetszett, sokkal ötletesebbnek találtam, mintha egyszerűen visszamentek volna és elmondták volna saját maguknak a dolgokat. Az viszont már nem tetszett annyira, hogy mindenki kapott levelet, nem csak Naho. Számomra így vesztett a varázsából az egész. Azt is értékeltem, hogy Naho egyre jobban összeszedte magát és próbálkozott, bár elég bénán, de ez csak részletkérdés. És, ami tényleg a legeslegjobban tetszett, az a 
gondolat, amire az egész történet épül, mégpedig, hogy úgy kell élnünk, hogy semmit se bánjunk később. Ez tényleg olyan, hogy mindenkinek így kéne élnie, csak sokan nem így tesznek, köztük amúgy én sem. Úgy érzem, hogy elég sok pozitívumot mondtam az anime melett, de ettől függetlenül nekem nem tetszett. Borzasztó furcsának találtam, hogy ahogy változik a múlt a jövő mégsem.
Mondjuk nem sokkal ez után a gondolatom után tisztázták is, hogy azért
mert itt párhuzamos idősíkok vannak. Tehát létrejön egy alternatív jövő
és azok akik meg meg akarták változtatni ezt maradnak ugyanabban a szar
jövőben. Ez nagyon nem tetszett. Faszságnak éreztem ennyire komplikálni
egy ilyen viszonylag "egyszerű" történetet. Azért ez mégsem egy
Steins;Gate, én ettől valahogy nem vártam volna ennyire komoly
"tudományos" vagy milyen megoldást. Oké, sci-fi, de ettől még csak egy
egyszerű shoujo, szerintem nem kellett volna ennyire komplikálni. Továbbá abszolút nem tudott meghatni Kakeru szenvedése, sőt már sokszor
majdhogynem irritált, hogy itt gyökérkedik. És például hiába volt okés a szerelmi szál, mert cukik voltak végső soron, de abszolút nem shippeltem őket, egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy összejönnek- e vagy sem. Sőt ha nagyon őszinte akarok lenni még szurkoltam is a végén, hogy ne találják meg Kakerut és haljon meg, mert már annyira irritált az egész. És talán amit a legeslegfurcsábbnak érzek a "jövő brigád" beteges ragaszkodása. Én megértem, hogy egy tizenévesnek mély nyomot hagy az, ha elveszti egy barátját, de egyszerűen nem éreztem a végére egészségesnek, hogy ennyire sújtja őket még mindig. Ott van Naho, összejött Suwával, lett egy gyerekük, de mind a ketten csak Kakerura gondolnak. Én nem tudom... belegondolt ebbe bárki is? Persze egy szóval sem mondom, hogy nem szép gesztus, hogy ennyi évvel később is gondolnak rá és hogy nem felejtették őt el, de szerintem ez túl ment már egy határon. Legalábbis a végére már nagyon zavart ez engem, mert az elején még én sem gondolkoztam ilyeneken. A lezárása heppi lett, jön a folytatás film formájában, amit még nem tudom, hogy megnézek-e, hogy őszinte legyen nem szívesen pazarolnék még másfél- két órát erre a történetre.. :/ Valószínűleg úgy is az lesz benne, hogy Kakeru és Naho összejönnek stb..
Az hagyján, hogy a történet nem jött be, de még a karakterek sem. Senki basszus. Pedig azért ez elég ritka. Kakeru egy szerencsétlen senki az én szememben, aki csak sajnáltatni tudta magát. Persze, én nem tudom milyen az, ha elveszti valaki az anyját, és nem is akartam soha öngyilkos lenni, emiatt nem tudtam őt megérteni. Én ezt aláírom. Nahoban megvolt az akarás, ezt értékelem, de ennyi, kis szerencsétlen ő is. Nem igazán kedveltem őt se. Suwa a tipikus túl jó fiú, már annyira, hogy herótom lett tőle. Ennyire nem szentek az emberek, ugyan már. Amúgy már nem egyszer találkoztam ilyen karakterrel, általában nem szokott velem bajuk lenni, szerintem nála szakadt el a cérna. Hagita volt talán az egyetlen értékelhető a fura poénjaival, de jellemtelen szerintem ő is. Azusa meg Takako is támogatták Nahot, jaja, cukik, de számomra ők is teljesen jellemtelenek. Ha nem lettek volna sem hiányoztak volna, pedig aztán főszereplők mind. Azusát és Hagitát tudtam együtt értékelni, de szigorúan csak együtt, kár, hogy ők nem jöttek össze.
Aztán jött a döbbenet, hogy csak 13 részes lesz. Én sem örültem neki, de hamar rájöttem, hogy többre annyira nem is igen futná, hiszen jó ideig állt a manga és folyatást is azért kapott az anime, hogy reklámozzák a manga újraindulását. Na de szóval vissza az animéhez. Én borzasztóan meg voltam vele elégedve. De tényleg. Ugyanis én olvastam anno a mangát, de csak olyan immel-ámmal, mondván, hogy minél hamarabb minél többet olvassak belőle, ezért én nem is nagyon értettem, hogy mi az isten történik benne, de az anime teljesen helyrerakta számomra a dolgokat és hát nagyon tetszett is. Ha őszinte akarok lenni én nem nagyon tudok hibákat mondani, és nem is akarok, hiszen folytatás, pont ott kezdődött el, ahol az előzőnek vége volt. Szerencsére szerintem abszolút nem csapták össze, pont jól kihasználták az idejüket, jó helyen is vágták el és szépen is, már amennyire lehetett. A hangulata is teljesen jól megmaradt. Az egyetlen egy dolog, ami zavart, hogy az első részben nem elevenítették fel a dolgokat eléggé. Mert azért nem most volt az előző széria vége na... és az én emlékezetem sem pörög maxon ennyi anime mellett.
A szereplőkről nem igazán lehet sok változást elmondani, nyilván, ahogy telik az idő mindenki kicsit érettebb lesz. Én pontosan ugyanúgy állok mindenkihez, mint azelőtt. Vagyis nagyjából. Allen személyisége még mindig borzasztóan kedvelhető, ahogy Lenalee-é is például. Azt vettem észre amúgy, hogy maga az anime is próbálja megkedveltetni velünk a noékat, ami szerintem sikerül is neki, én egyre jobb szemmel nézek rájuk és egyre érdekesebbé vált az ő céljuk, és maga a történetük is. Valamint Kanda volt az, akire még jobb szemmel tudok nézni, bár még mindig nem a kedvencem. Na meg Link felügyelő se volt semmi, őt is sikerült jobban megkedvelni. Egy új karakter, aki így random eszembe jut például a kis ficsúr Thimothy, aki hát most kisgyerek, sok vizet nem zavart. Meg például a harmadik generációs vagymilyen ördögűzők, akiknek szintén inkább a történetük volt érdekes. 
Amin nagyon meglepődtem, hogy a grafikájára mennyien panaszkodtak. Hát nem tudom ők mit akartak akkor látni. Eltelt 8 év az előző széria óta is, nyilván nem marad ugyanolyan. Szerintem teljesen jó volt ez így is. Esetleg az orrok néha furán festettek, de ez már csak szőrszálhasogatás szerintem. Meg hogy a karakterdizájnok mennyivel másabbak lettek. Hát most nem azért, de a szerző stílusa is rengeteget változott, és ha jól megnézzük a megvalósítás nem igazán tért el a manga kinézetétől. Az opening not bad, not bad, de nem éreztem késztetést soha arra, hogy végignézzem. Az endinggel is hasonlóképpen voltam, mert egy szép számról volt szó, csak hát nem jött az inger.
Mert, hogy erős függőséget tud okozni. Legalábbis nálam újfent sikerült. Sok kellemes emlék fűz amúgy ehhez az animéhez, pedig emlékszem anno tök véletlen bukkantam rá, mert ugye az első évada le lett szinkronizálva. Na, de ha már kellemes emlékek: borzasztóan megszerette velem a zongora hangját. Annyira, hogy a mai napig bánom, hogy én nem tudok és elintézte, ha egyszer lesz gyerekem, akkor biztosan szeretném, ha megtanulna. Hova tovább, még a klasszikus zenéhez is másképpen állok miatta. Nem azt mondom, hogy mind jó, meg hogy életem végéig ilyet fogok hallgatni, de azóta már pontosan tudom, hogy vannak olyan darabok, amiket élvezet hallgatni és a kedvenceim is lettek. Előtte ilyenre gondolni sem mertem, nagyon ódzkodtam a klasszikus zenétől. 
leghosszabb én csak felvezetőként tudok rá tekinteni, ugyanis hiába itt kezdődik minden a leglényegesebb dolgok még csak a későbbi évadokban következnek. Persze, itt is rengeteg dolog történik, hiszen itt történnek a célkitűzések és az ezekhez kapcsolódó munkálatok, viszont szerintem elkövettek egy hibát. Túlságosan is elhúzták. Ami furán hangzik, mert a másik két évadban pedig pont, hogy túlságosan is siettek. Eleve meglepően nagy intervallumokban játszódik a történet, de úgy, hogy észre sem vesszük. Egy csomószor meglepődtem, hogy már egy- egy év is eltelt. Közben pedig mintha ez nem is Nodame sorozata lenne. Sokkal inkább Chiakin volt a hangsúly és ez amúgy újfent elmondható a másik két évadról is. Hogy így meg úgy az orkesztrája, hogy ő így meg úgy karmesterkedik, miközben Nodame csomószor elveszett, bénázott a háttérben. Egyedül az évad vége felé lehetett észrevenni azt, hogy ő is fejlődött, hogy akart, ezért is kapta meg a párizsi ösztöndíjat. Mindezek mellett ez az évad a legviccesebb szerintem és inkább gyerekes poénokkal van tele ami abszolút nem gond, mert jól áll neki. És, hogy egy kicsit a szinkronról is megemlékezzünk. Mikor először meghallottam úgy voltam vele, hogy te Úr Isten miez. Dögei Éva szerintem nem volt jó választás, túl karakteres a hangja és, hogy őszinte legyek állandóan Risa jutott az eszembe, mert neki meg telitalálat volt. Ebből meg amúgy az következik, hogy szerintem nem tud eléggé játszani a hangjával. Pont olyan volt tényleg, 
mintha csak Risát hallgattam volna... Ez nem olyan nagy cucc, mert szerintem így is okés volt, de azért kicsit bökte a csőröm. Tokaji Csaba viszont telitalálat volt Chiakinak. Először amúgy nagyon nem tetszett, de hamar rájöttem, hogy nagyon is illik hozzá ez a férfias hang. Ellenben a japánban mintha egy sokkal lágyabb szinkront kapott volna, Seki Tomozakut, (akinek innen is pacsi, mert amúgy csípem őt is,) ami szerintem nem volt annyira jó. Aztán lehet csak beképzelem magamnak, mert azóta lestem még belőle részleteket, és ott már abszolút nem éreztem ezt. A második évad már Párizsban kezdődött, mily meglepő, hisz közvetlen folytatás. Ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem ez az évad sikeredett a legjobbra. Mivel itt már mindenki komolyabban vett mindent, érdekelte a jövője, ezáltal még "felnőttesebb" lett a sorozat, de ennek ellenére sikerült megtartania azt a könnyed, poénos hangulatát, amitől az egész nagyon emészthető és szórakoztató lesz. Úgyhogy szerintem nagyon jól ötvözte ezt a két fajta mivoltát. Talán azt mondhatjuk, hogy itt a legerősebb a szerelmi szál is, mert itt most már egyértelműen nem egyoldalú, szóval össze is jönnek és volt pár intimebb pillanatuk. De ennyi. És ez az, amit én nagyon hiányolok ebből az animéből. A 
harmadik évadból meg pláne. Akárhányszor volt egy kis idejük egymásra az lett a vége, hogy gyakoroltak. És még annál is többet. És nagyjából ennyiben merült ki a kapcsolatuk. Ezen nagyon sokszor felhúztam magam, mert ez egy josei, ergo mehetne bele minden, hiszen már a szerelmükre épül az egész életük, de pár csókon kívül nem igazán történik semmi. Mondjuk azok legalább nagyon jól vannak tálalva. A történettel nem volt gondom igazából, egyedül az utolsó évadnál lehetett érezni, hogy sietnek. A harmadik évad pedig elég lezáratlan lett. Nos 3 év alatt fejlődött annyit az angolom és a talpraesettségem, hogy rájöttem, hogy még van a mangából két kötet, ami Opera-hen néven fut. Na, hát gondolhatjátok, hogy több se kellett, egyszerre indultam is elolvasni. A fő története az, hogy bemutatja, hogy hogyan gyakorol Chiaki a Rising Star orkesztrával, akikkel most egy operát adnak elő. Mert Chiaki már ennyire pro. Viszont a háttérben minden olyan szálat elvarr, amit a harmadik évad nem. Nodame word famous Nodame lesz, épp a Japán debütálására készül, Kuroki és Tanya házasodni készül és Nodame is megkapja a végén a hőn áhított gyűrűt :) Szóval a mangával végső soron kerek lett, de hogy őszinte legyek, még így sem az igazi nekem.
Rengeteg karaktert felvonultatott az anime, de szerintem kicsit felesleges beszélni a mellékszereplőkről. Egyrészről, mert az az első évadhoz képest teljesen lecserélték őket a második és a harmadik évadban. Persze többségük az ember szívéhez nő, mert hát mégiscsak az ő életükből is kapunk ezt azt, de többségében szerintem inkább a humor szempontjából voltak jelen, a történetet maximum kis mértékben befolyásolták. Az egyetlen, akit nem kedveltem az Rui volt. Én nem, nem azért mert az OTP-m útjába akart állni. Nem bírtam a személyiségét. Irritált. De most essen szó a két főszereplőről. Chiaki már túlontúl tökéletes és kötelességtudó. Mivel ő volt a kapcsolat esze így egy kicsit többet vártam tőle, vagyis úgy mondanám, hogy inkább tőle vártam, hogy lépéseket tegyen. Ehelyett én inkább úgy vettem észre, hogy szinte csak azért van Nodaméval, mert szereti, ahogy zongorázik. Persze, ez nem igaz, de sokszor tényleg úgy tűnt. Ettől függetlenül természetesen én sem bánnám, ha mellettem is egy ilyen pasi lenne :3 Nodame már mindenkihez közelebb állhatna, de mégsem. Szerintem túl butácskára csinálták. Ami érdekes, hogy itt zavar, de például az Itazura na Kiss-ben Kotokonál abszolút nem. Tényleg érdekes. Viszont pozitívum, hogy megmutatja, hogy annak ellenére, hogy valakinek van tehetsége valamihez az még nem egyenlő azzal, hogy nem kell gyakorolnia és hogy semmit nem kell tennie a sikerhez. Amúgy meg bírtam nagyon, igazából tetszik a humora csak lehetett volna egy nagyon picit komolyabb a zongorázáson kívül is. 
A grafikára egy szó nem lehet, messze a legszebb azokból az időkből szerintem. Legalábbis egészen addig, ami nem kezdték el használni ebben is a CGI-t. A hangszereknél remekül működött, azokat szépen megcsinálták, de a testrészeket játék közben már nem annyira. Nekem már picit bántotta a szememet. De a legviccesebb az volt, mikor Chiaki épp vezényelt és az egész testét így animálták meg. Hát az tényleg röhejes volt :D Az ost-k gondolhatjátok, hogy telitalálatosak voltak, az op-ed párosok közül pedig a második évad endingjét és a harmadik évad openingjét szerettem meg igazán.
Ugyanis a világ legnagyobb hibája lett volna a részemről. Emlékeztek még a Barakamonra? Na nekem teljesen ugyan azt a feelinget hozta vissza, hogy kisgyerekekkel is lehet nagyon jó és szórakoztató animét csinálni, anélkül, hogy idegesítenének. Mert ez is olyan volt, hogy egyszerűen jó volt nézni, megnyugtatott arra a heti 20 percre, amit minden héten nagyon vártam. Történet, ha már a Barakamonhoz hasonlítottam, itt sem volt, de még egy idézőjeles sem, tényleg csak randomságokat kaptunk, aminek az lett a vége, hogy kitaláltak valamilyen kaját, amit majd együtt elkészíthetnek. Bár ha szemfüles volt az ember észrevehette, hogy Kotorival nincs rendben valami, hiszen nagyon magányos, mivel az anyja rengeteget dolgozik és mindennél jobban vágyik a szeretetre és a törődésre, amit hellyel közzel meg is szerez a senseitől. Talán ez az, ami picit olyan, amire jobban is kitérhettek volna, mert az utolsó rész körülbelül utolsó öt percében kaptunk egy langyi választ... De nekem igazából ez az egyetlen bajom vele, és, 
hogy őszinte legyek, ez sem zavart igazán, csak birizgálta kicsit a fantáziám. Viszont meglepődve láttam, hogy sokaknak sok gondjuk volt ezzel az animével. Kezdve ott, hogy mért nem láttunk kicsit többet Tsumugi anyukájából és a közös múltjukból. Hát eleve arról szólt az egész, hogy a halála után hogyan próbálnak meg talpra állni, szóval nem hiszem, hogy annál a pár nagyon kedves visszaemlékezésnél több kellett volna belőle. Valamint azt is felrótták neki, hogy kevés volt a gyereknevelés. Hát nem is tudom. Szerintem minden részre jutott valami tanulság Tsumuginek, ami hol látványosabban hol pedig kevésbé látványosan hatott rá. Bár azt aláírom, hogy a sensei kicsit gyengéd volt vele, mert sokszor majdhogynem ő kért bocsánatot, mikor nem kellett volna neki. Ez akkor volt a legszembetűnőbb számomra, 
mikor Tsumugi egyedül ment el Kotoriékhoz mikor csak max 4 éves, azt apja pedig nagyon leszidta, amire meg nagyon bedurcizott. Itt úgy éreztem nem kellett volna engednie neki. A harmadik dolog amit nem értettem, hogy mért várt bárki is ettől profi szintű sütést/főzést. Megint csak azt tudom mondani, hogy az volt a lényege, hogy az apa megtanuljon főzni, a kislány érezze a családi összetartást, még így csonkán is, a csaj pedig ne legyen magányos. Ezekre a célokra tökéletesek voltak ezek a "családi" hangulatú kis összeröffenések. Én ugyanúgy nem tudok főzni, és valószínűleg ugyan olyan béna lennék, mint ők. Szerintem ezt teljesen realisztikus volt így. Talán még negatívumként tudnám felhozni a befejezését. Révén, hogy egy cuki, aranyos sorozat volt, valami hasonlóan aranyosan cuki lezárást is vártam, de nekem az utolsó rész is ugyanolyan volt, mint a többi, nagyon hirtelen vágták el. Meg merem kockáztatni, hogy a heti részek vége külön- külön, de jobb lezárást kapott.
Karakterek tekintetében egyértelműen próbáltak mindenkit minél szerethetőbbre készíteni, így hiába tudtunk keveset igazából mindenkiről, így sem volt zavaró szerintem. Továbbá, ahogy én észrevettem, semmi extrát nem adtak a szereplőkhöz, tehát teljesen átlagosak voltak, így még jobban a helyébe tudta magát képzelni az ember. Inuzuka sensei kívülről nagyon baleknak tűnt, sőt szerintem pont ő lehet az a tanár, akit le sem szarnak az iskolában, de nyilván nagyon pozitív volt tőle, hogy próbált minél többet és többet tenni a lányáért. Persze, ez tök evidens, meg minden, pontosan tudom, hogy az én szüleim is ilyenek, de tényleg jó volt látni. Ellenben, fentebb már említettem, hogy nem volt mindig olyan szigorú, amilyennek szerintem kellett volna lennie. Tsumugi a világ legaranyosabb kis négyévese. Mindent csinált, amit egy ilyen korú: sírt, nevetett, hisztizett, bolondozott, de szerencsére még bőven abban a kategóriában volt, ahol nemhogy megtűröm a kisgyerekeket, hanem imádom :) Amúgy szerintem nagyon erős karakter volt olyan szempontból, hogy felfogta mi lett az anyukájával és szerintem nagyon jól is kezelte, de például hihetetlenül aranyos volt, mikor mégis elérzékenyült miatta és az apukájának fel kellett vennie. Kotori a szememben talán az egyik legrosszabb főszereplő, mert IRL-ban nagyon semmirevaló karakter, de mégiscsak ő látta el az összekötő kapcsot szülő
és gyermek között. Amúgy max annyit lehet elmondani róla, mint rólam, szeret enni és szereti a jó kajákat :D Két fontos töltelékkarakter volt még, Yagi, akit imádtam valamiért és Shinobu, akiből szintén kár szerintem, hogy csak ennyit láthattunk.
Mert engem ugyan nem. Előre leszögezem, hogy nekem ez a sorozat nagyon tetszett minden orbitális hibája ellenére. De kanyarodjunk vissza erre a copy-zós témára egy kicsit. Nem tudom és szerintem sosem fogom megérteni, hogy mért kell már csak az alapján elítélni egy sorozatot, hogy milyen alapokra is épül. Mert igen, szerintem is 70%-ban, ha nem többen ugyan az volt, mint az AoT. De én ilyenkor mindig megkérdezem magamban, hogyha valamilyen járvány, veszély, katasztrófa fenyegeti a világot akkor tök egyértelmű, hogy falak mögé menekülnek nem? És ezt a másoló státuszt megkapta a God Eater és a Black Bullet is, de tudjátok mit? Nekem mindhárom jobban tetszett valamiért, mint az AoT, ha másolta, ha nem. Ezt csak így szerettem volna megemlíteni. Most pedig vissza a sorozathoz. Mikor meghallottam, hogy ebbe zombik lesznek egy pillanat sem kellett, hogy tudjam, hogy néznem kell. Itt megvett már a sorozat. Az első rész után leesett az állam is konkrétan, úgyhogy minden megvolt egy jó sorozathoz. Innen viszont 
sajnos kezdett leülni a sorozat, hiszen körülbelül öt részen át a menekülés ment, egy vonaton. Ami azért annyira nem volt izgalmas. De maga a tematikája, meg közben az esetleges harcok miatt nagyon emlékeztetett a The Walking Deadre, amit meg nagyon szeretek, úgyhogy én így is minden részt hatalmas lelkesedéssel és izgalommal néztem. Mert engem egyszerűen nagyon jól el tudott szórakoztatni. Nem gondolkoztam olyanokon, hogy például mért nem alvad meg a vér a kis tartókba, mert nem akartam benne keresni a hibát. Mondhatni innen indult be az igazi történet, behozták Bibát. Két hiba is volt szerintem az ő történetével. Egyrészről kevés idő jutott rá, másrészről pedig, hogy keveset tudtunk meg róla, hogy miért is pontosan. Mert én úgy éreztem, hogy pont annyit adtak belőle, amennyit muszáj volt, hogy azért értsd nagyjából. Például a mai napig nem jöttem rá, hogy mért volt értelme egész állomásokat elpusztítani azért, hogy az apját meg tudja ölni. Erre jó lett volna valami normális magyarázat. De ez a keveset tudunk dolog a világra is igaz volt, egy picit bővebben is adhattak volna infókat róla. Amúgy idáig szerintem tök korrekt volt a történet, a maga módján. Aztán átment egy jó adag hülyeségbe. A mai napig nem értem mért volt jó, hogy egy nagy izévé álltak össze és akkor 
úgy pusztítottak. Annak sokkal több értelme lett volna, ha egymásra másznak, mint a Z világháborúba, vagy valami olyasmit csinálnak, nem ilyen csimbókká állnak össze. Why? A másik, ami nagyon bosszantott, hogy borzasztó klisésen kihasználták Mumei hiszékenységét, aminek következtében meg kellett menteni, aminek következtében Ikomából egy részre valami ultramegabaszó bosst csináltak. Az utolsó részre. Gyerekek ez nem a ChäoS; HEAd. Azt meg mondani se merem, hogy a végső csatában igazából hatalmasat csalódtam. Mert hiába lett Ikomából ultramegabaszó boss lófaszt nem ért el vele. Ja, megtudta menteni Mumei-t, akit szerintem így is- úgy is meg tudott volna, de a Bibával történő harca siralmas lett, azzal meg pláne, hogy végül is Biba mentette meg. Miiiiiafasz. És akkor a végén szépen elvonatoztak a naplementébe.
Karakterek tekintetében sem lett nagy eresztés igazából a sorozat. Ikomát már korábban hasonlítottam a ChäoS; HEAd főszereplőjéhez (talán Takumi, de lusta voltam megkeresni). Hiába kapott "szupererőt" nem igazán tudta kamatoztatni, emiatt érdemi fejlődésem nem is esett át. Nyilván fejlődött, de szerintem nem eleget,- csak az utolsó részre, de igazából azt is elbaszta. Ami azért zavar. Én nem mondanám ennek ellenére amúgy túlzottan idegesítőnek, elvoltam vele. Csak a szemüvegét nem értettem, hogy ott van lencse, ahol nem is lát a hajától xD. Mumei szerintem az egyik legbadassabb főhősnő is lehetett volna, ha nincs ez a túlzott hiszékenysége. Mert tetszett, hogy talpraesett, erős, és hogy ehhez megvan az egója is, valamint, hogy alkalmazkodó képes is, de volt egy pont, amikor már úgy voltam vele, hogy basszus nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy átbasznak. Nekem amúgy Bibával sem volt különösebb gondom, csak az, hogy fingom sem volt, mit miért csinál. Mert amúgy kinda szimpatikus főgonosz volt, talán pont azért, mert ilyen fura volt. Vagy mert tetszett a haja :v Mondanám, hogy akkor már legalább a mellékszereplők elvitték valahogy az egészet, de azon kívül, hogy Ayame és Kurusu párosa náha- néha csempészett egy kis cukiságot és értelmet az egészbe senki nem igazán csinált semmit. Takumi még csak csak próbálkozott, de én nem tudok mást elmondani róla, mint hogy jó barát volt. A többiek meg max két percig voltak érdekesek.
A grafika szerintem pazar, nekem egy rossz szavam nincs rá. Nagyon részletgazdag, teljesen életszerűvé teszi az a rengeteg meleg tónus, amit használtak. Kifejtetten jól sikerült szerintem visszaadni azt a fülledt meleget a vonatokon is. Egyedül azt a CGI trutymót nem tudom értékelni benne, az csufira sikeredett. Az openingel kapcsolatban nagyon elfogult vagyok, mert EGOiST, amiért én oda meg vissza vagyok. És bár először nekem sem tetszett, ahogy nagyon sok embernek sem, de én egy idő után bármilyen számukat meg tudom kedvelni. Onnantól pedig mindig meghallgattam és úgy voltam vele, hogy szerintem meg igenis illet az animéhez. Az ending pedig fantasztikusabb nem is lehetett volna, hiszen két gyönyörű hangú énekesnő énekelte, Aimer és chelly és hát valami gyönyörűséges lett a szám is és a képi világa is.
Hogy jó volt e az anime? Hmm, nem igazán, a végét elrontották, sima túlélőcuccként jobb lett volna. Viszont én azt mondanám, hogy aki nem keresi feltétlenül a hibákat benne, annak nagyon is tetszhet, mint például nekem. Számomra izgalmas volt, vártam minden héten, hogy jöjjön már ki, és a 20 percek csak úgy repkedtek miközben néztem. Azt nyújtotta, amit elvártam tőle: szórakoztatást. Részemről 8/10 és nem tudok ellene mit tenni, meg nem is akarok. 
