2020. február 17., hétfő

Szezonos animék első látásra -2020 tél-


Elég izgalmasra sikeredett, meg is lepett a dupla első rész. Félek egyébként, hogy mekkora szerencsétlenség lesz a főszereplő, mert valljuk be, eddig csak szerencséje volt, de én egyébként látok benne potenciált. A játék maga érdekes, annyira nem új keletű viszont, egyszerre eszembe jutott róla a Mirai Nikki meg a Btooom! is. Viszont a két főszereplő eddig szimpatikus és a hangulata is megfogott. Azt sajnálom, hogy csak 11 részes lesz, szerintem ez kevés lesz ahhoz, hogy bármi értelmes kisüljön belőle.

Életem első teljes műsoridős animéje, amit angol felirattal nézek. Kicsit izgulok, hogy mit nem fogok érteni, de talán nem lesz nagy gond. Igazából ezer meg egy hasonló tematikájú anime létezik már, ami az önmegvalósításról szól, de két olyan karakter sikerült adniuk, akik - első látásra legalábbis - nagyon kenik vágják azt, amit csinálnak és azt amit csinálni akarnak, emiatt pedig végtelenül szimpatikusak a számomra. Persze az egyikük nagyobb szájú, a másikukat pedig mindig hájpolni kell, de úgy érzem, hogy baromi jó páros lesznek. Plusz pont a divat világának bemutatásáért, igazából én a Paradise Kiss óta nem néztem hasonlót.

Egy ilyen tényleg ízig vérig eszement cuccnak tűnt, és igazából az is, emiatt is kezdtem bele. Nem csalódtam, nagyon fuc kis cucc, bár az első rész még tényleg csak bemelegítés volt, de az art style baromi érdekesre sikerült. Kiváncsi leszek hogyan fognak ezek a lányok animét csinálni :D 

Megmondom őszintén, hogy ez eddig nekem egy nagy szezonkedvenc. Magam sem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog, de Hanako-kun karaktere és az, ahogy az egész kinéz, ahogy meg van csinálva az valami olyan hangulatossá teszi az egészet, hogy oda meg vissza vagyok érte. Kicsit a 2000-es évek végén készült animék, valamint a Maria Holic jut róla néha eszembe. Arról nem is beszélve, hogy Ogata Megumi megint mekkorát alkot Hanako szerepében. Baromi hangulatos tényleg, én a humorát is nagyon értékelem és a szereplők is nagyon szimpatikusak. Mondjuk nem tudom mit fognak kihozni belőle, mert gondolom végigszaladnak a hét rejtélyen, már ha belefér mind. Na, de utána?

Kyokou Suiri
Ezt vártam a legjobban, és bár első rész alapján merőben más lett, mint amire számítottam, nem tudnám azt mondani rá, hogy nem tetszett. Első körben a főszereplő lány teljesen levett a lábamról azzal, hogy mennyire talpraesett és hogy mennyire szókimondó. A főszereplő fiúról még ennyit sem tudni egyelőre, de szerintem baromi jó párost fognak alkotni, és remélhetőleg jó egyensúlyban lesz a humor és a misztikum ebben a sorozatban. 

Egy így egy kicsit túl sok nekem. Nagyon ígéretesnek tűnt számomra, valószínűleg valami Agymenők féle komédiát vártam tőle, de valami harmatgyenge utánzatot kaptam. Két rész alatt konkrétan semmi érdemleges nem történt benne, abszolút nem érzek semmilyen szikrát a szereplők között, meg úgy amúgy sem érzek irántuk semmit, és borzasztóan irritáló az ahogyan a végtelenül bugyuta kísérleteikkel próbálnak megmagyarázni bármit is. Azt meg még meg sem említem, hogy mennyire kretén és gáz az a maci, aki ilyen tudományos maszlaggal próbálja megértetni velünk azt, amiről beszélnek ebben a sületlenségben. 

Kicsit ludas nálam ez a sorozat, mert ugyan úgy gondolom, hogy nagyon jó alapsztorija volt a Madokának, azért mégsem tudom azt mondani, hogy én azért odavoltam, így körülbelül még én magam sem értem, hogy ebbe minek kezdtem bele. Első rész után nekem még nagyon zavaros, biztos van, aki érti, meg tudja, hogy miről van szó, én csak remélni tudom, hogy előbb utóbb számomra is minden tiszta lesz. Na meg azt is remélem, hogy nem lesznek olyan szerencsecsomagok, mint amilyenek az eredeti történetben voltak a főszereplők.

Dupla epizóddal álltam neki, és bár nagyon vacilláltam azon, hogy most bevállaljam vagy nézzem valamikor máskor, úgy döntöttem mégis megnézem, és valójában nem csalódtam. Olyan nosztalgia hangulatom van ettől az egésztől, és még csak meg sem igazán tudom magyarázni, hogy miért. Valahogy a szereplők és az eddigi történések úgy a 2000-es évek elejére, vagy talán még a 90-es évek végére emlékeztetnek. Olyan könnyed, bolondos és igazából egyszerű, eddig így érzem, de egyébként nagyon dicsérik a mangát, és állítólag annyira komoly és nyakatekert lesz, hogy csak na. Hát kíváncsian várom mit sikerül produkálnia, eddig a világ és a szereplők is okésak számomra.

😇😇
Egyébként lehet lesz valami története is, who knows, de azért sokat így sem várok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése