2014. május 28., szerda

Bishoujo Senshi Sailor Moon

Szerintem ez egy olyan anime amit nem kell bemutatnom senkinek, hiszen idehaza is nagy sláger volt anno. Én is azok közé tartoztam akik mindig nézték, és bár nem tudom, hogy valaha is játszottam-e Sailor Moonosat, tudom, hogy szerettem. Sokszor le akartam már ülni és megnézni, de csak most  kapott el valahogy a lendülete.
Amit elsőre elmondanék, hogy eddigi életem során ennek volt a legrosszabb szinkronja. Én nem vetem meg a magyar szinkront, ha van, mindig azzal nézem, de itt a második évadnál már erősen gondolkozok inkább az angol feliratos verzión. Egyrészt 825 karakternek adták ugyan azt a hangot, akik ráadásul még hasonlítanak is és ebből nekem lett keveredés. Másrészt meg annyi félrefordítás van benne, hogy hihetetlen. Sokszor semmi köze az eredeti verzióhoz, vagy csak szimplán röhejes az amit mondanak. A nevek megváltoztatása nem zavart annyira, de hogy még az openingjét is a franciára cserélték le, azon kicsit megharagudtam. Ne, de a történet. Baromi lassan indul be, baromi unalmas és baromi idegesítő, hogy minden részben ugyan azt játszották el. Találkoztak valakivel-> szörny lesz->Bunny két
perc alatt átváltozik, mert ez mindiiig mutatni kell-> a maszkos férfi mindig megjelenik->legyőzik a szörnyet. És ez nagyon sok részen keresztül így meg. Az első tíz részt fapofával néztem végig és a tizedik résznél szerintem felvettem a ritmusát és már szórakoztatni is tudott, bizonyos határokon belül. Aztán egyre több tündért találtak meg és kezdett komolyodni a sztori. Tipikusan a világ leigázásáról volt szó, és őszintén nem nyűgözött le.  Eljátszották, hogy a nagyszerelmes átáll a gonoszokhoz még ha nem is önszántából. Ez akkoriban valószínűleg nem számított mindennaposnak, de innen nézve egy kissé zavaró. A vége egészen röhejes lett, mindegyik tündér szépen sorban meghalt, ami annak köszönhető, hogy volt egy támadásuk. EGY!!! Az egyik részben valamelyik ellenségük meg is kérdezte tőlük, hogy csak ez az egy támadásuk van-e én meg magamban válaszoltam, hogy igen ez az egy van nekik :D Ekkor Bunny egy kicsit összeszedte magát és végül a barátai szellemével legyőzték a csúnyanénit.
Elég sok szereplőt felvonultat az anime, de csak pár fontosabb karakter van. Bunny tipikusan kislánykarakter: sír, nyafog, nem tanul és mindig másba szerelmes. Néha nagyon- nagyon idegesítő, hogy noha ő a főszereplő, ő a legnyomorékabb. Mikor kiderül ki is ő valójában egy kicsit megkomolyodott és utána egy kicsit
felelősségtudatosabbnak éreztem. Aztán lehet nem. Mindenesetre nem irritált annyira, de egy kicsit azért igen. Rey tüzes karakter volt, szó szerint. Elég kiemelkedő jellem, sokszor ő volt a helyettes Holdtündér, viszont annak ellenére, hogy érett, felnőtt karakternek mutatták be én sokszor úgy éreztem, hogy majmolja Bunnyt. Molly volt a csapat esze, igazán kedves, szorgalmas, de szegénynek csak ennyi jutott. Valahogy kicsit feleslegesnek éreztem. Marcyn nem igazodtam ki. Egyszer tök komolynak mutatták máskor hihetetlen gyerekesnek. Amúgy tök bugyuta volt, de a villámai nagyon tetszettek. Bár az igaz, hogy mindegyikük olyan 14 éves kor körül lehetett, de inkább lettek volna idősebbek és kicsit komolyabbak. Valahogy nem tudja az ember komolyan venni őket. Ez alól kivétel Matilda, akinek nagyon tré neve lett. Ez valahogy nem tetszett, a többi nem zavart, de ez áhh... xD Na, de ő valahogy sokkal érettebb volt, mint a többiek, noha szerintem kicsit későn hozták be és hiába kapott egy pár részt, de valahogy nem lehetett megismerni annyira. Artemis annyira nem volt szimpatikus, de Lunát nagyon csíptem. Talán ő volt a legjobb karakter.  Bourdu, akit szívesebben neveznék Mamoru néven, mert jobban tetszik, szintúgy egy nagyon kedvelhető karakter, imádtam, hogy mindenkinek volt valami beszólása, viszont mikor átváltozott szerintem vesztett a menőségéből, akkor olyan langyi lett, de igazából csíptem :D
A grafikára nincs panaszom, amióta elkezdtem ilyen régebbi animéket is nézni nagyon megkedveltem ezt a stílust, néha még szebbnek is gondolom, mint a mostaniakat. Az átváltozások elég látványosak voltak, a harcok meg hát ja... Nem is igazán voltak, na. Ami meg volt az nem is az volt :'D Hát az ost-kről nem tudok nyilatkozni nem is igen voltak, amik meg igen azok franciák. Nem szeretem a franciákat xD De az eredeti openinget megkerestem és az nagyon tetszett.
Összességében? Nosztalgiának és kicsiként jó volt, de most már annyira nem. A vége fele viszont egyre szívesebben néztem, amit már több régi animénél is megfigyeltem. Laposan indul és jobb lesz. Szóval igen. A többi évadát is meglesem, idén pedig jön egy remake, amolyan "Brotherhood" feelingben, bár addig sajnos nem fogok végezni az összes évaddal. 6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése