2018. szeptember 16., vasárnap

Egy kis helyzetjelentés


Sziasztok!

Nem is igazán tudom, hol kezdjem a mondandómat. Talán valahol ott, hogy igaz a közmondás, miszerint "Ember tervez, Isten végez". Ugyan is úgy alakult az életem, hogy nem vettek fel újra az egyetemre, amire megmondom őszintén, hogy nem is számítottam, így kénytelen voltam elmenni dolgozni. Akármennyire is nem voltam még felkészülve erre. Szerintem naponta százszor elmondom, hogy én nem ehhez vagyok szokva, én az albérletemben tökéletesen berendezkedtem, én hozzászoktam a sokáig fent léthez és a sokáig alváshoz. Vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy ha esik, akkor már nem megyek be, mert nem ér annyit az egész... Ehhez képest most újra fél 7-kor kelés, és sokszor délután 5-kor jövök el a munkahelyemről. Amitől megmondom őszintén újra úgy érzem magam, mintha középiskolás lennék, és ez rettenetesen frusztrál egyelőre. De nem is ez a lényeg, tudom hogy ez az élet rendje, nem is feltétlen panaszkodni szeretnék, csak megosztani a gondolataimat ezzel kapcsolatban. 
Viszont a lényeg igazából az, hogy ennek köszönhetően egyedül hétvégén tudok hódolni a hobbimnak, az animéknek, ami még egy lapáttal rátett arra, amin már nagyon régóta gondolkozom. Évről évre egyre kevesebb kedvem, időm van arra, hogy úgy blogoljak, ahogy szeretnék, és hiába próbálkoztam azzal, hogy próbáltam felemelni a hamvaiból az oldalt, de mindig csak idei-óráig sikerült, aztán újra elveszett a lelkesedésem. Így most egy kis változtatást fogok bevezetni, ami lehet, hogy senkit nem érdekel, lehet valaki még örül is neki, de többet nem fogok egyesével írni a befejezett animéimről. Úgy lesz megoldva, mint az első látásra posztjaim, hogy minden animéről lesz írva egy pár soros vélemény (azért hosszabb, mint ott, de röviden és tömören), kifejtve az érzéseimet és a gondolataimat, mindezt egy poszton belül. Már a címe is megvan: Összefoglaló -2018 xy szezon-
Tudom, a beharangozása ennek a kis hírnek elég nagy lett, pont úgy hangzott, mintha abbahagynám a blogolást, amin az utóbbi egy évben rengetegszer elgondolkoztam, de aztán mindig rájöttem, hogy nem akarom abbahagyni, mert szeretem leírni a gondolataimat, szeretem csinálni, így ezt találtam egyenlőre a legjobb megoldásnak. Azt sem tartom kizártnak, hogyha találok valami hihetetlenül szuper animét, akkor arról lesz külön bejegyzést. A többi tartalmam pedig ugyanúgy továbbra is megmarad. 😄

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése