Barakamon

Sokszor kezdek így egy- egy bejegyzést, de ez is egy teljesen spontán kezdés volt, a Watamotéhoz hasonlóan csak egy pillanatkép miatt kezdtem el nézni, de míg az csalódás volt, addig ez maga a Kánaán.

Első blikkre mindenki levágja, hogy mennyi vicces esettel járhat ha egy nagyvárosi lekerül falura, ami ráadásul szinte el is van vágva a civilizáció többi részéről. Többnyire ebből és magából a szereplők jelleméből táplálkozott a sorozat, ami nem viccelek, nagyon jó lett. Maga a történet arról szólt, hogy a Sensei hogyan változik meg, természetesen pozitív irányba. A legjobb meg talán az volt, hogy ő is megváltoztatta egy kicsit a falusiakat. A történet inkább csak idézőjeles volt, slice of life lévén random történéseket kaptunk, ami persze kicsit sem gond. Jó volt egy kicsit megismerkedni a szokásokkal, hagyományokkal, legendákkal is. A vége felé kezdett egy kisebb sztori szerűség is kialakulni, és nálam itt vágta el magát egy kicsit. Mikor a sensei visszament Tokióba azért, hogy bocsánatot kérjen a mittoménkitől és leöntötte a versenyre szánt művét az már sok volt nekem. Vicces volt, de előtte meg mindenkit ott hagyott búcsúzás nélkül és ráadásul még tönkre is teszi élete művét, utána meg siránkozik, hogy nem megy neki megint az írás. Erre egy telefonhívás megint egyenesbe hozta, és megígérte (?, már nem emlékszem tisztán), hogy visszamegy. Szerintem ennek semmi értelme volt és emiatt kevesebb pontot is adtam rá, mert szerintem nagyon nagy hülyeség volt. Viszont hihetetlenül jó volt hallgatni a japán parasztbeszédet, imádom amikor ilyenekre is odafigyelnek.
Karakterek terén ugyan nem volt túl kimagasló, mégis pont, hogy az egyszerű és legfőképpen szerethető karakterek miatt is lett olyan amilyen. A Sensei-nek egy elég érdekes karaktere volt, sőt egy kicsit mintha rám is hasonlítana. Ő az, aki mindenből ki akar maradni, de ha mégis belerángatják a többiek ő élvezi a legjobban. Ezenfelül egy kedves, cukimuki karakter volt szerintem, és nagyon vicces jeleneteket tudott okozni a bénaságával. Naru, az a tipikus kotnyeleskedő, rosszcsont gyerek, akit szerintem élőben a pokolra kívánnék, de így ebben a környezetben, és a saját "feladatával" egy nagyon remek karakter volt. Az meg külön említésre méltó, hogy a seiyuu-ja maga is még csak egy kisgyerek és mégis milyen jól végezte a dolgát! Kawafujiról, Hiroshiról, Miwáról, Hináról, Tamáról sajnos már nem lehet sokat beszélni, legalábbis szerintem, de kétségtelenül pótolhatatlanok, akár a humoruk, akár a tetteik miatt amivel a Senseit egyre jobban sikerül terelgetniük. Kanzakiról meg csak annyit, hogy nem tudom hová tenni a karakterét. Már eleve azt hittem lesz köztük valami nagy banzáj, de inkább csak "behódolt" a Sensei tetteinek, és ennyiben el is veszett az undok karaktere. Ja, amúgy Kaji Yuki... A Sensei anyukája meg megér egy külön misét :'D
A grafika szerintem szép volt, illett a sorozathoz, bár attól még hozzá kell tenni, hogy nem ennek lett a legszebb, de ha jól tudom a manga sem erős ezen a téren. Rengeteg SD formát használtak, amik tovább fokozták a vicces helyzeteket. Az opening nagyon megfogott, nagyon jó hangulatot teremtett és a képi világa is tetszett. Az endinget, nem akarok túlozni, de szerintem egyszer sem hallgattam meg.
Összességében egy nagyon jó vígjáték volt, egy kis slice of life-al keverve, de a vége felé nekem már túl sok volt, amit műveltek benne. Egyszerűen már nem értettem, hogy mért kell tovább rontani a helyzetet és fokozni hülyeségekkel. Sokat gondolkoztam, hogy hány pontot is adjak, végül a vége miatt vontam le pár pontot, így "csak" 8/10