2019. június 8., szombat

Pár manga, amit szeretnék befejezni 2019-ben


"Pár", mi? Ezt még én sem hittem el. Elég furcsa így az év közepén (konkrétan) ilyesmibe belevágni, főleg, hogy az animés "kihívásomat" már mikor megírtam. Igazából nem sokkal azután már motoszkált egy hasonló bejegyzés a fejemben, de a megvalósítás valahogy elmaradt, de az okok hasonlóak mint abban. 

Mocskos mód ott tudok hagyni egy-egy mangát is, aztán majd lesz vele valami - gondoltam én az esetek nagy részében. Természetesen több oka is lehet ennek, régebben azért hagytam ott őket, mert nem folytatták a magyar fordítását és akkoriban még nem mertem és nem is tudtam angolul olvasni, mostanság olyan gondjaim vannak, hogy magát az angol fordítást hagyják félbe, és ha később folytatják is, akkor már én nem biztos, hogy folytatom, mert addig belekezdtem 100 másikba. Vagy egyszerűen én érem be az angolt, utána meg ugyan az van, hogy néha sokat kell várni a következő fejezetig, én meg nem nyúlok hozzá többet, vagy összegyűjtök nagyon sok fejezetet és azért nincs kedvem, mert sok van. Tudom, tudom, nehéz az élet.😅 
Ezért gondoltam, hogy most egy kicsit ezen a fronton is megpróbálom rendbe tenni a dolgokat és kiválasztok pár mangát, amit már illene befejeznem. Megmondom őszintén, talán maximum olyan 10 címre számítottam, aztán legalább a duplája lett, ahogy végignéztem a listámat. Viszont rá kellett jönnöm, hogy ezt nagyon le kell egyelőre redukálnom, így hát íme a lista, bőven a teljesség igénye nélkül:
  • Lovely★Complex Two (1/5 fejezet)
  • Watashi no Ookami-kun ( 11/17 fejezet)
  • 16 Life (4/12 fejezet)
  • Dame na Watashi ni Koishite Kudasai Returns (13/24 fejezet)
  • Sora Log (?/15 fejezet)
  • Kanshikan Tsunemori Akane (ezt csak nagyon szeretném elolvasni)
  • Koukou Debut (20/62 fejezet)
  • Last Game (13/66 fejezet)
  • Dengeki Daisy (13/80 fejezet)
Valójában, ahogy így most összeírtam/átnéztem a listámat, hogy miből hány fejezet van hátra, rájöttem egy szomorú tényre. Vagyis hát többre is. Ezek javarészt mind olyan mangák, amelyeket én kezdő kis zöldfülű koromban olvastam jó pár éve, és valójában rohadtul az elejétől kellene mindet olvasnom, hogy értsem is őket. Hát meglátjuk ebből mi lesz... És amúgy megragadnám az alkalmat, hogy lecsesszem a múltbeli énem, hogy csupa hosszú mangát sikerült csak választania (most direkt inkább a rövidebbeket választottam ide) és szégyellje össze-vissza magát, hogy félbehagyta őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése