Koe no Katachi

 

Nem is olyan rég megjelent magyar felirattal is a film, így teljesen elárasztották a facebookomat a vele kapcsolatos posztok, így kivételesen én is hamar rá tudtam venni magam arra, hogy megnézzem, nem húztam még legalább egy évig, ami nálam amúgy elég szokványos.

Mert nehezen veszem rá magam, hogy anime mozifilmeket nézzek. Ne kérdezzétek mért, talán mert úgy vagyok vele, hogy csináltak volna belőle egy sorozatot, vagy ha épp egy sorozathoz készül pluszba, akkor mért nem teszik oda. Na meg nem igen bírom két órán keresztül ugyanazt nézni, állandóan meg szoktam állítani a filmet és utána folytatom, közben meg valami mást csinálok. Viszont ez a film minden ilyen teóriámat felrúgta, aminek nagyon örülök. Egyhuzamban végig tudtam nézni, mert nagyon nagyon érdekes volt. De kezdjük is el végre. Számomra nem teljesen ismeretlen a történet, anno az oneshotos kiadását olvastam és nagyon sokáig tervben volt, hogy a hosszabb változatát is el fogom. Aztán jött a film. Nagyon furán kezdődik, hirtelen azt sem tudod, hogy jó dolgot nézel e, mert már az elején belevágnak szinte a közepébe és csak azt látjuk, hogy van egy fiú, aki megbánt mindent, törlesztett és öngyilkos akar lenni. Aztán vissza a múltba, elmesélik mi is vezetett oda ahhoz, amit eddig láttunk, majd folytatódik a jelenben a 

történet. Szerintem nagyon jól megoldották ezt a jelen-múlt-jelen kompozíciót, nagyon hatásos volt, nekem a visszaemlékezés alatt nagyjából végig könnyben volt a szemem. Persze nem ez volt az egyetlen pillanat, amikor úgy érezted sírnod kell. Sok- sok ilyen pillanat volt. Kezdve onnan, hogy a film szerette kétségbe ejteni a nézőt, mikor nem tudtad, hogy mi is lett a főszereplővel, Shouyával. Az első gondolatom az volt, hogy neee, meghalt, utána pedig, hogy lebénult. Hát egyik sem könnyített rajtam. De ugyanúgy nehéz pillanatokat tudott az is okozni, mikor Nishimiya egyetlen nagy támasza, a nagymamája meghal, vagy mikor realizálod, hogy szegény lány az egyik fülére valószínűleg teljesen megsüketült. Próbáltak belecsempészni egy kis romantikát is, bár ebben a formában szerintem felesleges volt. Mert vagy csinálták volna jobban vagy inkább hagyták volna. A lány részéről egyértelmű volt, hogy beleszeretett Shouyába, az a szerelmi vallomás valami irtó aranyos és vicces volt, de ennél nem nagyon történt több. És ez picit kiábrándító volt, mert akkor már úgy van vele az ember, hogy szurkol a sikerért. Hogy van e a filmnek tanulsága az kérdéses. Láttam, hogy sokak szerint nem igen volt. Szerintem a tanulsága egyszerűen annyi, hogy ne 

legyél egy utolsó tapló gyökér hülyegyerek, mert még rohadtul meg fogod bánni. Mivel csak egy esetet boncolgatott a film, értsd, hogy csak egy srác piszkált egy lányt, így nem nagyon általánosított, és talán emiatt nem feltétlen esett le mindenkinek a mondanivalója. Valamint szerintem azt is bemutatta, hogy milyen nehéz lehet egy siket embernek, attól függetlenül, hogy "nincs nagy baja". Meg javarészt a barátságról szólt, hogy manapság mennyire kétszínűek is tudnak lenni az emberek, mennyi az érdekbarátság és hasonlók, na meg hogy minden helyzetben a barátod-e az, akit annak gondolsz. Viszont nem feltétlen hibátlan a film. Attól függetlenül, hogy nagy részét teszi ki a barátság témája a filmnek egyszerűen sok a felesleges szereplő. Van olyan aki mindenképp elhanyagolható lett volna és van olyan is, akiből jóval kevesebb is elég lett volna. A másik nagy probléma, hogy néha igen is túldramatizáltak dolgokat, rengeteget affektáltak, és ennek a legfőbb művelője Ueno volt. A lezárása aranyos volt meg jó, talán az egyik legjobb lezárást kaphatta, bár már említettem, hogy számomra kicsit hiányos volt.

Sok szereplő volt, és nehéz is megkedvelni őket. Még a főszereplőket is. Talán azért, mert a maga módján mindenki egy kis "nyomi" volt, és még saját magukkal sem tudtak mit kezdeni, nem a másikkal. Viszont előbb utóbb azért meg lehetett kedvelni őket, talán azért mert olyan egyszerűek. Shouya kezdetben nagyszájú volt, de rájött, hogy az élet nem fenékig tejfel, utána pedig 180 fokos fordulatot vett, ami szerintem nagyon becsülendő. Viszont egy kicsit több önbizalma is lehetett volna, bár teljesen meg tudom érteni mért nem volt neki. Shouko őszintén megszólva elég egyszerű volt, semmi különleges nem volt benne, bár ő is elég erős nyomás alatt állt végig. Kezdve attól, hogy a társai kirekesztették valami olyan miatt, amiről ő nem is tehetett odáig, hogy a saját anyjától is szinte félt, és úgy érezte nem is szereti. Ezzel kapcsolatban pedig nagyon nagy kár, hogy a manga 62.5 fejezetét nem szőtték be a történetbe. Gyönyörűen elmondja, hogy mért is viselkedett vele olyan ridegen és hogy valójában nagyon szerette a lányát. Innentől kezdve pedig rá kellett keresnem az emberkék nevére 😌 Nagatsuka volt az aki kiragadta Shouyát a szürke semmiségből, viszont szegénykének innentől nem igen volt sok szerepe, hiszen az általános iskolás balhéba semennyire sem volt benne, így hozzá szólni sem igen tudott. Ettől függetlenül én kedveltem, szerintem egy igen jó barát volt. Yuzuru, Shouko testvére volt talán az egyik legjobb szereplő. Nagyon kedveltem a gondolkodásmódját, és

tiszteltem azért, mert ennyire törődött a testvérével. Ueno egy állhatatos dög volt, tipikusan olyan ember, akit kerülnék a való életben is, mert csak ahhoz ért, hogy más szemében még a szálkát is észreveszi a sajátjában pedig a gerendát sem, plusz a felnőttek kedvéért igen csak szeret nyalizni is, hiszem az imidzsét fenn kell tartania. A végére persze belőle is próbáltak jó karaktert csinálni, de nekem ennél több kell, hogy megkedveljem. A következő három karakter mibenlétét pedig nem is igazán értem. Kawai Uenoval volt nagy barátságban, később pedig Shouya osztálytársa maradt, de hogy ő minek kellett a történetbe azon még most is gondolkozom. Hazudozott össze vissza, abszolút nem volt egy kedvelhető karakter. A barátját, aki magával hozott, Satoshit meg még úgy se értem. Jó persze kellett a friss hús a csapatba, de olyan szinten semmilyen volt, hogy el nem tudom mondani. Próbált beleavatkozni a társaság vitájába, beszólt Shouyának, mikor nem is igazán ismert ott senkit. Még rá is szóltam, hogy maradj már el😂 Sahara pedig kedves kis karakter volt, de szegényem épp olyan felesleges, mint az előző kettő. Bár vele legalább nem volt különösebben semmi bajom.

A grafika természetesen csodaszép, tud azért a KyoAni is valamit. Az egész filmnek volt egy kis fura hangulata, mert annak ellenére, hogy azért használt színeket, inkább volt sötét, melankolikusabb hangulata az egésznek. Plusz, ami a legjobban tetszett az egészben, az az ahogyan áthúzták az emberek fejét, mondván, hogy Shouya a szemükbe sem néz és ezáltal teljesen kizárja őket. Az openingje nagyon érdekes volt, tiszta retro hangulata volt, és igazából nem is illett a filmhez a témáját tekintve, de ettől függetlenül nagyon tetszett.
Egy szó, mint száz nekem ez a film telitalálat volt. Nagyon jó a története, a hangulata, teljesen magával ragadja az embert. Az érzelmek nagyon jól átjönnek, sokszor kerülgeti a sírás az embert. Szerintem fogom én még újranézni ezt a filmet. 10/10