2015. augusztus 26., szerda

Ranma ½

Kezdjük ott, hogy a történetem két és fél éve kezdődött ezzel az animével, amikor is nagyon vacilláltam, hogy biztos meg akarom én ezt nézni? Mert régi is meg van neki 161 része... Aztán belekezdtem.
Mint minden régi animénél itt is meg kell szokni mindent. A rajzolást, a humort, de még az akkori emberek gondolkodását is szerintem. Hogy őszinte legyek nem tudom mit gondolhattam erről az animéről két éve, de igazából tetszett és most is tetszik csak valahol eltévedtek. De még ez is erős túlzás, mert gondolom követte a mangát, csak mondjuk az futott közel 10 évig és heti egy fejezet ebből igenis szórakoztató tudott lenni, de ennek csak egy kis töredékét dolgozta fel az anime. És ez meg is látszik. Egyszerűen nem kaptunk egy rendes történetet csak nagyjából felvázolták a dolgokat és amúgy meg egy összefüggéstelen és monoton katyvasz lett az egész. Mintha csak a Sailor Moont látnám egy kicsit. Lett valami galiba, aminek köszönhetően Ranma újabb és újabb harcművészetet tanult, majd győzött. És a legidegesítőbb az volt, hogy már éppen csak a szarásnak nem csináltak valamilyen harcművészetet. De tényleg a teaszertartástól a korcsolyázáson át a szurkolásig mindennek volt valamilyen harcművészete. Én ezen annyira fel tudtam magam húzni néha, hogy hihetetlen. Amúgy maga a történet egy egyszerű slice of life, sem több sem kevesebb, egy pici kis csavarral. Amit már megszokhattunk Rumiko-senseitől és amit én nagyon szeretek benne. Amúgy ez a csavar, a nemcserélősdi, nagyon jó humorforrás, ecchiforrás, fanserviceforrás és miegymás, de akkoriban látszott, hogy mi volt a menő és mi nem. Manapság milyen perverz egy sorozat lett volna
ebből te jó isten :D Szóval a slice of life mellé kaptunk jó pár poént, ami vagy az adott helyzetből vagy a karakterek jelleméből fakadt. Nem lenne hamisítatlan Rumiko mű ha nem lett volna benne egy hatalmas szerelmi sokszög, ezzel pedig teremtve egy nagyon kellemes  romantikus hangulatot is, ahol szokás szerint hosszú hosszú ideig semmi, majd egyértelműen egymásba szeret a két karakter, amiről mindenki tud csak ők maguk nem. Ez általában idegesíti az embert, de a műfajánál fogva ezekben a művekben sokáig nem zavaró egyáltalán, hiszen ez is ad egy jókora humorforrást. Hogy őszinte legyek, körülbelül ennyit tudok mondani róla. Szólni nem nagyon szólt semmiről, mert nem is tudott, előre nem nagyon haladt, vicces is volt néha meg rohadt unalmas is, ahogy néha nagyon idegesítő is. Lezárva egyáltalán nem lett, de még valami gány véget sem csináltak neki, egyszerűen csak vége lett... Mondjuk még csak beletekertem a filmekbe és az ovákba, de még ott sem...Persze a mangába is belelestem egy picit, azt teljesen korrekt lezárást kapott ;) 
Szereplők terén elég gazdag volt a sorozat, akár a main karakterekről beszélünk, akár nem. A legtöbb mellékszereplő szerintem nagyon idegesítő volt, tényleg csak pár volt olyan, akikkel nem volt bajom és még az ő nevükre sem emlékszem... Mindenesetre kicsit talán "különlegessége" az animének, hogy nagyjából minden ilyen szereplőt kétszer is láthattunk, magyarul nem egy hanem két részt éltek meg nagy általánosságban :D Ranma szerencsére nagyon realisztikus jellemmel rendelkezett, egy kicsit beképzelt volt, de, hogy úgy fogalmazzam életre való karakter volt, gondolkozott, cselekedett és hasonlók, mert ugye manapság egy hasonló stílusú háremben nem valószínű, hogy túl nagy jellemet kapott volna. De egy szó, mint száz én nagyon bírtam őt. Akanét pedig azért kedveltem, mert kicsit fiús volt és inkább a verekedős típusba tartozott, mint én. Az általános iskolás éveimben én is ilyen voltam :D Meg szerintem jól volt elosztva, hogy mennyire legyen béna és mennyire legyen menő főhősnő. Ryouga volt a legnagyobb színfoltja az animének. Igazából minden tettén és mondatán sokszor sírni tudtam volna a nevetéstől és hogy kihasználta a lehetőségeit malacként :D Őt még Ranmánál is jobban bírtam, de abszolút nem tudtam volna elképzelni, hogy összejöjjön Akanéval. Shampoo volt a másik ellenség, akit nagyon bírtam. Egyrészt a kínai akcentusával megfogtak, másrészt pedig szerettem benne is, hogy kicsit erőszakos, cselekedetre képes karakter. Viszont a nevét a mai napig nem tudom értelmezni :D Kuno-t azért bírtam, mert körülbelül egy raklappal ért fel az agyi szintje és nagyon jókat tudtam nevetni rajta. Igazából talán az egyetlen karakter, akit nem tudtam megkedvelni Ukyo volt. Őszintén, fogalmam sincs miért. Abszolút nem volt szimpatikus a jelleme és még annyit sem tett hozzá a történethez, hogy vicces lett volna. Emellett Akane és Ranma szülei is nem kevés könnyet okoztak nekem, ahogy Akane testvérei is. Happosai meg no comment :'D Bár néha már belőle is elegem volt, de azért bírjuk a perverz öregeket :D
A grafika szerintem szép volt, nyilván szokni kellett meg minden, de igazából én szeretem azt, ahogyan régen rajzolták őket és itt még látszik, hogy dolgoztak vele. Az openingek és az endingek elég bénák voltak, viszont egy kettő azért megtetszett, főleg a No Way!.
Összességében? Hát... meh... Maga az alapkoncepció jó volt, a karakterek zseniálisak, viszont sok volt neki a 161 rész, mert előre nem nagyon haladt, inkább csak ismételte saját magát, ahogy a poénok is és ez egy idő után igencsak bosszantó és unalmas tudott lenni. Nem mondom, hogy bánom, hogy megnéztem, de azért örülök, hogy vége. És ez elmond mindent :D 5/10

2015. augusztus 16., vasárnap

Taiyou no Ie

Ritka a blogon a mangákról szóló posztok, mint a fehér holló, de talán most nagy változások előtt állunk, ugyanis elkezdtem rászoktatni magam arra, hogy angolul olvassak és viszonylag hosszabb mangákat, amikoről érdemes is írni. És ennek a fellángolásnak az első áldozata A Nap háza. 
Motomiya Mao 17 éves iskolás lány, aki az apjával él. Sőt újabban az új anyukájával és új testvérével. Később feltűnik egy gyermekkori barátja is, Nakamura Hiro, aki kezdő programozó és 23 éves. Mao egy különös lány, szeret írni, jószívű, viszont magányosnak érzi magát az adott körülmények között, akárcsak Hiro a saját helyzetében. /AA/
Nos valahogy így hangzik a történet jó tömören összefoglalva. Most pedig egy kicsit kifejtem. Tehát Mao kiskorában sokszor volt egyedül, mivel a szülei folyamatosan dolgoztak és a kifogás mindig az volt, hogy ,,a te kedvedért". Ezért rengeteg időt töltött a Nakamura családnál, ahol három gyerek is volt és mindig csodálkozva nézte, hogy ilyen is lehet egy család. Később viszont az anyja elhagyta őket, viszont Mao választhatott, hogy kinél szeretne maradni és ő az apját választotta. Időközben sajnos a Nakamura szülők egy tragikus balesetben meghaltak, így a gyerekek a rokonokhoz kerültek, kivéve a legidősebb fiút, Hiro-t, aki maradt a családi házban. Valahol itt ugrunk vissza a jelenbe, ahol Mao apukája már újranősült és Maonak lett egy mostohatestvére. Viszont sajnos nem tudja kezelni ezt az új helyzetet, sem azt, hogy van újra családja ezért későn jár haza. Egyik este, mikor ismét nem tudta kezelni a helyzetet, nem vacsorázott a családjával, de nagyon éhes volt ezért elment valami ennivalóért. Ekkor találkozott Hiroval, aki elhívta őt enni. Ekkor Hiro elmesélte neki, hogy mégsem jön vissza hozzá a húga, hogy együtt éljenek. Ekkor Mao könnyek között tör ki, hogy már nincs olyan hely, amit az otthonának tudna nevezni. És ekkor Hiro elhívta magához, hogy aludjon nála. Nos valahogy így hangzik az első fejezet. 
Nem tudom, hogy ez alapján mennyire tűnik csöpögősnek vagy csak egy sima "mezei" shoujo mangának, de higgyétek el cseppet sem az. Annyi, de annyi érzelem van ebben a mangában, hogy hihetetlen. Mao igazából nem vágyik másra, csak egy szerető családra, viszont látszik, hogy kitől örökölte a butuska génjeit, mivel az apja is ugyanolyan csökönyös. Azt hiszi az a legjobb ha engedi, hogy a lánya azt csináljon, amit akar és éljen inkább Hiróval. Ezzel pedig csak még inkább azt éreztette a lánnyal, hogy nincs rá szüksége. Közben pedig itt volt Hiro története is, akinek az volt a legfőbb vágya, hogy a családja újra egyesüljön és a testvérei visszaköltözzenek a családi házba. Tehát a manga elején itt voltak ők ketten egymásnak támasznak és ez később fordult szerelemmé, először a lány részéről. Nyilván nem lett volna igazi shoujo, ha nem kerül a képbe egy jó nagy szerelmi sokszög, ahol már már nehéz is volt számon tartani, hogy ki-kivel hányadán is áll. Ezek többnyire megtörték a kissé melankolikus hangulatot, de ezek is okoztak jó pár szomorú percet is, de, ahogy a mondás is tartja minden jó, ha a vége jó. A legjobb talán az volt, hogy
senki sem veszett össze a másikkal, sőt még a riválisok is képesek voltak egymást támogatni. Ez azért elég szívmelengető nem? Persze rivalizáltak egymással, féltékenyek voltak a másik sikerére, de ezek megint olyan dolgok voltak, ami miatt megint tört egy kicsit a légkör és igazán szórakoztatóvá is tudott válni. Ahogy viszont haladtunk előre a történetben jó dolgok is történtek, mivel szépen apránként Hiro vágya is teljesülhetett, igaz első körben könnyebben, második körben pedig nehezebben. Valamint Mao álma is teljesülhetett, mivel a mostohaanyja, akit szerintem sértés így hívni, mert akkora szíve volt annak a nőnek. Bármit is tett Mao, ő is keményen próbálkozott, hogy tényleg egy család lehessenek. Külön plusz pont, hogy a múltra is szántak időt, így teljesen megismerhettük a Motomiya család hátterét. Viszont nagyon megijedtem, mikor Mao igazi anyja is bekerült a képbe. Hozzáteszem szerintem meg is érdemelte, ahogy járt, ezért is féltem, hogy Mao elmegy vele. Akkor hatalmasat csalódtam volna. A lezárása is gyönyörű lett szerintem, egy percig sem kell ragozni, hogy miért. Külön öröm, hogy három extra fejezetet is kapott a történet, ahol picit továbbvitték még a sztorit :) Bár a legeslegutolsót még nem sikerült elolvasnom :(
Karakterek terén eléggé bővelkedett a manga. Mao, mint főszereplő jól megállta a helyét. Bár egy kicsit gyengének tűnhet, de szerintem a körülményekhez képest igenis erős volt. De nyilván ezt mindenki maga dönti el. Hiro kis tündérbogár, hát ennyire édes srácot mért nem lehet mindenhol találni? :D Kicsit együgyű volt, főleg bizonyos területeken, de hatalmas szíve volt. Daikit alap esetben utálnám, mert a szerelmeseink közé állna, de annyira szimpatikus jelleme volt, hogy még neki is szurkoltam és azt sem bántam volna ha vele jön össze. Hina a harmadik
testvér nem szerepelt olyan sokat, de őt nem is kedveltem meg annyira. Persze az ő érzéseit is meg tudtam érteni, de na. Chihiro, Mao barátnője is nagyon rendben volt, ahogy Radical-san is. Pedig aztán ő megint egy ellenség volt a szememben, mégse tudtam utálni egy pillanatra sem. Mao apjáról később kiderült, hogy mért is volt olyan amilyen, így a végére már rá sem tudtam haragudni igazán. Mao mostohaanyja pedig talán a manga egyik legjobb karaktere volt.
A rajzot és a történetet is Taamo követte el, aki remek munkát végzett. A rajzok szerintem egyszerűek, de kétség kívül nagyon szépek. Hogy őszinte legyek én nem az az ember vagyok, aki még azt is nézni, hogy a hátterek milyenek-mert konkrétan nem érdekel-, de szerintem teljesen okésak voltak azok is. A történet pedig az egyszerűsége ellenére pedig nagyon is jó volt. Szépen csordogált a történet, volt nevetés, volt sírás, néha kicsit elkalandoztunk más vizekre is, de kellett is ennyi idő és ennyi fejezet neki. Ritkán olvasok ilyen hosszú mangákat, viszont ez részemről teljesen megérdemli a 10/10et.

2015. augusztus 14., péntek

Mondo magazin 2015 augusztus


  • Dragon Ball Z: Fukkatsu no ’F’
  • Animax Musix 2014 Yokohama és 2015 Osaka
  • Ghost in the Shell: ARISE – Alternative Architecture
  • JoJo’s Bizarre Adventures
  • Non Non Biyori
  • Terra Formars
  • Eureka Seven
  • Garo: Honō no Kokuin
  • Plastic Memories
  • Kekkai Sensen
  • Übel Blatt
  • Hentai Ōji to Warawanai Neko
  • Best of oneshot mangák 4.
  • Nyári szezonajánló
  • Nico Robin – Dressrosa Edition figura
  • 6000 km Japánban (olcsón!)
  • Édességek japán módra
  • Japán érintés- és testbeszéd trendek
  • Anime Expo Los Angeles 2015 beszámoló
  • Cosplay:  így készült Nyuffy-kun
  • Cosplay:  interjú Dudussal, az Eurocosplay döntősével
  • Cosplay:  kalandozások a Faun labirintusában
  • Studio Mondo + : bemutatkozik a Halisten stúdió
  • Studio Mondo: Storyboard használata
  • Batman: Arkham Knight
  • Final Fantasy XIV: Heavensward
  • Final Fantasy X/X-2 HD Remaster
  • Lego Jurassic World
  • TESO: Tamriel Unlimited
  • J-Stars Victory VS+
  • Devil May Cry 4: Special Edition
  • Godzilla
  • J-Rock:  T.M.Revolution
  • K-Pop: Boys Republic koncertbeszámoló
  • J-Pop: Nana Mizuki
  • Társasjáték
  • Könyvajánlók
… és még sok minden más vár Rád a számban!
+++ AJÁNDÉK MINIPOSZTERREL ÉS MEGLEPI ANIMÉS DVD-VEL!

Az anime beszámolókkal most nem fogtak meg, de a zenés blokkal és a dvd-vel annál inkább :) Már csak azt remélem sikerül valami jót kifognom és remélhetőleg nem Death Note-osat :D

2015. augusztus 13., csütörtök

Yahari Ore no Seishun Lovecome wa Machigatte Iru. Zoku

Fúúú, hogy mennyire örültem mikor megtudtam, hogy második évadot kap a YahariOre. Emlékszem anno nagy nyomokat hagyott bennem, mert valahogy tényleg olyan életszagú volt, és nagyon magamra ismertem benne.
Miután lement az első rész, még mindig boldogan könyveltem el magamban, hogy igen, ez az, még mindig ugyanolyan jó, mint volt, és még mindig nagyon vicces tud lenni. Viszont akarva, akaratlanul is összehasonlítja az ember az első évaddal, amiről bevallom, már kicsit ködösek az emlékeim, mert mégiscsak két éve volt már. Mindenesetre az egyik legszembetűnőbb dolog az az, hogy itt már összetettebb sztoriról beszélhetünk. Voltak persze rövidebb esetek, amikor a "baráti kör" tagjainak segítettek, és itt Hikki még önmaga volt. Megmondta a tutit, nem szarakodott, vicces is volt, és ezek összességében hatékonyak is voltak a jó történethez. Aztán egy nagyobb terjedelmű eset következett, amit egyszerűen nem tudtam hova rakni. Maga a probléma és az egész szituáció jó volt, de úgy éreztem, hogy az egész anime elvesztette egy picit magát. Hikki, akitől azt vártam volna, hogy majd megmondja mindenkinek a magáét sokszor inkább csak lenyelte a dolgokat, úgy csinált, mintha nem érdekelné, otthon meg elpanaszolta a húgának, hogy nem jönnek össze a dolgok, mert közben meg annyira összeveszett Yukinoshitával, hogy már a klubba sem járt be, ergo a többieket nem is láttuk. AHA... Aztán mikor már végképp kilátástanok lettek a dolgok ment vissza a klubba rinyálni... Naneeee, nem ezt vártam az egésztől. De persze megoldódott minden, ment mindenki segíteni, de ugyanolyan szerencsétlenség kupac maradt az egész bagázs. Aztán valahogy megoldódtak a dolgok, kircsiszupcsi lett minden és jött az utolsó szakasz, ahol megint mindenki jóban volt a másikkal, mindenki magára talált. Ott már úgy éreztem, ismét visszatértünk az igazi történethez. Megint mély dolgokról lett szó, de közben meg még mindig nagyon kellemes humorral. Igazából a vége mentette meg a kevesebb ponttól. Lezárva megint nem lett, ha lenne harmadik évad én nézném, de már nem akkora lelkesedéssel. Bár valószínűleg a LN-ből már csak egy filmre futja.
Egy szó, mint száz, Hikkit még mindig jó főhősnek tartom, bár idén biztosan nem nyerte el az év férfi főszereplője címet. Nem azzal volt a baj, hogy segítséget kért, vagy ahogyan tette, meg hasonlók, de egyszerűen úgy érzem, hogy a közepén igenis elvesztette saját magát. Yukinoshita párti vagyok, ha shippelni kell akkor csak vele, de ez az évad most az övé sem volt. Ahogy szerintem senkié sem... Keveset szerepelt, amikor szerepelt, akkor sem volt túl szimpatikus... Yuigahama meg nem rossz szereplő csak én nem bírom annyira. Különösebb gondom nincs vele, csak ő sem érzi azt, hogy mikor kell hagyni egy kicsit a dolgokat, had csillapodjanak le, egyszerre nyomulni meg kínlódni kell. Ezt nem szeretem. Irohával különösebb gondjaim nem voltak, szerintem én ugyanilyen tutyimutyi lettem volna, bár a tsundereséget néha már kicsit túlzásba vitte. Azért nem kellett volna így mindig a pofájába tolni Hikkinek, hogy nem akar tőle semmit, mikor egyértelműen hazugság volt. Komachi még mindig a legjobb kishúg, ahogy Hiratsuka-sensei pedig a legjobb tanár. Hát akkorát néztem, mikor Hikki elmondta neki, ha 10 évvel idősebb lenne biztos bepróbálkozna nála :3 Tutsuka meg no comment. Annyira cukii az a gyerek, hogy szerintem bárki elpirulna tőle.
A grafika nagyon szépre sikeredett szerintem, ami egyértelműen az új stúdiónak köszönhető. Bár Hikkin egy kicsit több gyűlölet elfért volna. Az első évad openingjét imádtam, ezt itt most sajnos nem tudom elmondani. Ettől függetlenül nem tudom tagadni, hogy yanaginagi ismét jó munkát végzett, mert maga a szám nem rossz, nagyon hangulatos lett, többször is meghallgattam, de azért annyira mégsem. Btw csak úgy magában sokkal jobb, ha csak hallgatja az ember. Az ending pedig szintúgy hangulatos lett, de azért jóval elmaradt az opening mögött.
Ha őszinte akarok lenni, akkor picit csalódtam az évadban, mivel nagyon nagyon vártam és a közepe sokat levett, de ezektől függetlenül is nagyon tudtam sokszor élvezni, és néhány igencsak megcsavart és értelmetlen párbeszédtől eltekintve még mindig nagyon tetszett. Sokat gondolkoztam, hogy hány pontot is érdemeljen, de a gyenguska 8/10nél nincs szívem kevesebbet adni.

2015. augusztus 7., péntek

Nisekoi:

Mivel az első évadot nagyon megszerettem a végére, így hatalmas örömöm volt, hogy második évadot kapott az anime.
Sajnos ez még mindig nem egy olyan történet, ahol egyhamar lehet várni a nagy románcokat, sőt beleolvastam a mangába és konkrétan a 180. fejezet környékén jutott el Chitoge arra a pontra, hogy egyszer majd elmondja Rakunak, hogy ki is tetszik neki valójában. Viszont maga az évad nagyon jól kezdett, főleg, aki #teamchitoge mint én :'D Azt hittem talán lesz valami haladás, akár bármelyik lány esetében is, de inkább behoztak egy új szereplőt, Harut, aki nyilván annak a húga, akit én utálok, szóval nem nagyon lett semmi. Chitogének főleg az elején voltak nagyobb szereplései, megismerhettük az anyukáját is, akit én nagyon bírtam, sőt Raku hősiességének köszönhetően még közelebbi kapcsolatba kerültek egymással. Ezek nagyon jó részek voltak. Közben volt pár rész randomság is, amikor éppen Marika vagy Shuu került egy kicsit középpontba. A remek hangulat továbbra is megvolt, én nagyon jókat szórakoztam rajtuk. A vége felé Onodera került rivaldafénybe, aminek nem örültem. Én még mindig elhiszem, hogy sok ember szereti őt vagy nem tudom, de engem irritál az a lány. És annyira nem érdekel, hogy mi van vele, hogy már már majdnem bealszok azokon a részeken, ahol ő kínlódik. Aztán még Hanazawa Kana szinkronja is rátesz arra, hogy elálmosít a nyugodt hangjával xD Amit kicsit sajnáltam, hogy az egész történet alapját, azt a kulcsos témát egy kicsit nagyon elhanyagolták. Most visszaemlékezve csak annyit rémlik, hogy Raku elvesztette és aztán Haru
nagynehezen visszaadja neki. Eskü én az egész Onodera családot rühellem. Konkrét lezárás megint nem lett, őszintén én még mindig tudnék elnézegetni belőle további évadokat, de pár embernek, ahogy olvasgattam, már kicsit sok ez a nagy hárem, de semmi nem történik dolog. De hát ez egy pont ilyen anime nem?
Karakterek terén nem igazán történt változás, akit szerettem azt még most is szeretem, akit meg utáltam azt most is utáltam. Új karakterként pedig csak Haru jön szóba, akit bár ugyanúgy nem kedveltem, mint a nővérét, mégis két fokkal elviselhetőbb volt. Volt egy kis humora, meg nem volt tutyimutyi és ez bőven elég volt, hogy kicsit kedvelhetőbb legyen, de azért még nem. Jó hogy eszembejutott közben, hogy volt még egy új szereplő Paula, akit talán csak egy rész elejéig volt "fontos", szóval ja. Raku maradt Raku, sőt még mindig lenyűgöz mennyire segítőkész. Chitogét még mindig imádom, mintha egy kicsit magamat látnám benne. Onodera meg Onodera szóval nem szerettem még mindig. Marika pedig még mindig nagyon jó humorforrás, Tsugumi pedig nagyon édes a kis tsundere megnyilvánulásaival. 
A grafika terén szerintem nem lett nagy változás, még mindig szép meg jó, de merne rossz lenni :D Az openinget nagyon megszerettem, jó pörgős lett. Igazából olyan szokásos LisA-s, de nem baj, mert jó lett. Ending? Endingek? azt se tudom egy vagy több volt-e. Sose hallgattam egyet sem végig.
Még mindig tetszik, még mindig jó volt, de egy kicsit olyan filler szaga volt az egésznek. Kár volt érte, mert eléggé háttérbe szorult a főszál, plusz jár érte viszont, mert jó pár emberkéről megtudhattunk egy picit többet. Ha lenne harmadik évad, ami szerintem nem lehetetlen, biztos nézném. Addig is 7/10.

2015. augusztus 1., szombat

Szezonos animék első látásra -2015 nyár-

Látszik, hogy még mindig nem tudok úgy angolul, mint ahogy kéne és, hogy nagyon figyelmetlen vagyok. A leírásában is szerepelt a survivor game meg fegyverek meg ilyenek és én egy Btooom szintű animére számítottam. Hát nem :D Egy elég vicces sorozatnak néz ki, sőt, ha ilyen erősen stratégiás irányba viszik el a dolgokat akkor nekem nagy kedvencem is lehet. Mindenesetre most még sokat várok tőle. Ja és Hotaru... Imádom. Mintha csak Misakit látnám a Kaichou wa Maid-samaból :D 

Jujj nagyon vártam már ezt az animét és szerencsére abszolút nem kellett csalódnom. Szerethető, nagyon szimpatikus szereplők, remek hangulat, érdekes és egyben vicces légköre van elsősorban a történetnek. Nagyon kíváncsi leszek rá, de már előre látom, hogy imádni fogom :3

Oldschool shounen a kilencvenes évekből ide vagy oda, ha őszinte akarok lenni nem igazán tetszett. Nem volt rossz, de többet vártam tőle. Volt néhány jó és vicces pillanata, de pl a harcjelenetet kicsit sem éreztem valami jónak, izgalmasnak vagy látványosnak. Majd kiderül mi lesz belőle.  

Kellemes kis ecchi volt, néha már már túlzásokkal is :3 A kezdés teljesen jó volt, Miiat már most kedvelem, de szerintem a többi lánnyal sem lesz majd gond. Smith Koboyashi Yuuval karöltve pedig érzem, hogy még egy hatalmas színfoltja lesz az animének. Kurusu pedig nagyon jó főszereplőnek tűnik, szegényt már nagyon sajnáltam mikor 100x is nyakán ragadta Miia :D

Nem egészen az lett, mint amire számítottam, de szerintem a humora nem lesz rossz, így remélhetőleg egy kellemes vígjáték lesz majd belőle. Valamiért a Rosario to Vampire jut róla az eszembe és most nem feltétlenül a női főszereplő miatt, hanem valahogy a szituáció miatt. Valószínűleg szerelmi előrelépés nem lesz, de ha nem erőltetik agyon a hárem cuccot tényleg jó is lehet.

Az előzetese nagyon megfogott és a megvalósítása is elég érdekesnek tűnt, olyan volt mintha csak egy videojátékot néztem volna. Az első rész amúgy nem volt rossz, bár mintha ezeket az ötleteket már láttam volna, szóval szerintem nem ez lesz a legkreatívabb anime, de a karakterek nekem tetszettek, ezek a fegyverek is tetszettek is érdekesek, úgyhogy egybevetve ha jól csinálják teljesen okés lesz.

Nem voltam felkészülve erre az animére, először nagyon furcsán néztem rá, valahogy egyszerre a Psycho-Pass jutott róla az eszembe, csak ugye ez sokkal betegebb annál :D Igazából érdekes maga az alaphelyzet, úgy érzem jó kis vígjáték lesz. Nem mellesleg a szereplőket is imádom, kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből. 

Vártam ezt az animét, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy megéri-e egy harmadik évadod kierőszakolni a történetből. Egy ovával kezdett, ami az eddigi évadokat karöltve egy crossover történetet csinált. De jól tettem, hogy vártam, mert mint kiderítettem annak semmi köze ehhez a történethet, hanem a 10. évfordulójára készült az animének. De akkor most térjünk rá erre az évadra. Elsőre nagyon meh volt. Valahogy elsőre egyik szereplő sem volt szimpatikus, sőt mintha nem is nagyon szerepeltek volna. Viszont a rész végére Akirát már megkedveltem, szóval ja. A történetet szerintem megint egész érdekesre csinálták, de a szörny kinézete maga nagyon lame volt. Nagyon. De szerintem nem lesz rossz, és nagyon szeretném, ha nem lenne rossz.