Kezdjük ott, hogy a történetem két és fél éve kezdődött ezzel az animével, amikor is nagyon vacilláltam, hogy biztos meg akarom én ezt nézni? Mert régi is meg van neki 161 része... Aztán belekezdtem.
Mint minden régi animénél itt is meg kell szokni mindent. A rajzolást, a humort, de még az akkori emberek gondolkodását is szerintem. Hogy őszinte legyek nem tudom mit gondolhattam erről az animéről két éve, de igazából tetszett és most is tetszik csak valahol eltévedtek. De még ez is erős túlzás, mert gondolom követte a mangát, csak mondjuk az futott közel 10 évig és heti egy fejezet ebből igenis szórakoztató tudott lenni, de ennek csak egy kis töredékét dolgozta fel az anime. És ez meg is látszik. Egyszerűen nem kaptunk egy rendes történetet csak nagyjából felvázolták a dolgokat és amúgy meg egy összefüggéstelen és monoton katyvasz lett az egész. Mintha csak a Sailor Moont látnám egy kicsit. Lett valami galiba, aminek köszönhetően Ranma újabb és újabb harcművészetet tanult, majd győzött. És a legidegesítőbb az volt, hogy már éppen csak a szarásnak nem csináltak valamilyen harcművészetet. De tényleg a teaszertartástól a korcsolyázáson át a szurkolásig mindennek volt valamilyen harcművészete. Én ezen annyira fel tudtam magam húzni néha, hogy hihetetlen. Amúgy maga a történet egy egyszerű slice of life, sem több sem kevesebb, egy pici kis csavarral. Amit már megszokhattunk Rumiko-senseitől és amit én nagyon szeretek benne. Amúgy ez a csavar, a nemcserélősdi, nagyon jó humorforrás, ecchiforrás, fanserviceforrás és miegymás, de akkoriban látszott, hogy mi volt a menő és mi nem. Manapság milyen perverz egy sorozat lett volna
ebből te jó isten :D Szóval a slice of life mellé kaptunk jó pár poént, ami vagy az adott helyzetből vagy a karakterek jelleméből fakadt. Nem lenne hamisítatlan Rumiko mű ha nem lett volna benne egy hatalmas szerelmi sokszög, ezzel pedig teremtve egy nagyon kellemes romantikus hangulatot is, ahol szokás szerint hosszú hosszú ideig semmi, majd egyértelműen egymásba szeret a két karakter, amiről mindenki tud csak ők maguk nem. Ez általában idegesíti az embert, de a műfajánál fogva ezekben a művekben sokáig nem zavaró egyáltalán, hiszen ez is ad egy jókora humorforrást. Hogy őszinte legyek, körülbelül ennyit tudok mondani róla. Szólni nem nagyon szólt semmiről, mert nem is tudott, előre nem nagyon haladt, vicces is volt néha meg rohadt unalmas is, ahogy néha nagyon idegesítő is. Lezárva egyáltalán nem lett, de még valami gány véget sem csináltak neki, egyszerűen csak vége lett... Mondjuk még csak beletekertem a filmekbe és az ovákba, de még ott sem...Persze a mangába is belelestem egy picit, azt teljesen korrekt lezárást kapott ;) 
Szereplők terén elég gazdag volt a sorozat, akár a main karakterekről beszélünk, akár nem. A legtöbb mellékszereplő szerintem nagyon idegesítő volt, tényleg csak pár volt olyan, akikkel nem volt bajom és még az ő nevükre sem emlékszem... Mindenesetre kicsit talán "különlegessége" az animének, hogy nagyjából minden ilyen szereplőt kétszer is láthattunk, magyarul nem egy hanem két részt éltek meg nagy általánosságban :D Ranma szerencsére nagyon realisztikus jellemmel rendelkezett, egy kicsit beképzelt volt, de, hogy úgy fogalmazzam életre való karakter volt, gondolkozott, cselekedett és hasonlók, mert ugye manapság egy hasonló stílusú háremben nem valószínű, hogy túl nagy jellemet kapott volna. De egy szó, mint száz én nagyon bírtam őt. Akanét pedig azért kedveltem, mert kicsit fiús volt és inkább a verekedős típusba tartozott, mint én. Az általános iskolás éveimben én is ilyen voltam :D Meg szerintem jól volt elosztva, hogy mennyire legyen béna és mennyire legyen menő főhősnő. Ryouga volt a legnagyobb színfoltja az animének. Igazából minden tettén és mondatán sokszor sírni tudtam volna a nevetéstől és hogy kihasználta a lehetőségeit malacként :D Őt még Ranmánál is jobban bírtam, de abszolút nem tudtam volna elképzelni, hogy összejöjjön Akanéval. Shampoo volt a másik ellenség, akit nagyon bírtam. Egyrészt a kínai akcentusával megfogtak, másrészt pedig szerettem benne is, hogy kicsit erőszakos, cselekedetre képes karakter. Viszont a nevét a mai napig nem tudom értelmezni :D Kuno-t azért bírtam, mert körülbelül egy raklappal ért fel az agyi szintje és nagyon jókat tudtam nevetni rajta. Igazából talán az egyetlen karakter, akit nem tudtam megkedvelni Ukyo volt. Őszintén, fogalmam sincs miért. Abszolút nem volt szimpatikus a jelleme és még annyit sem tett hozzá a történethez, hogy vicces lett volna. Emellett Akane és Ranma szülei is nem kevés könnyet okoztak nekem, ahogy Akane testvérei is. Happosai meg no comment :'D Bár néha már belőle is elegem volt, de azért bírjuk a perverz öregeket :D
A grafika szerintem szép volt, nyilván szokni kellett meg minden, de igazából én szeretem azt, ahogyan régen rajzolták őket és itt még látszik, hogy dolgoztak vele. Az openingek és az endingek elég bénák voltak, viszont egy kettő azért megtetszett, főleg a No Way!.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése