2016. január 18., hétfő

Szezonos animék első látásra -2016 tél-

Minden szezonban van egy kakukktojás, ami nincs betervezve, de mégis valami rávisz, hogy elkezdjem, most ő lett az áldozat. Az az igazság, hogy meglepően tetszett, szerintem a hangulata és főleg a sport miatt. Bár a sport szálnak drukkolok, mégiscsak a otoge adaptációról beszélünk, ami nekem okoz egy kis aggodalmat, de ha nem visznek túlzásba semmilyen románcot valamint inkább a sporton és a humoron lesz a fő hangsúly, akkor simán lehet jó is szerintem.

Vártam ezt a rövidke kis sorozatot és abszolút nem kellett csalódnom :D Hihetetlenül fun volt, ahogy Wakabayashi próbálja becserkészni Higét. Kicsit emlékeztet a Danna ga Nani... című gyöngyszemre a hangulata miatt, szóval szerintem aranyos kis sorozat lesz a trollkodásaival.

Hát öhm... Eleve nem ilyesmi felépítésre számítottam, de nem is ezzel lenne a legnagyobb baj, hanem, hogy unalmas és kicsit sem vicces. Még szerencse hogy rövidek, de remélem ennél azért jobb lesz.

 
Na ezt hívják úgy, hogy erős kezdés. Tetszik a sztori, időutazást én legutoljára a Steins;Gate-ben láttam, hihetetlen szimpatikus a főszereplő is, ne kérdezzétek miért, talán a kicsit nemtörődöm hozzáállása miatt és a hangulat is nagyon jó volt. Kíváncsi leszek a nyomozós részekre, bár azt meg kell vallanom, hogy kicsit tartok a gyerek szereplő miatt, még ha felnőtt fejjel is gondolkozik. 

Nagyon vártam, mert mégiscsak romcom, meg normális történet, ahol mindenkinek van/lesz valamilyen kapcsolata, ami pedig már hallásra is jó. Nos, a komédiás részében nem csalódtam, hihetetlen jól szórakoztam rajta, nagyon tetszett, hogy a srácok között ilyen jó a kapcsolat és mégsem buzulnak, de a történet vagy a rész felépítése mintha kicsit fura lenne valahogy, legalábbis így elsőre, lehet kevés neki a 13 perc, de érzem én, hogy ez jó lesz :3

Még egy erős kezdés, annyira jóízűen nevettem körülbelül minden mozdulatán, hogy hihetetlen. Szerintem nagyon jó kis slice of life vígjáték lesz :3

Az előző évad is roppant kellemes hangulatú volt és itt sincs másképp. Folytatódott a történet, bár kicsit olyan érzésem volt, minta megint visszaléptünk volna egyet...  

Engem is elkapott a limbó láz :D Őszintén? Nem bírtam nem belenézni és igazából nem nagy cucc az egész, de szórakoztató, érdekes és igencsak látványos is és nem csak a fanservice miatt. Kicsit emlékeztet a Kyoukai no Kanatára, és nem, nem csak a KyoAni miatt :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése