2019. július 12., péntek

A hetedik év


Eltelt egy újabb esztendő, én pedig még mindig nem tudom mit is kellene ilyenkor mondanom, valahogy mindig magamra terelem a szót, és ez valószínűleg most sem lesz másképpen. Lassan egy éve már, hogy a dolgozó emberek táborát erősítem, és bár az elején elég nehézkesen ment az, hogy a hobbimnak is tudjak szentelni egy kis időt, úgy tűnik a mai napig ezt sikerült egyensúlyba hoznom. Nem áll mögöttem egy túl könnyű év több szempontból sem, sőt, ennél valószínűleg csak rosszabb lesz, de próbálom és az egész családom próbálja az élet naposabb oldalát nézni. Szerencsére a munkahelyem is egészen jó, ha más nem, a kollégákra egy szavam nem lehet.😇
Kicsit visszatérve pedig a blogra, azt hiszem nyugodtan lehetne az oldal mottója a korábbi évekről már jól ismert "megfogyva bár, de törve nem" életfilozófia. Valószínűleg már semmi nem lesz olyan, mint amit hét évvel ezelőtt elképzeltem, de azt kell mondanom, hogy egészen elégedett vagyok azzal ahogy most állnak a dolgok. Mármint még nem tökéletesen úgy van minden, de azt hiszem alakul, csak kicsit össze kellene szednem magam.
Legyen szép napotok/estétek, köszönöm azoknak, akik időről- időre benéznek ide és jövőre találkozzunk megint!😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése