2018. október 30., kedd

Összefoglaló -2018 nyári szezon-





Kezdjük is a sort egy short animével, ami még az előző szezonból maradt ránk, ugyanis 25 részes volt. Jómagam mostanság nagyon kedvelem az ilyen kis szösszeneteket is, ezért is nem volt anno kérdés, hogy belekezdek-e. Az első rész után még úgy voltam vele, hogy jólvan elmegy, aranyos, meg azért vicces is, de semmi extra. Aztán a következő pár résznél nagyon elkapott a fangörcs, nagyon viccesnek és eszméletlenül aranyosnak gondoltam a főszereplők kapcsolatát, azt hiszem a második részben volt az, hogy kiengesztelésül megcsókolta a csajt a tsundere srác és az valami eszméletlenül tetszett. De sajnos pár rész után alábbhagyott a lelkesedésem. Hiába hoztak be más párokat is, de ugyanúgy nem kezdtek senkivel semmit, egy borzasztó egyszerű slice of life maradt, ahol a poénok eléggé ismétlődővé váltak egy idő után. Persze voltak ezek után is elég jó pillanatai, de a kezdeti lelkesedésem után kicsit csalódás lett. 6/10


Nagyon vártam ez az animét, és az első rész után én kinda elégedett voltam, pont olyasmi volt, amit én akkor és abban az állapotomban nagyon tudtam értékelni. És aztán is olyasmi tudott maradni szerencsére, úgyhogy én végig szívesen néztem, mindazok ellenére, hogy amúgy semmi extra nem volt. Sőt, a részek fele szerintem sokszor azzal ment el, hogy a srác, Zack kiabált meg visítozott, miközben a kiscsaj, Rachel fapofával arra eskette állandóan Zacket, hogy majd ölje meg, de tényleg biztosan ölje meg, Istenre esküdjön meg. Ugyanakkor az embert akarva akaratlanul is megfogja ez a kiszabadulós jellegű dolog, keresi maga is a válaszokat, hogy most mért van ez az egész, egyáltalán minek vannak oda bezárva, mi az egész helynek a koncepciója, azok akik próbára teszik őket minek csinálják azt amit csináltnak. Szerencsére az utolsó részben fény derült, hogy mi a helynek a koncepciója, én amúgy azt hittem még az elején, hogy ez valami olyasmi hely, hogy beteszik oda az embert és kamerákkal figyelik meg a nézők, hogy hogy halnak meg, de nem ez lett. Időközben pedig kiderült Zack múltja, az utolsó részben, amolyan fináléként pedig Rachelé is, bár azt hozzá kell tenni, hogy elég siralmasan oldották meg, hisz nagyon sokáig 16 részesnek írták, majd csináltak belőle 12 részt, az utolsó 4 részt pedig ova-ként adják le online, ha jól tudom... Hát erre a négy részre még azért elég kiváncsi leszek, de arról szerintem már csak a következő szezonos összefoglalóban lesz szó.
Ez a 12 rész pedig 7/10, mert én elvoltam vele.


Talán nem túlzok azzal túlságosan, ha azt mondom számomra valószínűleg ez az éve egyik, ha nem a legnagyobb kellemes meglepetése. Féltem tőle, abszolút nem az én fajom volt, mégis rávitt a lélek, hogy belenézzek és anno az első rész is kifejezetten kellemes meglepetés volt. És szerencsére a továbbiakban is pontosan olyan tudott maradni, mint amit az első részben felvázolt. Személy szerint szinte csak jó dolgot tudok mondani amellett, hogy mért is volt ez egy jó anime. Kezdve ott, hogy felvázolt számunkra egy történetet, amit sikeresen véghez is vitt és le is zárt. Kaptunk végre egy nagyon OP főhőst, amit vagy ezer éve nem láttam, aki ráadásul végtelenül szimpatikus volt nekem. A humorát is nagyon tudtam élvezni, jó volt ez az ellentét a főhős két személyisége között, Rem, az egyik főszereplő lány élcelődései is sokszor viccesek voltak. Az ecchi jelenetek elég kemények voltak ugyan, vagyis az én koromban nekem ez már kicsit sok volt néha, de ezek is nagyos sok vicces jelenetet tudtak szülni. Szóval számomra ez volt kicsit negatívum, de hát ez volt a dolga, nem is akarom igazán felróni neki, a másik gyengesége pedig a történet vezetése volt. Kicsit úgy érzem, hogy a fináléhoz valójában teljesen felesleges volt az első 10 rész, mert szinte alig kapcsolódtak hozzá, emiatt picit összecsapottnak érzem, DE kétségtelenül nagyon szórakoztató volt ennek ellenére is.
Részemről egy nagyon erős 7/10


Én anno ebbe a sorozatba teljesen beleszerelmesedtem, amiről már írtam is, és hát ez a lelkesedésem ebben az évadban sem hagyott fel. Voltak olyan részek, amiknél csak lestem, hogy hogyan lehet ennyire brutál jó, például a Deku vs. Muscular rész, de az is nagyon jól lett megcsinálva, ahogy All Might kvázi tovább adta a staféta botot. Egyedül azt nem értettem, hogy 
1, Dekunak mért csak most jut eszébe, hogy amúgy nem csak keze van, hanem lába is?
2, Mért csinál úgy, mintha feltalálta volna azzal a spanyol viaszt, hogy most akkor a lábát használja?
3, Mért nem szól már most neki valaki, hogy amúgy a lábát sem kéne majd úgy összetörni, ahogy a kezével tette állandóan?
De ha meg ezentúl vigyáz a lábára is meg a kezére is, akkor meg nyugodtan használhatná csak a kezét nem? Ezen a kérdéskörön én igencsak elgondolkoztam akkor mikor ezt behozták.
10/10 
Az első résszel kapcsolatban elég vegyes érzéseim voltak, amik sajnos a sorozat további részében is megmaradtak. Ugyan azt tudom elmondani, mint akkor, egynek jó, de rettenetesen hullámzó volt a színvonala. Voltak tényleg sírva nevetős részei is, és voltak borzasztó unalmas részei is. Gondolom ez abból fakad, hogy voltak olyan forrásai, amik közel álltak hozzám, és voltak olyanok is amiket meg nem igazán tudtam értékelni. A végére azért amúgy eléggé megkedveltem így az animét, de inkább ilyen nagyobb pakkokban néztem, mert hétről hétre nem tudtam rávenni magam arra, hogy nézzem, valahogy sose jött meg hozzá a kedvem, kicsit noszogatnom kellett magam hozzá. És amúgy még mindig tök fura nekem, hogy tényleg csak az iskolába vezető utat mutatta be😃
6/10

Nekem anno a második évad akkora kellemes meglepetés lett, hogy kifejezetten vártam ezt a mostanit. És azt kell mondanom, hogy én most ebben sem csalódtam. Annak ellenére, hogy ez az évad viszonylag "nyugisabb lett" és inkább a kormányra, annak felfedésére, megbuktatására meg ilyesmikre irányult főleg a hangsúly, mégsem lett unalmas, pedig én nem igen szeretem azt hogyha valami ilyesmi témájú. Nem volt hibátlan ez az évad sem, szerintem nagyon érezni, hogy ez még mindig csak egy feldolgozás, én például sokszor alig értem a dolgokat és úgy érzem, hogy néha szinte sietnek. Nagyon fura ezt mondani, de arra is rájöttem, hogy abszolút nem kedvelem amúgy a szereplőket benne. Mármint hány része is nézzük, hogy Eren ilyen olyan óriásölő akárki lesz, de még mindig nem ért el semmit, sőt ebben az évadban éppen csak össze nem tört lelkileg, holott ereje meg van. Vagy Mikasa, akiért anno odavoltam, hogy mekkora badass, és igazából még mindig az, de semmi több, nincs semmi ami kicsit színesebbé tenné a karakterét. Armin talán az egyetlen olyan, akire mondanám azt, hogy ér valamit, mert legalább a stratégiákhoz van esze. Viszont Levi-t az évek alatt eléggé megkedveltem, főleg hogy most kapott egy kis háttértörténetet, de meg úgy amúgy is, ő legalább érdekes valahogyan. A történet nekem amúgy még mindig nagyon adja, ez a mostani szál is marha érdekes volt, hogy micsoda dolgok folytak valójában a háttérben. Személy szerint most nagyon várom az évad második felét, csak nem értem mi a francnak kellett kettészedni. Ami viszont szerintem elég nagy csalódás lett, kb az egész emberiségnek, hogy az openinget most nem a Linked Horizon készítette. Nekem nagyon hiányzott onnan az elejéről a mondhatni jól megszokott stílusú zene, de azért az ending kárpótolt valamelyest, mert szerintem nagyon jó lett.
9/10

Tök véletlenül kezdtem bele, tényleg utolsó utáni mentsváram volt, de talán nem túlzok azzal, ha azt mondom számomra eddig ez az év vígjátéka. Borzasztó egyszerű dolgokon poénkodott újra és újra, de valahogy annyira közelinek éreztem, így az egyetemi élettel, és a velejáróival, hogy eskü minden szavát szinte igaznak találtam :D Annyiban sajnálom ezt a sorozatot, hogy a 12 rész alatt nem igazán sikerült valami összefüggőt elénk tennie, mert hiába volt kurva vicces az egész, a nagy búvárkodós részek szerintem eléggé háttérbe szorultak, és inkább csak ilyen kis töltelékként hatott a slice of life mellett. I mean, olyan fura, hogy csak az utolsó részekben szerzik meg a búvárengedélyüket, én inkább azt vártam volna, hogy azt így minél előbb, aztán jöhet az ökörködés. Szerencsére a búvárkodós részeket sikerült egész szépre megcsinálniuk, a többi úgy is gyalázatos volt körülbelül, de valahol amúgy illett is ez a kissé trehányság a sorozathoz. Egy dolgot viszont itt sem értettem. Mégpedig a szerelmi szálat(?). Mármint most akart benne lenni vagy nem, ezt sem értem, meg úgy amúgy is, a főszereplő srác Iori, meg a főszereplő csaj Chisa amúgy sem jönnének össze soha, mert unokatesók😖Tehát min lovagol mindenki ezen, csak nem jönnek össze, vagy igen? Én amúgy reménykedem egy esetleges folytatásban, valójában szívesen nézném még ezt a sületlenséget.
8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése