2019. január 10., csütörtök

Összefoglaló -2018 őszi szezon-

Nos, az év vége felé még megpróbáltam megtolni egy kicsit a dolgokat, és egy pár lemaradásomat bepótolni még a korábbi szezonokból így most először jöjjenek azok:

Emlékszem ezt egy bosszús pillanatomban kezdtem el nézni, mert hogy állítólag nagyon vicces, és hátha feldobja egy kicsit a kedvem. Elsőre nem vágtam hanyatt magam tőle, nem volt rossz, de még akkor nem éreztem annyira. Viszont később egészen megkedveltem, egészen jó paródia lett, voltak nagyon jó pillanatai, ahol baromi vicces volt, bár többnyire a cringe faktort nyomta felfelé, de jó értelemben. A története elég szedett-vedett, de abból a szempontból egy rossz szavam nem lehet rá, hogy például lezáratlanul hagyták volna. Igazából sok mindent nem tudok róla mondani, baromi nagy hülyeség, szerintem erről csak az első rész után tudja eldönteni valaki, hogy van-e erre, meg ilyesfajta humorra gyomra, meg be tudja-e fogadni, és ha igen, akkor egészen jól el tudja szórakoztatni az embert szerintem. 
Részemről egy olyan megtámogatott 7/10.

Azt hiszem mondhatom azt, hogy nagy reményeket fűztem ehhez az animéhez, valamint az első rész után egész bizakodó is lettem, hogy ez jó lesz. És valójában az is volt. Egy végtelenül egyszerű, kellemes hangulatú slice of life anime felnőtt otakukról, és az ő ügyes bajos kis dolgaikról. Ezzel a részével nagyon ki is voltam egyezve, tényleg szórakoztató volt nézni. Mégis csalódtam egy kissé benne, ugyanis egy kicsit több románcot vártam volna benne. Mert ami volt benne, az körülbelül röhejes. Nem tudom, hogy a manga milyen pontosan, egy nagyon kicsit kukkantottam csak bele, az alapján egész korrekt cuccnak tűnt, így viszont még szomorúbb egy kicsit az egész. Főszereplő párosunk egész egyszerűen full életidegen volt egymással. Nem láttam közük azt a szikrát. Egyszerűen nem értettem a kapcsolatukat. Azt kell mondanom, kár volt őket összehozni már az első részben. A férfi főszereplő volt amúgy a jobbik eset, róla mutatták, hogy azért ez nem most kezdődött nála, de a csaj tényleg csak olyan volt, mintha azért lenne vele, mert így egyszerűbb. A vicc, hogy erre áldoztak is egy részt, hogy ezek a gondolatok felmerültek, de valahogy azt sem kezelték. Így én ezért haragszom és szomorú is vagyok egyben. Viszont felüdülés volt a másik páros, Hanako és Kabakura. Meg is nyerték nálam az év párosa címet. Megvolt köztük minden, a szerelem, az ellentét, a szikra.
Ugyan a szerelmi részében csalódtam, mind mondtam, egy nagyon kellemes hangulatú cucc, amit le is daráltam egyben. 7/10

Emlékszem, egy jó pár évvel ezelőtt én nagyon meg voltam elégedve ezzel a sorozattal, mert hát fanservicehez képest meglepően értelmes története volt. Aztán évadról- évadra mintha lejjebb adta volna a színvonalat, így valójában már ehhez sem fűztem akkora reményeket. Főleg az új stúdió miatt, akiktől még annyira sem tudtam, hogy mit várjak, meg hát az egész karakterdizájnt megváltoztatták, amitől megint féltem kicsit, mert hát az ember megszokta a régit. De nagy meglepetésemre teljesen ki voltam békülve ezzel az évaddal. Sajnos ilyenkor előjön a régen volt dolog, így volt, hogy nem tudtam épp kiről beszélnek vagy mi történt régebben, de ezen kívül teljesen jó és szórakoztató volt a cucc. Haladtak a történettel úgy, ahogy tudtak, engem az új dizájn sem zavart, sőt, még jobbnak is gondoltam, mint a régit, egész látványos harcokat is sikerült villantaniuk, meg hát a fanservice is ment ezerrel. Ez utóbbiból én már kinőttem, most már majdhogynem zavar, de ezt nyilván nem fogom felróni neki, ez a dolga végül is.
8/10

Most pedig vissza az őszi szezon animéire:

A négyrészes onában végre befejeződött Rachel és Zack kalandja, de a végére sajnos és nem lettem valami elégedett. Az első 12 részről írtam itt, annyiban változtatnék, hogy lepontoztam ugyan annyira, mint amit itt fogok írni. Én amúgy elvoltam ezzel az animével, de az utolsó résztől valami többet vártam, vagy inkább valami nagyobbat. A vége felé már nagyon kínlódtak, nyújtották az egészet, mint a rétestésztát, holott szerintem lettek volna érdekesebb dolgok is, amiket meg lehetett volna beszélni. Mert nekem még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy ugyan minek volt ez az egész, minek hozta létre a pap ezt az egész "játékot" vagy nevezzük bárminek. Az addig oké volt, hogy tanulmányozza őket, de minek? Nem jutott semmire vele. Na meg aztán az egész Danny-s mizéria már teljesen kiidegelt, nem hittem, hogy nem bír már meghalni. A lezárása pedig olyan semmilyen lett, így ráhagyni a nézőre... A vért pedig nagyon indokolatlannak éreztem a végén, az mégis hogyan került oda?
5/10

A 2018-as Best of Animében már egyszer agyondicsértem, de most még egyszer is megteszem. A hamvaiból hozta magát vissza nálam. Mikor anno megláttam, hogy a MAPPA fogja csinálni, meg, hogy zombis cucc lesz azonnal vevő lettem rá. Ha jól rémlik sokáig nem lehetett tudni, hogy mi lesz pontosan ez a cucc, legalábbis engem valahogy nagyon kikerült ez az infó. A lényeg az, hogy mikor megláttam, hogy idolos cucc lesz, konkrétan eltemettem, tekintve, hogy én nagyon nem vagyok vevő erre. De szerencsére ez egy paródia lett, baromi vicces volt, szórakoztató, voltak jó számok is benne, egészen jó szereplőgárdája is lett, úgyhogy én a végére nagyon elégedett lettem. Bár az utolsó rész eléggé aláaknázta a dolgot, mert ott nagyon túltolták a dolgokat, az ott nagyon kilógott a sorozatból, meg szerintem el is rontotta, de végül is megbocsájtottam ezt neki, mert én tényleg annyira megkedveltem.
8/10  

Ha minden igaz, akkor fog kapni rendes folytatást, és nem csak egy ovát, de szerintem szüksége is van rá, mert nem akarom elhinni, hogy ez az anime csak ennyi volt. Sok helyen sok dolgot olvastam, hogy mi is akart lenni ez az anime pontosan, meg hogy nem is kellett, hogy története legyen, ennél sokkal kisebb dolgokban rejlett a szépsége. Valahol meg tudom érteni ezeket az embereket is, és nem mondom, hogy nincs igazuk, de valahogy én nem tudok ennyivel megbékélni. Hát ennek így semmi értelme. Állítólag elég korrekt adaptációt kapott a fansub szerint akik fordították, így lehet nem is kéne erőltetnem, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy csak ennyi az egésznek az értelme, hogy csak goblinokra vadásznak, még ha ez is a címe. Mikor bejött a csapat többi tagja, akkor említették, hogy lesz valami nagyobb harc/háború/whatever, és én nagyon remélem, hogy egy folytatásban lesz is. 
Amúgy én elvoltam ezzel is, nem volt idegesítő, úgy érdekelt is, hogy mi akar kisülni belőle, úgyhogy részemről 6/10.

A mai napig nem értem mért nézek ilyeneket, de akár azt is mondhatom, hogy a hobbimban ez a hobbim. Imádok ilyen szarságokat nézni, hogy mekkora kreténség, hogy erőszakoskodik vele x részen keresztül majd csodásan egymásba szeretnek. 
4/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése