2019. november 4., hétfő

Szezonos animék első látásra -2019 ősz-



 Az első gondolatom a főszereplő srácról volt mégpedig, hogy pont ugyan az a szinkronja, mint Midoriya Izukunak és még ugyanolyan a természetük is. Aztán kiderült, hogy annyira mégsem. Egyébként egy nagyon kis fun cuccnak gondolom, de úgy érzem ez még lesz több is, meg bonyolultabb is. Ja, és tök tetszenek ezek a becenevek, és hogy mindegyiknek vagy valami magyarázata is.

Assassins Pride
Kirito is that you? Ez volt az első gondolatom kb. az első perc után. Egyébként elég vegyesek az érzéseim egyenlőre, egyrészről lehet, hogy egy tök menő akármi lesz, tekintve, hogy a világ egész jónak tűnik, de ha nagyon ez a nyáladzás lesz benne a két főszereplő részéről, most konkrétan erre a kézcsókolgatós akármire gondolok, akkor lehet nem fog tetszeni. Kíváncsian várom mi fog kisülni belőle.

Az a baj, hogy az előző évad egy kicsit messzebb volt, mint hittem és hát gyakorlatilag köpni-nyelni nem tudtam, mikor folytatták onnan, ahol abbahagyták. Egy kicsit még mindig próbálom magamban összerakni a dolgokat, hogy mi hogyan volt, viszont eddig egy kicsit gyengének érzem, de szerintem egyébként hamar megint a függője leszek.

Ugyan az, mint a Soumánál. Nem mintha ez az ő hibájuk lenne, hogy nem emlékszem pontosan hol is hagyták abba a történetet és itt talán egy kicsit több visszatekintés is volt, mégis még mindig próbálom összerakni, hogy most mi van, mert mint kiderült itt még rosszabbul emlékeztem, mint azt hittem. Egyébként fun cucc, várom, hogy igazán beinduljon újra, most inkább ilyen lelki megvilágosodás fázisában van a dolog egyelőre.

Zootropolis the Anime. Így konkrétan. Baromi sok ponton egyezik így első rész után, de nem mintha ezt bánnám, ugyanis imádom azt a filmet. Talán ez komolyabb és komorabb hangvételű. Meglehetősen kellemes meglepetés lett egyébként ez a 3D animáció is, féltem, hogy nagyon szar lesz, de meglepően nem bántotta a szemem, kb. 5 perc után fel sem tűnt, hogy annyira más lenne. Kíváncsian várom mi lesz belőle, mert amúgy annyira nem tiszta, hogy mi is szeretne lenni.

Tökre nem ilyesmire számítottam, megmondom őszintén. Mármint azt tudtam, hogy milyen lesz, de arra nem számítottam, hogy a hangulata ilyen váltakozó lesz. Egyszer ilyen tök komor akármi, máskor meg ilyen vicces, elpoénkodott az egész. Bár nem mintha bánnám, nekem nagyon tetszik a két főszereplő közötti efféle poénos kapcsolat. Mondjuk azt hittem, hogy a lánynak több értelme lesz, eddig nagyon useless és csak a szája nagy, de talán ez még változik. A történetre viszont eléggé oda kell figyelni, egy másodpercre elbambul az ember és már azt sem tudja kiről, miről van szó.

Boku no Hero Academia S04
Nem valami erős kezdés eddig, de remélem hamar összeszedi magát és megint annyira rá tudok buzulni, mint eddig az összes évadára.

XL Joushi.
I mean... még csak kifogásom sincs. Minden szezonba kell egy ilyen hulladék softpornó. Szerintem ez már valami fura függőség nálam. Valójában nem értem, hogy ezeknek mért van még mindig térhódításuk, úgy egyáltalán mért hiszik, hogy erre van igénye bárkinek is, akár így, akár mangában, de itt vagyok én a legjobb példának, hogy mégis vannak ilyen szerencsétlenek, akik nézik :D

Igazából egy picit olyan ez, mint a legtöbb paródia isekai, most maximum tényleg csak azt csavarták meg, hogy a főszereplő amúgy kurva erős, csak mégis azt hiszi, hogy nem eléggé. És igazából el is mondtam minden újdonságot róla. Itt van újra a useless istennő, gondolom lesz még pár semmire való karakter aztán kész. Félreértés ne essék, amúgy egészen tetszik a cucc, jól el tud szórakoztatni, tehát nekem bejön a humora, de attól kicsit tartok, hogy mikor lesz irritáló, hogy ilyen óvatos a hősünk és hogy mikor fullad bele a saját maga ismételgetésébe.

Óhh te jó ég. Konkrétan hat évek várok már erre a folytatásra. Ez szerintem mindent elmond. Ahogy az is, hogy különösebb visszaemlékezések nélkül is tudtam, hogy kb. merre hány méter. Egyébként szeretném itt is megjegyezni, hogy micsoda egy jós vagyok, ugyanis valamikor az év elején gondoltam arra, hogy olyan jó lenne végre egy folytatás és nem viccelek, rá pár napra bejelentették. Hát nem bírtam magammal. Tényleg nagy kedvencem ez az anime, nagyon szeretem a karaktereket és alig várom a többi részt. Egyébként még mindig ugyan olyan jónak tűnik így egy rész után, mint hat évvel ezelőtt, mintha semennyi idő sem telt volna el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése