2020. november 8., vasárnap

Szezonos animék első látásra -2020 ősz-

 

Vártam ezt az animét, de megmondom őszintén nem ilyenre számítottam. Nem azt mondom, hogy olyan fú de rossz, de nagyon fura, és még én magam sem tudom pontosan, hogy miért. Talán mert még nem látom mit is akarnak kihozni magából a történetből és magából a karakterekből is. Egyébként a "dark" Nana jóval szimpatikusabb, mint amit mutat a többieknek. Nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy a végén ténylegesen megöli az összes osztálytársát, ezért is lepett, hogy így szépen hullanak így részenként, ugyanakkor azt sem gondolom, hogy majd így feltámadnának a végén... Nem tudom mi lesz ebből, de 12 rész ehhez tuti kevés lesz.

Jujutsu Taisen
Szezonkedvenc? Talán még korai lenne ezt biztosra kijelenteni, azonban ahhoz képest, hogy úgy egyébként nem igazán terveztem belekezdeni, meglepően kellemesen csalódtam. Mindig azok nyerik el leginkább a tetszésem, amiket nem is akartam elkezdeni, ez már biztos. Egyelőre nem tudok olyat mondani, ami nem tetszik ebben az animében. Persze, persze az alap kicsit sablonos, kvázi minden shounen evör, ahol azzá válsz ami ellen harcolsz, de mégsem és gyakorlatilag neked is meg kell halnod velük együtt (úgysem ez lesz a vége ez fix) de ez a kis csavar szerintem teljesen ellensúlyozza azt, hogy túl klisés lenne. Meg úgy alapjáraton is tetszik a történet, tök jó a humora is, de amikor kell akkor szerintem kellően komoly is tud lenni, ja és amúgy olyan full retro hangulatom van tőle. Nem tudom miért, mert amúgy nem az, de valamiért mégis és ez baromi jó érzéssel tölt el. A karakterek is zseniálisak, nagyon csipázok kettő rész után mindenkit. Kíváncsian várom mi sül ki belőle.

Majo no Tabitabi
Ez is egy kicsit hirtelen jött, de nem annyira, mert ezzel azért szemezgettem, de nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen vele úgy egyáltalán, vagy ha meg is nézem akkor most vagy később. Mint látható úgy döntöttem, hogy most és nem mondhatnám, hogy megbántam, hogy belekezdtem de nem teljesen erre számítottam. Három részt néztem meg eddig (még jó, hogy első látásra a poszt neve 😏) de valahogy mindegyik egy kicsit más hangulatot adott és mind valahogy más irányba ment el, mint amire számítottam. Az anime címe elég árulkodó, a főszereplő boszi utazását követhetjük nyomon. Eddig stimm, minden ok. Az első rész megmutatta, hogy lett igencsak tehetséges főhősünkből boszorkány. Ez a rész baromi jó volt, izgalmas, látványos, érzelmekkel teli. Aztán a második részben elkezdődött a kaland, viszont ez a rész még olyan volt, mint amire számítottam, gondoltam majd valami csapatot szerez maga köré lassacskán akikkel majd utazik, de nem, ahogy jött egy szereplő úgy ment. Ebből és a harmadik rész történeteiből  pedig úgy tűnik full epizodikus lesz az egész, valamint sokkal darkosabb, mint gondoltam és gyakorlatilag főszereplőnk csak megy és leírja azt amit lát. Most ez nekem csak azért fura, mert ennyi erővel gyalog is mehetne, mintha csak azért lenne boszorkány, hogy egy seprűn utazzon. Hát nem is tudom. Ugyanakkor fura, hogy megvan a képessége és a tudása, hogy segítsen azokon az embereken akikkel találkozik, mégis inkább csak egy külső szemlélő marad. Persze, az ember nem menthet meg mindenkit, de na. Nem erre számítottam, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó. Meglátjuk.

Tonikaku Kawaii
Hát nem fogok kertelni, nem igazán nyerte el a tetszésemet így első rész után. Pedig nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen abszolút nem egy megszokott történettel állt elő és tényleg sok potenciállal kecsegtetett. Viszont ennek ellenére baromira semmilyen lett. Abszolút nem érzek semmilyen szikrát a két szereplő között, meg úgy amúgy sem valami nagy egyéniségek, a világ legegyszerűbb karakterei és nagyon mondvacsinált, erőltetett lett az egész. Majdhogynem inkább kínos volt néznem. Nem tudom, hogy ez így majd vicces akar-e lenni vagy aranyos, vagy én nem is tudom, de nem számítok sok jóra. Nem tudom elképzelni, hogy mit fognak ezek majd itt összekínlódni. Gyakorlatilag a házasság itt csak egy ürügy, sőt inkább csak egy üres szó, semmi több, nem hiszem, hogy túl sok házassággal kapcsolatos cucc lenne majd benne, nem úgy mint például a Danna ga Nani wo Itteiru ka Wakaranai Ken c. amimében, ami szerintem nagyon kis aranyos volt és annak úgy volt is értelme. Most ugyanott tartunk, hogy meg kell fogniuk egymás kezét és ez mennyire hú meg há csak ők most épp házasok. Megnézem a második részt, hogy azután hogy fogok érezni, de lehet nem kellene erre pazarolnom az időmet...

Otona nya Koi no Shikata ga Wakaranee!
Esküszöm, ez még egy egész normális short hentai, legalábbis a maga módján. Nyilván nem valami jó ez sem, de egész mulatságos.

Hanyou no Yashahime: Sengoku Otogizoushi
Szerintem több millió Inuyasha rajongóval együtt egy hátast dobtam, amikor bejelentették ezt a sorozatot és baromira vártam, mert hát na, mégis csak az Inuyasha folytatása. Aztán ahogy egyre közelebb kerültem a premierhez egyre jobban megijedtem. Úgy voltam vele, hogy biztos szükség van erre a sorozatra? I mean, tök jó, de valójában mindenki inkább az az eredeti sorozatra vágyik nem? Vagyis arra jutottam, hogy én igen. És, hogy ez tényleg nem lesz több, csak anyagias bőrlehúzás. Ezért baromi sokáig húztam, hogy megnézzem az első részt, tekintve, hogy elment igazából tőle a kedvem, de erőt vettem magamon. Az első rész baromi jó volt, de ennek az volt az egyszerű oka, hogy az konkrétan eredeti történet folytatása és egyszerűen jó volt az a nosztalgia érzés, amit adott. Viszont egyszerre három résszel kezdtem el nézni és a másik kettő rész bebizonyította, hogy tényleg ez nem több, mint egy ócska utánzat, ami megpróbál elődjén felkapaszkodni. Én nem tudom ennek a forgatókönyvét elolvasta valaki, mielőtt ezt így megcsinálták? A második és a harmadik rész több kérdést tett fel, mint pár anime az összes része alatt. Például nem tudom csak én maradtam le arról, hogy mik ezek a szivárvány gyöngyök vagy mik? Mert olyan baromi természetesen beszélt róla pár egyén. Meg hova tűnt Kagome és Inuyasha és mi a tökömért nem tudja Kohaku, hogy ki az a Moroha és hogy ő kiknek a gyereke? Mi a tököm történt itt? Ugyan ki az istennel feküdt össze Sesshoumaru? Miért ilyen rohadt idegesítő Moroha? Hogy fogom én ezeket elviselni? Konkrétan akkor jó ez az anime, ha épp egy OG karakter is a képernyőn van. Nagyon csalódtam ebben, mert tényleg szerettem volna, hogy jó legyen és ne csak a nosztalgia vigye el a hátán a sorozatot, de konkrétan egyelőre annyi jót tudok mondani róla, hogy azért jó mert az Inuyasha folytatása. 
Az egyik legnagyobb befutó eddig ebben a szezonban. Baromi szórakoztató egyrészről, másrészről pedig nem tudom mennyire kell komolyan venni, de az alkotók miatt gondolom, hogy nem kell félvárról venni, ebben az esetben viszont alig várom, hogy bekomolyodjanak a dolgok. Vagy lehet nem kellene? Majd kiderül, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

Higurashi no Naku Koro ni Gou
Személy szerint nem ismerem az eredeti sorozatot, valójában nem is terveztem soha megnézni, mindössze annyit tudok róla, hogy valami gyilkolós véres cucc, őrült lányokkal. Ennyi. Aztán most, hogy lett ez a remake úgy gondoltam, miért ne, ennél jobb alkalmam nem lesz rá. Nagyon fura volt az első rész, végig azon gondolkodtam, hogy ebből hogy lesz az a cucc, amire számítok, meg úgy egyáltalán mi a fene történik, mert nem értek semmit. Olyan érzésem volt, minthogyha látnom kellett volna a korábbi sorozatot ahhoz, hogy értsek pár dolgot, pedig pontosan tudtam, hogy újrafeldolgozás, és ahogy olvastam, szinte minden ugyan az benne, mint korábban. Nem nagyon jött belőle egyelőre az a nagyon durva feeling, leszámítva persze az első pár képkockát, ill. a közepén pár fura beszélgetést, de a végén így tátott szájjal ültem, hogy most mi a tök lesz. Egyébként nem tudom eldönteni, hogy nem túl cukimuki-e hozzá ez a karakterdizájn, de ez legyen a legkisebb gondom. Kíváncsi vagyok milyen rejtély lesz itt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése