2016. október 28., péntek

Nodame Cantabile | A teljes sorozat

 
Nem először találkoztam ezzel az animével, nem olyan rég kattant valami, hogy nekem ezt újra látnom kell. Fogtam, leszedtem torrentről és pár nap alatt újra néztem.
Mert, hogy erős függőséget tud okozni. Legalábbis nálam újfent sikerült. Sok kellemes emlék fűz amúgy ehhez az animéhez, pedig emlékszem anno tök véletlen bukkantam rá, mert ugye az első évada le lett szinkronizálva. Na, de ha már kellemes emlékek: borzasztóan megszerette velem a zongora hangját. Annyira, hogy a mai napig bánom, hogy én nem tudok és elintézte, ha egyszer lesz gyerekem, akkor biztosan szeretném, ha megtanulna. Hova tovább, még a klasszikus zenéhez is másképpen állok miatta. Nem azt mondom, hogy mind jó, meg hogy életem végéig ilyet fogok hallgatni, de azóta már pontosan tudom, hogy vannak olyan darabok, amiket élvezet hallgatni és a kedvenceim is lettek. Előtte ilyenre gondolni sem mertem, nagyon ódzkodtam a klasszikus zenétől.
Központi témában egyértelműen az önmegvalósítás állt, mint megannyi joseiben, amiket eddig láttam. Ez szerintem egy nagyon jó alap, hisz mindenkihez közel áll és pont ez az egyik erőssége is. A másik pedig a humor, hisz nevetni pedig mindenki szeret. És akkor ezt még megspékelik egy kis romantikával, de műfajából adódóan szerencsére nem azzal az 50 rész alatt eljutunk a kézfogásig típusúval :) Na, de térjünk is rá a sorozatra. Az első évad, hiába a 
leghosszabb én csak felvezetőként tudok rá tekinteni, ugyanis hiába itt kezdődik minden a leglényegesebb dolgok még csak a későbbi évadokban következnek. Persze, itt is rengeteg dolog történik, hiszen itt történnek a célkitűzések és az ezekhez kapcsolódó munkálatok, viszont szerintem elkövettek egy hibát. Túlságosan is elhúzták. Ami furán hangzik, mert a másik két évadban pedig pont, hogy túlságosan is siettek. Eleve meglepően nagy intervallumokban játszódik a történet, de úgy, hogy észre sem vesszük. Egy csomószor meglepődtem, hogy már egy- egy év is eltelt. Közben pedig mintha ez nem is Nodame sorozata lenne. Sokkal inkább Chiakin volt a hangsúly és ez amúgy újfent elmondható a másik két évadról is. Hogy így meg úgy az orkesztrája, hogy ő így meg úgy karmesterkedik, miközben Nodame csomószor elveszett, bénázott a háttérben. Egyedül az évad vége felé lehetett észrevenni azt, hogy ő is fejlődött, hogy akart, ezért is kapta meg a párizsi ösztöndíjat. Mindezek mellett ez az évad a legviccesebb szerintem és inkább gyerekes poénokkal van tele ami abszolút nem gond, mert jól áll neki. És, hogy egy kicsit a szinkronról is megemlékezzünk. Mikor először meghallottam úgy voltam vele, hogy te Úr Isten miez. Dögei Éva szerintem nem volt jó választás, túl karakteres a hangja és, hogy őszinte legyek állandóan Risa jutott az eszembe, mert neki meg telitalálat volt. Ebből meg amúgy az következik, hogy szerintem nem tud eléggé játszani a hangjával. Pont olyan volt tényleg, 
mintha csak Risát hallgattam volna... Ez nem olyan nagy cucc, mert szerintem így is okés volt, de azért kicsit bökte a csőröm. Tokaji Csaba viszont telitalálat volt Chiakinak. Először amúgy nagyon nem tetszett, de hamar rájöttem, hogy nagyon is illik hozzá ez a férfias hang. Ellenben a japánban mintha egy sokkal lágyabb szinkront kapott volna, Seki Tomozakut, (akinek innen is pacsi, mert amúgy csípem őt is,) ami szerintem nem volt annyira jó. Aztán lehet csak beképzelem magamnak, mert azóta lestem még belőle részleteket, és ott már abszolút nem éreztem ezt. A második évad már Párizsban kezdődött, mily meglepő, hisz közvetlen folytatás. Ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem ez az évad sikeredett a legjobbra. Mivel itt már mindenki komolyabban vett mindent, érdekelte a jövője, ezáltal még "felnőttesebb" lett a sorozat, de ennek ellenére sikerült megtartania azt a könnyed, poénos hangulatát, amitől az egész nagyon emészthető és szórakoztató lesz. Úgyhogy szerintem nagyon jól ötvözte ezt a két fajta mivoltát. Talán azt mondhatjuk, hogy itt a legerősebb a szerelmi szál is, mert itt most már egyértelműen nem egyoldalú, szóval össze is jönnek és volt pár intimebb pillanatuk. De ennyi. És ez az, amit én nagyon hiányolok ebből az animéből. A 
harmadik évadból meg pláne. Akárhányszor volt egy kis idejük egymásra az lett a vége, hogy gyakoroltak. És még annál is többet. És nagyjából ennyiben merült ki a kapcsolatuk. Ezen nagyon sokszor felhúztam magam, mert ez egy josei, ergo mehetne bele minden, hiszen már a szerelmükre épül az egész életük, de pár csókon kívül nem igazán történik semmi. Mondjuk azok legalább nagyon jól vannak tálalva. A történettel nem volt gondom igazából, egyedül az utolsó évadnál lehetett érezni, hogy sietnek. A harmadik évad pedig elég lezáratlan lett. Nos 3 év alatt fejlődött annyit az angolom és a talpraesettségem, hogy rájöttem, hogy még van a mangából két kötet, ami Opera-hen néven fut. Na, hát gondolhatjátok, hogy több se kellett, egyszerre indultam is elolvasni. A fő története az, hogy bemutatja, hogy hogyan gyakorol Chiaki a Rising Star orkesztrával, akikkel most egy operát adnak elő. Mert Chiaki már ennyire pro. Viszont a háttérben minden olyan szálat elvarr, amit a harmadik évad nem. Nodame word famous Nodame lesz, épp a Japán debütálására készül, Kuroki és Tanya házasodni készül és Nodame is megkapja a végén a hőn áhított gyűrűt :) Szóval a mangával végső soron kerek lett, de hogy őszinte legyek, még így sem az igazi nekem.
Rengeteg karaktert felvonultatott az anime, de szerintem kicsit felesleges beszélni a mellékszereplőkről. Egyrészről, mert az az első évadhoz képest teljesen lecserélték őket a második és a harmadik évadban. Persze többségük az ember szívéhez nő, mert hát mégiscsak az ő életükből is kapunk ezt azt, de többségében szerintem inkább a humor szempontjából voltak jelen, a történetet maximum kis mértékben befolyásolták. Az egyetlen, akit nem kedveltem az Rui volt. Én nem, nem azért mert az OTP-m útjába akart állni. Nem bírtam a személyiségét. Irritált. De most essen szó a két főszereplőről. Chiaki már túlontúl tökéletes és kötelességtudó. Mivel ő volt a kapcsolat esze így egy kicsit többet vártam tőle, vagyis úgy mondanám, hogy inkább tőle vártam, hogy lépéseket tegyen. Ehelyett én inkább úgy vettem észre, hogy szinte csak azért van Nodaméval, mert szereti, ahogy zongorázik. Persze, ez nem igaz, de sokszor tényleg úgy tűnt. Ettől függetlenül természetesen én sem bánnám, ha mellettem is egy ilyen pasi lenne :3 Nodame már mindenkihez közelebb állhatna, de mégsem. Szerintem túl butácskára csinálták. Ami érdekes, hogy itt zavar, de például az Itazura na Kiss-ben Kotokonál abszolút nem. Tényleg érdekes. Viszont pozitívum, hogy megmutatja, hogy annak ellenére, hogy valakinek van tehetsége valamihez az még nem egyenlő azzal, hogy nem kell gyakorolnia és hogy semmit nem kell tennie a sikerhez. Amúgy meg bírtam nagyon, igazából tetszik a humora csak lehetett volna egy nagyon picit komolyabb a zongorázáson kívül is. 
A grafikára egy szó nem lehet, messze a legszebb azokból az időkből szerintem. Legalábbis egészen addig, ami nem kezdték el használni ebben is a CGI-t. A hangszereknél remekül működött, azokat szépen megcsinálták, de a testrészeket játék közben már nem annyira. Nekem már picit bántotta a szememet. De a legviccesebb az volt, mikor Chiaki épp vezényelt és az egész testét így animálták meg. Hát az tényleg röhejes volt :D Az ost-k gondolhatjátok, hogy telitalálatosak voltak, az op-ed párosok közül pedig a második évad endingjét és a harmadik évad openingjét szerettem meg igazán.
Egy szó, mint száz vagy inkább ezer én nagyon nagyon szeretem és egészen biztos, hogy nem most láttam utoljára :) Továbbá én amondó vagyok, hogy, aki esetleg még nem látta az nézze meg, mert nagyon könnyed kikapcsolódást tud nyújtani, remek zenékkel. Ha külön- külön nézzük az évadokat, akkor 8-9-8, de összességében inkább 9/10 az élmény nálam :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése