Amiket meg szeretnék nézni -2016 nyár-

 

Elsőre nagyon úgy voltam ezzel a szezonnal, hogy nem sok jóval kecsegtet, de végül is egészen sok olyan címet találtam, amik ígéretesnek látszanak.

Nichijou

 

Egy hirtelen felindulásból adódóan fogtam és letöltöttem a sorozatot, mondván, hogy én ezt most megnézem, mert mostanában mindenhol ez jön velem szembe.

Ami azért kicsit furcsa, hiszen nem mai darab, de most, hogy befejeztem, elmondhatom, hogy értem mért ilyen felkapott még most is és hálát adok, hogy megnéztem! Tudtam, és éreztem is, hogy ez az az anime, aminek szokni kell a humorát, mert furcsa. Na, hát nekem az nagyon nyögdelve ment. Nem is feltétlenül csak a humorát, mert az első részbe is volt már bőven olyan, amin nagyon jókat nevettem, hanem az egész felállást szoknom kellett. Ugyanis a címe jobban le sem írhatta volna a sorozatot. A magyarul Mindennapok című cucc ugyanis ezer meg egy karakter életéből kiragadott röpke kis pillanatok voltak, amik hol hosszabbak, hol rövidebbek voltak, bár inkább rövidebbek. Ez nekem rém fura volt, először nem is nagyon tetszett, mert hagyján, hogy nincs történet, hiszen egy ilyenbe műfajú animébe nem is kell, de nagyon zavart, hogy az úgymond főszereplőknek, akik folyamatosan visszatértek és a hosszabb részeket birtokolták, sem igazán volt közük egymáshoz.  Aztán ez körülbelül 2-3 részig volt nagyon zavaró, aztán beletörődtem és kezdtem élvezni a cuccot, nagyon. Hihetetlen jó humora volt, pont azért, mert tök egyszerű dolgokat csavartak ki eszméletlenül jól. Talán valahogy úgy mondanám el azt, amit csináltak, hogy 

amikor történik veled valami rossz, és azt fapofával tűröd, de magadban brutálisan lejátszod a reakciódat, na azt ők nem magukban csinálták. És ez egyszerre nagyon vicces és szimpatikus is, hiszen te is így éreznél és érzel is a történetek folyamán. Voltak visszatérő poénok is, talán az egyik legemlékezetesebb a számomra, a robotlány, Nano és a csavarja a hátán. Ezzel többnyire jó poénok voltak, de például egy idő után már kezdtem sajnálni, hogy mindig elhiteti vele a Professzor, hogy leveszi, de aztán mégsem. Aztán tengettem a sorozatot, nézegettem és elértem a feléhez, ahol igazán megleptek, ugyanis a két főszereplőgárdát összehozták, aminek itt már nem volt jelentősége, mert már rég megszerettem így is a sorozatot, de így több értelmet nyert számomra. Már amennyi értelem volt benne :'D Innentől pedig már a közös hülyéskedéseiket is nézhettük. És lehet, hogy csak én voltam addig béna, de felfedeztem, hogy a hosszabb részek között már volt néha összefüggés is, ami nem nagy szám, de valahogy örültem a fejemnek :D Végül nem tudtam elképzelni, hogy vajon milyen lezárást adhatnának ennek az animének a randomsága miatt, gondoltam csak vége és kész. De nem! Egy nagyon aranyos és kedves lezárással zárult a cucc, amitől én teljesen odavoltam. 

Igaz, azt írtam ezer meg egy, de ez így erős túlzás, egy idő után beállt egy mérce és aszerint tértek vissza a szereplők és a furcsábbnál furcsább történeteik. Mégis volt két főszereplőgárda, akikről igazából szólt ez az anime. Az első "csoport" Mai, Yukko és Mio. Én személy szerint Mai-t nem igazán kedveltem, csöndes volt, nem is igazán csinált semmit, a suttogó szerű szinkronja is rontott csak a képen.. Persze nem utáltam vagy ilyesmi, meg neki is volt pár jó jelenete, de többségében meh. Lehet ő már túl elvont volt nekem is? Yukko nagyon üresfejű és szerencsétlen volt, így többségében ő generálta a legtöbb poénos jelenetet. Nekem ő volt a kedvencem, talán azért mert nagyon hasonlítunk :D Érdekes mód Mióra is nagyon hasonlítok, főleg mikor átmegyek seriouslyba és kioktatom az üresfejű nyomikat :D Emiatt őt is borzasztóan megkedveltem. Mondanám, hogy az is segített a megkedvelésében, hogy yaoi fan, de nem :D Amúgy abből is marha jó poénok születtek :D A következő brigád Nano, Hakase és Sakamoto. Valószínűleg ők voltak a gyagyásabb és a különcebb bagázs, hiszen a Hakase egy 8 éves feltaláló volt, Nano egy robot, Sakamoto pedig egy beszélő macska. Nagyon szerettem őket is, főleg Sakamotot, ahogy próbálta adni a keményet, de sokszor a macskaösztönei győztek. Nano is cuki meg aranyos volt, de nekem hiányzott belőle egy kis erő, hogy így mondjam, nekem kicsit túl teszetosza volt. Hakase pedig mondhatni két végén égette a gyertyát nálam, ugyanis egyszerre szerettem és utáltam is sokszor. Nem az ő hibája volt, csak nem szeretem, ha a gyerekek sokat hisztiznek és ez a ellenszenv ráült az ő karakterére. De egy szó, mint száz mindegy egyes karakter tud szimpatikus lenni.

A grafika nagyon érdekes, letisztult, egyszerű, az egész olyan mintha ceruzával rajzolták volna. Mikor "megőrültek" a szereplők kifejezetten tetszett az elnagyolt rajzolás, nagyon illett a sorozathoz.  A színek se túl harsányak, hanem kellemesen élénkek, szemet pihentetőek valamint az akciószerűre vett jelenetek és a kameramozgások is nagyon találóak voltak. Nekem személy szerint az openingek nem tetszettek és csak az első ending tudott megfogni annyira, hogy mindig végighallgassam. Viszont illettek a sorozathoz, jól mutatták mennyire változatos is tud lenni, hol a pörgős hangultálával hol pedig a nyugodttal.

Mindenesetre én nagyon tudom ajánlani mindenkinek, egyszerűen meg kell szokni a humorát, hangulatát és akkor nagyon élvezetes lesz. Esténként egy két rész pedig nagyon kellemes tud lenni! Részemről 8/10.

KEYTALK - Ouka Ranman [magyar]

Kuroko no Basuke 2nd & 3rd Season

 

Én és a kosár még mindig tűz és víz, nézni sem szoktam,csinálni pedig még mindig utálom, de az első évad iránti imádatomból adódóan egyértelmű volt, hogy ki nem hagynám ezeket az évadokat sem.

Csak kicsit több idő kellett, na. Nem akartam úgy járni a második évaddal, mint az elsővel, így eleve egyben akartam ledarálni az egészet, ebből viszont az lett, hogy addig húztam- halasztottam, amíg már a harmadik évadnak is vége nem lett. Kezdjük ott, hogy borzasztóan vissza kellett rázódnom a sorozathoz, az első 5 részben még nem éreztem azt, hogy dejó, meg izgalmas, nem is éreztem azt a feszültséget, amit egy-egy meccsnél szoktam, szóval kicsit aggódtam, hogy mi lesz. De szerencsére megérett nálam is a sorozat és újra imádatban fürödtünk egymással. A második évad pár szóban úgy lehetne jellemezni, hogy meccs meccs hátán, de pont ettől volt olyan izgalmas. Megismerhettük a csodák generációjának további tagjait, de a Koronázatlan királyokkal is találkozhatunk, ugyanúgy, ahogy Tagami gyerekkori barátjával, aki bevezette a kosarazás világába. Más nem történt, de hát egy meccs is bőven kitartott 2-3 részig és én tényleg annyira imádtam. Voltak persze filler jellegű részek is, amik még jobban meg voltak tömködve 

 poénokkal. És tényleg, még ha kicsit irreális is, amit kosarazás közben művelnek, hihetetlen látványos, és azt is nagyon szeretem benne, hogy próbálnak taktikázni, tanulni a saját hibáikból. És akármennyire is volt egyértelmű, hogy kinek kell győznie, bőven szerették kétségbe ejteni az embert, mert volt jó pár meccs, amin azért lehetett izgulni. A harmadik évad meg mondhatni a várva várt meccsről, a Seirin vs Rakuzanról szólt. Itt kicsit visszavettek a pörgésből, sokszor merengtek el magukban a karakterek, többet méláztak a múltban is, kiderültek ilyen olyan dolgok. Maga a döntő a közel 8 részével, legalábbis annyi rémlik, igazán elnyújtott volt, nem kapkodtak el semmit. Nem mondok újat, ha azt mondom ezt is borzasztóan élveztem. Plusz konkrétan letisztázták Akashi személyiségét is, akit azután még jobban megimádtam. A vége, talán nem lepek meg senkit, pontosan az lett, aminek lennie kellett, nem kell ragozni, ez így volt jól.

Még mindig rengeteg a karakter és nem is nagyon szeretném rágni a szátokat, mindenki annyira jó fej ebben az animében, hogy én nem tudok itt utálni szinte senkit. Akit meg mégis az szerepelt vagy egy részt. Nyilván mindenki rengeteg fejlődésen esett át, egyre jobb játékosok lettek, jó volt látni, hogy milyen jó csapatot alkotnak és, hogy ezzel együtt milyen jó barátok is. Például mikor a nagy meccsnél mindenki összegyűlt és szinte egy emberként szurkoltak Kurokoéknak az annyira gyönyörű és szívmelengető jelenet volt szerintem.

Az animáció nagyon a toppon volt, az irreális játékelemek is nagyon jól meg lettek csinálva, nekem egy szavam sincs rá. A zenék nagyon jó hangulatot teremtetek, tényleg még izgalmasabbak lettek tőlük a meccsek. Sajnos az openingeket még mindig nem szerettem meg. Rájöttem, hogy nagyon nem vagyok oda a GRANRODEO-ért. A harmadik évad első openingjét viszont nagyon megszerettem ennek ellenére. Kajak örültem, hogy végre egy, amit szeretek :D Az endingekről meg ne is beszéljünk, egyet sem tudok mondani :D

Összességében én nagyon szeretem minden hibájával és irrealitásával együtt. Rengeteg jó poén van benne, ahogy szerethető karakter is. A történet nem egy nagy was ist das, de nagyon lehetett értük izgulni, amitől nagyon jó hangulata lett. A történet pedig teljesen le lett zárva. Nekem ez is 10/10, nem tehetek róla. És még plusz, hogy csak még jobban megjött tőle a kedvem több sport animéhez :)

Boku dake ga Inai Machi

 

Tudjátok mi jobb egy erős kezdésnél? Ha az egész sorozat képes utána tartani azt a mércét!

Igen, előre szólok, elfogult leszek, mert nekem valami hihetetlenül bejött ez az anime. Kezdjük ott, hogy egy "sima" nyomozós cucc is mennyire jó tud lenni, hát ha még megspékelik azzal, hogy a múltban kell kutatni és akkor még egy csepp természetfelettivel meghintve még konkrétan a múltba is visszamegyünk. És akkor ez így mind szépen és jól hangzott eddig, de a legnagyobb félelmem így is az volt, hogy a gyerekszereplők miatt esetleg elvész a komolysága. Na még mit nem! Pont, hogy meghozta, hihetetlenül élvezetes volt nézni, ahogy a gyerekek is kiveszik mindenből a részüket, ahogy csak tudják. Ezenfelül még rengeteg komoly szálat felvetett az anime, gondolok itt a gyermekbántalmazásra, hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek, és hogy mennyire fontos, hogy ne hagyjunk senkit magára, mert ki tudja mi történhet. Aztán azt már mondanom sem kell, hogy ezeknek valami zseniálisan összegyúrt változatát láthattuk. Remekül kiegészítették egymást, ezzel is megnyomva az amúgy is nyomott hangulatot. Például mikor Kayo arcát az anyukája jeges vízbe nyomta, hogy lemenjenek róla a duzzanatok... hát a 

szívem szakadt meg, és tényleg rettenetesen átéreztem. Konkrétan, ha csak arról szólt volna a történet, hogy Kayót mentjük meg az anyjától az is főnyeremény lett volna. Amúgy sokat gondolkoztam, hogy mit is kezd majd magával a sorozat, mert gondoltam, hogy nem 12 részen keresztül kell néznünk, ahogy pátyolgatjuk Kayót, és igazam is lett. A történet felénél elbukott Satoru és visszaugrottunk a jelenbe, ahol még mindig ugyanolyan rosszul álltak a dolgok, sőt még romlottak is, nem is kicsit. Itt kapott amúgy nagyon nagy főszerepet Airi, akire nagyon kíváncsi voltam, és abszolút nem kellett csalódnom benne. Itt elég nagy akció volt benne, legalábbis a sorozat előbbi részeihez képest, és ezek a pillanatok is borzasztóan tetszettek. Amúgy megijedtem ezeknél a részeknél, hogy most megint mi lesz, mondom ez így biztos nem lesz jó, és újra visszamentünk a múltba, hogy közel s tova újrakezdtük az egészet, szinte előröl. Innentől viszont már nagyon felgyorsultak az események és Kayo ügyét is lezárhattuk.  Majd jött a többi gyerek megvédése, ami nekem megint csak izgalmas volt. Elsősorban azért mert végre kiderült, hogy ki is volt a tettes. Hogy őszinte legyek én egészen addig nem hittem el, hogy a tanár volt az, hiába olvastam spekulációkat arról, hogy tuti ő.
Egyszerűen nem hittem el, annyira jól át tudott verni. Még ha volt is olyan pillanatom, hogy esetleg már én is kezdtem volna gyanakodni, a következő pillanatban valami olyasmit tett, ami miatt számomra elképzelhetetlenné tette, hogy ő lenne a gyilkos. Ezt baromira tudtam értékelni, nagyon tetszett. És akkor jött az a bizonyos Satoru nélküli opening, ami azért kicsit megrémisztett. Itt ugrottunk vissza a megváltozott jelenbe, ahol Satoru már 15 éve kómában fekszik... De nyilván pont felébred :D Ezután már a lezárás következett, ami már viszonylag nyugodtabb volt, annyira nem stresszelte meg már az embert. Persze, azért itt is lehetett izgulni, de érezni is lehetett, hogy ez már jól fog elsülni. Az ötlet pedig, ahogy rászedték a tanárt, hogy valljon be mindent valami zseniális volt! Innen már csak azért izgultam, hogy Airi valahogy visszakerüljön a képbe, mert nagyon megkedveltem őt. Amolyan személyes sértésnek is vettem volna, ha nem tűnik fel, de feltűnt... látnotok kellett volna az arcom :)

Mint fentebb is írtam, nagyon féltem, hogy relatíve gyerekek lesznek a főszereplők, de pozitívan csalódtam. Látszik, hogy a 80-as évekbe még nem voltak pávák a gyerekek nagy része :'D Satoru pont olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Kedves, segítőkész, kitartó, hiszen mindent megtett, hogy megmentse az édesanyját, valamint Kayót, aki miatt hosszú ideig lelkiismeret furdalása volt. Kayo pont úgy viselkedett, mint ahogy egy másik gyerek is viselkedett volna hasonló esetben, teljesen kedvelhető karakter volt és ami a legfontosabb, hogy nagyon meg tudta érinteni az embert a vele történtek. Nekem Airi volt az egyik személyes kedvencem a sorozatban, pedg alig szerepelt szegény. Viszont az a kevés amit szerepelt, mondhatni  minőségi volt, megmutatta, hogy ő egy fasza csaj :D Nagyon, nagyon kedveltem. A másik nagy kedvencem Satoru anyukája volt, Sachiko. Annyira haláli volt az a nő, mindenben maximálisan támogatta a fiát és szerintem nagyon jó fej volt. A tanár, Yashiro karaktere pedig zseniálisan lett kitalálva. Igazából senki sem volt nagyon kiemelkedő, mindenki nagyon egyszerű volt, viszont ezzel együtt nagyon is kedvelhető. Ezt főleg annak tudom be, hogy pont azt mutatták be, hogy az emberekből mégsem veszett ki az együttérzés és hogy a gyerekek sem feltétlenül csak gonoszkodni tudnak. 

A grafika egésze nagyon rendben volt szerintem, egyedüli panaszom a kicsit csúnyácska karakterdizájnra tér ki, de össz vissz ennyi. A színek, a tájak mind-mind remek hangulatot kölcsönöztek az animének. Az opening pedig tipikusan az a fajta, amikor azt mondod, hogy ne a borító alapján ítéld meg a könyvet. A szövege tükrözte a komorabb hangulatot, viszont a hangulata alapján valahogy sokkal vidámabbra számítana szerintem az ember :D Ennek ellenére imádtam az első pillanattól, nagyon jó volt. Alig vártam, hogy kiadják. Az ending már sokkal jobban tükrözte az animét, viszont nem igazán nyerte el a tetszésem.
Összességében? Az egyik legjobb anime az évben, ezt már most ki merem jelenteni. Rengeteg műfaj keveredett benne, a történet nagyon érdekes, izgalmas, elgondolkoztató volt. Képes volt többször is megtéveszteni, sokszor pedig nagyon megnyomott a hangulata is. Emellett kapott egy szép kerek lezárást is. Borzasztóan megszerettem. Részemről ez egy 10/10 lett.

40 animés kérdés

Igen, tudom, mostanában nem viszem túlzásba a blogolást, amit már azelőtt sem űztem annyira, mint régen. Hogy őszinte legyek rengeteg kifogást tudnék írni, hogy miért is tűntem el ennyire, de dolgozom az ügyön ;) És, hogy ne szaporítsam tovább a szót, rá is térek a bejegyzésre. 

Még tavaly decemberben találtam egy videót, ahol két srác 40 animés témájú kérdésre válaszolt és elmentettem a kérdéseket, most pedig úgy éreztem ebben a nagy üresjáratban ez így pont jó lesz, nem is értem mért tartogattam eddig a kérdéseket :D