2014. május 6., kedd

Golden Time

Hiába kezdődött tavaly, nálam ez az idei év nagy csalódása, bár már eleve nem fűztem hozzá nagy reményt.
Igazából ott kell elkezdenem, hogy fogalmam sincs mit néztem, fogalmam sincs miről szólt, megnéztem a heti egy epizódot és onnantól kezdve a következőig se kép se hang. Végig azon járt az eszem, hogy mi értelme volt ennek az animének. Biztosra veszem, hogy van akinek lejött, de nekem nem volt több annál, minthogy van egy gyerek aki elvesztette az emlékeit. Ez eddig oké is, az is teljesen okés, hogy új életet akar kezdeni, de mikor kiderült, hogy bizony ő szerelmes volt "előző életében" Lindába, olyan visszaesés következett be az én szememben, ami után konkréten undorral ültem le megnézni az animét. Az eleje még mondjuk édes volt, ahogy összejött Kouko-val, de ahogy egyre jobban próbálták kibontakoztatni a kapcsolatukat egyre rosszabb lett az anime. Fény 
derült Banri nagy titkára, amire (még úgy emlékszem) Kouko elég jól reagált viszont a barátai előtt továbbra is titkolózott arra hivatkozva, hogy sosem került szóba. Na ne máááár. Hogy a fenébe került volna szóba, de most úgy őszintén? Aztán persze öriharisosebocsi, de Banri szörnyen rossz háttere miatt a barátság is képes bármit átszelni. Ami még nagyon zavaró volt, hogy a második felében mikor Banri emlékei kezdtek visszatérni hihetetlenül elkezdték erőltetni, hogy minden egyes fontos pillanatban visszatérjen a régi Banri, aki persze nem tudta mi van és félőrült módjára elfutott miközben Linda után kiabált. A drámát is az egek fölé fokozták, minden apróságon sírni tudtak, bár azt be kell ismernem volt pár olyan pillanat, amikor engem is meghatott az anime. Sokszor felvetették még a többiek közötti kapcsolatot, mert valahogy mindenki több akart lenni, mint csak barát, de amilyen nagy feneket kerítettek neki az elején a végén éppen csak egy kis utalást tettek ez iránt, ami megint csak bosszantott. A lezárása jó lett, olyan lett amit mindenki szeretett volna, viszont legjobb tudomásom szerint a light novelben nem ez történt, de aki mondta sem spoilerezte le, így nem mondom biztosra.
Fúúú hát a karakterek... A két Banri személyiségével abszolút nem voltam kibékülve. A régi Banri teljesen nyápic anyámasszony katonája karakternek tűnik, akit Lindán kívül senki nem éltet. Mikor bejött ez a szellem Banri dolog meg esküszöm elröhögtem magam, ahogy ott fenyegetőzött. Az új Banri sem volt valami nagy durranás, de az előzőkhöz képest legalább volt benne egy kis élet, de amúgy meg ugyanolyan, semmitmondó szürke kisegér.  Koukoval valahogy az volt a bajom, hogy nem igazán illet bele a képbe. Végig hangoztatta, hogy ő egy pénzes kis leányka, aki mindent megtehet, de valahol meg pont azért volt Banri mellé való, mert olyan amilyen és csak ő tudta teljesen elfogadni. Viszont valahol a végére egészen megkedveltem ezek ellenére is, pedig azért én hamar begurulok a hozzá hasonló nyávogó karakterekre. Linda meg megint egy külön történet. Utáltam. Nagyon. 
Mindig azt éreztem, hogy ő tesz tönkre mindent, ami természetesen igaz. Szegénykét mindig szidtam, mindig úgy éreztem, hogy csak kihasználja Banrit, de a végére ő is szimpibb lett. Miss Ultraszónikussal nem volt különösebb bajom, de mikor valakit ok nélkül csesznek le az eléggé irritáló tud lenni. Yana amilyen fontosnak tűnt még az elején annyira eltűnt később a süllyesztőben. Nagyon megharagudtam rá, mert az elején még nagyon hajtott Oka- chanra később viszont le se szarta és másra kezdett hajtani. Nem volt tőle szép. 2D-kun volt az egyik fénypontja az animének. Talán ő fejlődött a legtöbbet, míg a többiek csak sírtak. Kedves gesztus volt tőle, hogy tényleg megtett mindent a kis csapatukért. Nana- senpai, aki kiköpött mása volt Oosaki Nana-nak volt a legjobb szereplő, imádtam, hogy a maga  stílusában, de mindig segített a másiknak.
A garika rendben volt, a közeli képek nagyon szépek voltak, viszont ha már távolodtak, akkor született pár érdekes rajz. Az ost-k megint nem fogtak meg, kivéve az első ED, mert az marha jó volt, de egy idő után már nem volt kedvem hallgatni, mert eszembe jutott milyen vacak ez az anime. A második OP-ED páros meg maga volt a 
katasztrófa. Azt a vinnyogást xD
Összességében hatalmasat csalódtam az animében, semmi jót nem láttam benne és inkább idegesített mintsem meghatott. Az utolsó rész második fele viszont dobott rajta, de így is csak három pontot adok rá. Valamint beraktam az utáltak közé is, ami nagy szó nálam, eddig ez a második amit beraktam oda...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése