Taiyou no Ie

 

Ritka a blogon a mangákról szóló posztok, mint a fehér holló, de talán most nagy változások előtt állunk, ugyanis elkezdtem rászoktatni magam arra, hogy angolul olvassak és viszonylag hosszabb mangákat, amikoről érdemes is írni. És ennek a fellángolásnak az első áldozata A Nap háza. 

Motomiya Mao 17 éves iskolás lány, aki az apjával él. Sőt újabban az új anyukájával és új testvérével. Később feltűnik egy gyermekkori barátja is, Nakamura Hiro, aki kezdő programozó és 23 éves. Mao egy különös lány, szeret írni, jószívű, viszont magányosnak érzi magát az adott körülmények között, akárcsak Hiro a saját helyzetében. /AA/

Nos valahogy így hangzik a történet jó tömören összefoglalva. Most pedig egy kicsit kifejtem. Tehát Mao kiskorában sokszor volt egyedül, mivel a szülei folyamatosan dolgoztak és a kifogás mindig az volt, hogy ,,a te kedvedért". Ezért rengeteg időt töltött a Nakamura családnál, ahol három gyerek is volt és mindig csodálkozva nézte, hogy ilyen is lehet egy család. Később viszont az anyja elhagyta őket, viszont Mao választhatott, hogy kinél szeretne maradni és ő az apját választotta. Időközben sajnos a Nakamura szülők egy tragikus balesetben meghaltak, így a gyerekek a rokonokhoz kerültek, kivéve a legidősebb fiút, Hiro-t, aki maradt a családi házban. Valahol itt ugrunk vissza a jelenbe, ahol Mao apukája már újranősült és Maonak lett egy mostohatestvére. Viszont sajnos nem tudja kezelni ezt az új helyzetet, sem azt, hogy van újra családja ezért későn jár haza. Egyik este, mikor ismét nem tudta kezelni a helyzetet, nem vacsorázott a családjával, de nagyon éhes volt ezért elment valami ennivalóért. Ekkor találkozott Hiroval, aki elhívta őt enni. Ekkor Hiro elmesélte neki, hogy mégsem jön vissza hozzá a húga, hogy együtt éljenek. Ekkor Mao könnyek között tör ki, hogy már nincs olyan hely, amit az otthonának tudna nevezni. És ekkor Hiro elhívta magához, hogy aludjon nála. Nos valahogy így hangzik az első fejezet. 

Nem tudom, hogy ez alapján mennyire tűnik csöpögősnek vagy csak egy sima "mezei" shoujo mangának, de higgyétek el cseppet sem az. Annyi, de annyi érzelem van ebben a mangában, hogy hihetetlen. Mao igazából nem vágyik másra, csak egy szerető családra, viszont látszik, hogy kitől örökölte a butuska génjeit, mivel az apja is ugyanolyan csökönyös. Azt hiszi az a legjobb ha engedi, hogy a lánya azt csináljon, amit akar és éljen inkább Hiróval. Ezzel pedig csak még inkább azt éreztette a lánnyal, hogy nincs rá szüksége. Közben pedig itt volt Hiro története is, akinek az volt a legfőbb vágya, hogy a családja újra egyesüljön és a testvérei visszaköltözzenek a családi házba. Tehát a manga elején itt voltak ők ketten egymásnak támasznak és ez később fordult szerelemmé, először a lány részéről. Nyilván nem lett volna igazi shoujo, ha nem kerül a képbe egy jó nagy szerelmi sokszög, ahol már már nehéz is volt számon tartani, hogy ki-kivel hányadán is áll. Ezek többnyire megtörték a kissé melankolikus hangulatot, de ezek is okoztak jó pár szomorú percet is, de, ahogy a mondás is tartja minden jó, ha a vége jó. A legjobb talán az volt, hogy

senki sem veszett össze a másikkal, sőt még a riválisok is képesek voltak egymást támogatni. Ez azért elég szívmelengető nem? Persze rivalizáltak egymással, féltékenyek voltak a másik sikerére, de ezek megint olyan dolgok voltak, ami miatt megint tört egy kicsit a légkör és igazán szórakoztatóvá is tudott válni. Ahogy viszont haladtunk előre a történetben jó dolgok is történtek, mivel szépen apránként Hiro vágya is teljesülhetett, igaz első körben könnyebben, második körben pedig nehezebben. Valamint Mao álma is teljesülhetett, mivel a mostohaanyja, akit szerintem sértés így hívni, mert akkora szíve volt annak a nőnek. Bármit is tett Mao, ő is keményen próbálkozott, hogy tényleg egy család lehessenek. Külön plusz pont, hogy a múltra is szántak időt, így teljesen megismerhettük a Motomiya család hátterét. Viszont nagyon megijedtem, mikor Mao igazi anyja is bekerült a képbe. Hozzáteszem szerintem meg is érdemelte, ahogy járt, ezért is féltem, hogy Mao elmegy vele. Akkor hatalmasat csalódtam volna. A lezárása is gyönyörű lett szerintem, egy percig sem kell ragozni, hogy miért. Külön öröm, hogy három extra fejezetet is kapott a történet, ahol picit továbbvitték még a sztorit :) Bár a legeslegutolsót még nem sikerült elolvasnom :(

Karakterek terén eléggé bővelkedett a manga. Mao, mint főszereplő jól megállta a helyét. Bár egy kicsit gyengének tűnhet, de szerintem a körülményekhez képest igenis erős volt. De nyilván ezt mindenki maga dönti el. Hiro kis tündérbogár, hát ennyire édes srácot mért nem lehet mindenhol találni? :D Kicsit együgyű volt, főleg bizonyos területeken, de hatalmas szíve volt. Daikit alap esetben utálnám, mert a szerelmeseink közé állna, de annyira szimpatikus jelleme volt, hogy még neki is szurkoltam és azt sem bántam volna ha vele jön össze. Hina a harmadik

testvér nem szerepelt olyan sokat, de őt nem is kedveltem meg annyira. Persze az ő érzéseit is meg tudtam érteni, de na. Chihiro, Mao barátnője is nagyon rendben volt, ahogy Radical-san is. Pedig aztán ő megint egy ellenség volt a szememben, mégse tudtam utálni egy pillanatra sem. Mao apjáról később kiderült, hogy mért is volt olyan amilyen, így a végére már rá sem tudtam haragudni igazán. Mao mostohaanyja pedig talán a manga egyik legjobb karaktere volt.
A rajzot és a történetet is Taamo követte el, aki remek munkát végzett. A rajzok szerintem egyszerűek, de kétség kívül nagyon szépek. Hogy őszinte legyek én nem az az ember vagyok, aki még azt is nézni, hogy a hátterek milyenek-mert konkrétan nem érdekel-, de szerintem teljesen okésak voltak azok is. A történet pedig az egyszerűsége ellenére pedig nagyon is jó volt. Szépen csordogált a történet, volt nevetés, volt sírás, néha kicsit elkalandoztunk más vizekre is, de kellett is ennyi idő és ennyi fejezet neki. Ritkán olvasok ilyen hosszú mangákat, viszont ez részemről teljesen megérdemli a 10/10et.