Anno nem igazán birizgálta a fantáziámat a sorozat, nem is értem miért, de a hájp engem is elért, mindenki csak jókat mondott róla, így mondhatni kényszert éreztem én is, hogy megnézzem, tényleg annyira jó-e, és hogy mi ez, amiért szinte megvesznek az emberek.
Lelövöm a poént: teljesen meg tudtam érteni mit szerettek benne az emberek, én is nagyon hamar ledaráltam a részeket. Kezdjük ott, hogy úgy látom, a japcsiknak megjött az esze, mert itt bizony egy közel 25 éves manga adaptációjáról beszélünk, ami jó pont lehet, hiszem ha visszaemlékszek a gyerekkoromra, és az akkor vetített animékre, akkor mindről azt tudom mondani, hogy imádtam. És ez itt sem volt másképp, bár nekem itt is voltak kisebb nagyobb gondjaim. Kezdjük az alapötlettel, ami fantasztikus volt. Rengeteg kérdést feszegetett, kezdve ott, hogy például megfér-e egymással két különböző faj, mikor teljesen más az értékrendjük és, hogy mi célból létezik az ember, hogy megérdemli-e egyáltalán az életet? És mi célból léteznek a paraziták? A fele még ma is nagyon aktuális kérdés és ez engem teljesen magával ragadott. A történet már kicsit kevésbé klappolt nekem. Shinichit ugye nem sikerült tökéletesen megszállnia Miginek és innen kezdődik a történet, ahol igazából túl kell élni, nincs mese. Az első pár részben még erősen a megszokáson volt a hangsúly, egymást is szokniuk kellett valamint Shinichinek azt is, hogy 
részben ő is embereket öl, még ha már igazából halottak is. Itt találkozunk egy fél-main szereplővel Tamiya Ryoukóval, aki nekem inkább Tamura Reikóként maradt meg, aki épp nem akarja megölni Shinichit, és később is igencsak fontos karakter lesz. Aztán elkezdődött a komolyabb szálra terelődni a téma, hogy a paraziták hogyan akarnak még inkább beférkőzni a társadalomba, hogyan akarják manipulálni az embereket. Ebben a "szálban" is feltűnik Reiko, ő az, aki valójában irányítja a szálakat, de ő az a szereplő is, akin a legtöbbet gondolkozunk. Ő az, aki felteszi a legfontosabb kérdéseket, és talán ő az, aki a legjobban vívódik magában. Bár már nem vagyok egészen biztos, de valahol itt érhetett véget Shinichi bosszúhadjárata is anyja gyilkosa ellen, ami egy kicsit bénának hatott, mivel minden erőbeli fejlődése Miginek volt köszönhető, míg, hát agyban még mindig csak rohant a falnak... Aztán kezdődött az utolsó és a legnagyobb csata, ami, hogy őszinte legyek megint csak kicsit érdekesre sikeredett. Mondhatni normális ok nélkül akartak végezni egymással, miközben a szupermegaultrafőboss parazita ellen körülbelül esélyük nem volt. Persze ez miatt remek összecsapásokat láthattunk, ahol már gondolkozni is kellett, és én ezt szeretem. A 
legjobb pedig az volt, hogy itt is tartogatott még csavarokat az anime, igencsak nagyot néztem, mikor Migi meghalt, és én meg néztem, hogy most vut, bár azért kiszámítható volt, mert egyszerűen nem volt túl opcionális Migi kiiktatása, így ezután már csak azon járt a fejem, vajon hogyan fog visszakerülni. Miután pedig minden megoldódott, jött a lezárás, ami a maga módján kicsit fura volt, talán túl egyszerű, de teljesen elfogadható, és mivel legnagyobb valószínűséggel a manga is így ért véget, ezért teljesen jó befejezés lett.Karakterek terén vegyes érzéseim vannak. A főszereplő, Shinichi hát valljuk be, elég tutyimutyi karakter. Bármilyen kis fejlődését igazából Miginek köszönheti és a jelleme is csak elég lassan változott meg, konkrétan az utolsó pár résznél éreztem ezt, hogy most már megérett a saját sorozatára. Ellenben Migit szerintem az első másodperctől imádtam, ami nagyban köszönhető Hirano Ayának, aki valami eszméletlen jól hozta a karakterét. Imádtam, hogy olyan monoton volt a beszéde, és hogy bármilyen helyzet volt, nyugodt maradt. Amúgy én örülnék,
ha az egyik kezemre kapnék egy Migit, aki súgna nekem a dogáknál~ :D Kana talán még fontosabb mellékszereplő, akit nem kertelek, utáltam. Eszméletlen idegesítő volt, nem hallgatott a szép szóra, és még örültem is, hogy meghalt és nem kellett tovább hallgatnom a hülyeségeit. Bár a másik crush jelöltről, Satomiról sem tudok igazából jobbat mondani, de fele annyira idegesített csak, valószínűleg azért mert a ship-o-meter-em beindult és próbálta elfogadni őt Shinichi barátnőjeként. És elérkeztünk a kedvenc szereplőmhöz, Tamura Reikóhoz, aki nálam mindent vitt ebben az animében. Igazából fent már leírtam, hogy miért is, neki volt a legtöbb értelme a történetben, ő esett át a legtöbb fejlődésen, és nagyon érdekes karakter volt. Mást meg igazából felesleges kiemelni. 
A Madhouse kezei közül származik az anime, akikről szerintem elmondhatjuk, hogy hol így hol úgy dolgoznak. Nekem különösebb bajom nem volt az animációval és a grafikával, sőt, utóbbival szerintem próbálták annyira feljavítani amennyire csak lehetett, de a grafika itt-ott hagyott némi kivetnivalót, de semmi komoly. Az opening híresen jó lett, szerintem is, de csak a tv-s verzió. Full verzióban van néhány olyan része, amit nem tudok hova rakni, pedig imádnám. Az ending pedig jó ideje az egyik legszebb, amit hallottam. Gyönyörű volt.
Összességében? Nagyon jó, szerintem érdemes belekezdeni, nálam az a darálós fajta lett, pikk-pakk megnéztem, bár az utolsó pár részével valahogy nem vagyok teljesen kibékülve. 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése